Vissza a tartalomjegyzékhez

Sebestyén István
Ment 337 sháború
Kivégeztették volna konkurensüket

Két alternatív mentőszolgálat jelenlegi, illetve volt vezetőjét gyanúsítják azzal, hogy merényletet terveztek Takács Zoltán, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) nyáron lemondott vezetője ellen. Szakmabeliek szerint az ügy mögött a magánszolgáltatók konkurenciaharca állhat. A gyanúsítottak tagadnak.

A rendőrség az év elején indított nyomozást az ügyben, miután - lapinformációk szerint - egy őrizetben lévő bűnöző vádalku keretében beszélt a nyomozóknak a tervezett merényletről. E szerint 2003-ban két alternatív mentőszolgálat vezetője bérgyilkossal akarta megöletni Takács Zoltánt, az Országos Mentőszolgálat korábbi vezetőjét. Az állítólagos célszemély egyébként a jelzett időpontban nem az OMSZ, hanem a Főnix Rt. betegszállító cég vezetője volt, és nem egyértelmű, hogy csak „magánzóként” vagy mentőfőnökként is fenyegetve volt-e. A bérgyilkos egyes információk szerint az a férfi lett volna, aki a diósdi mészárlás egyik gyanúsítottjaként van előzetes letartóztatásban, tettéért pedig egy kocsmát ígértek neki. A Samaritanus Mentőszolgálat Kft. vezetőjét, Minich Károlyt, valamint az Európa Mentőszolgálat egykori főnökét, Gy. Tibort tavasszal még csak tanúként, a héten azonban már gyanúsítottként hallgatták ki a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságon. A rendőrség egyelőre nem kíván nyilatkozni az ügyben.
Miután Takács Zoltán a nyomozóktól megtudta, hogy merényletet terveztek ellene, hónapokig testőrökkel járt, és többen úgy vélik, hogy az OMSZ éléről történt lemondása sem a szolgálatot érintő megszorítások miatt történt. Az egykori igazgató azonban nem nyilatkozik a sajtónak. Az MTI megkeresésére is csak annyit mondott, hogy ezentúl nem kíván betegszállítással foglalkozni, merthogy „ebből a bagázsból nekem ennyi elég”.
Értetlenül áll az ügy előtt Bíró Ferenc, a Mentősök és Betegszállítók Országos Egyesületének elnöke. Mint lapunknak kifejtette, Takács Zoltán az OMSZ vezetőjeként biztosan nem volt olyan helyzetben, hogy komoly gazdasági érdeksérelmeket okozzon az alternatív betegszállítóknak és mentősöknek. Ugyanakkor kiemelte, hogy nem kis összegért „konkurálnak” a magáncégek. Több mint negyvenkét ilyen vállalkozás működik Magyarországon, amelyeket az OMSZ-hoz hasonlóan az Országos Egészségbiztosítási Pénztár finanszíroz. Az elnök elmondása szerint az idei keretösszeg mintegy 6 milliárd forint, amelynek csaknem a felén az alternatív szolgáltatók osztoznak. Az OMSZ leépítése folytán pedig a jövőben még nagyobb szerephez és persze pénzhez juthatnak ezek a cégek. Bíró Ferenc szerint, ha Takácsot valóban meg akarták ölni, akkor ez inkább a korábbi, magánszolgáltatóként végzett tevékenységével állhat összefüggésben.
A Samaritanus Mentőszolgálat Kft. és az Európa Mentőszolgálat többségi tulajdonosa, Minich József azt hangsúlyozta nyilatkozataiban, hogy a merénylet előkészítésében való részvétel feltételezése minden alapot nélkülöz, még akkor is, ha a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn „ténylegesen gyanúsítottként kihallgatott két, alternatív mentőszolgálatokhoz tartozó személyt”. A szóban forgó cégek közleményében pedig ez áll: „Fontosnak tartjuk kijelenteni, hogy az érintett személyek a vizsgálat során minden lehetséges módon együttműködnek a hatóságokkal, ahogy ez eddig is történt, például mindketten önkéntesen vetették alá magukat hazugságvizsgáló berendezéssel történő kihallgatásnak.” A közlemény fogalmazói azt is hozzátették, hogy szerintük annak a gyanúja is felmerül, hogy egyszerűen a két cég lejáratásáról van szó.