A párizsi Orly repülőtéren magánsofőr fogad nevetve, s csak annyit mond
titokzatosan, hogy a főnökasszony küldte. Az utcákon hömpölygő tömeget nézem. Ki
gondolná, hogy a lesötétített ablak mögött egy Magyarországról érkezett névtelen
újságíró várja izgatottan találkozását egy világhírességgel?! Limuzinunkkal
leparkolunk a Hotel Napoléon előtt, a Diadalív árnyékában. A recepción már
szintén ragyogó arccal várnak, és betessékelnek egy kellemes lakosztályba. Két
napra Lolita Lempicka vendége lehetek, aki pár óra múlva magánstúdiójában fogad.
Asszisztensei elmondják, hogy ritkán nyilatkozik, úgyhogy nagy szerencsém van.
Mikor belép az ajtón, egy szerény, hivalkodástól mentes, egyszerű, fiatal nőt
pillantok meg.
Tóth Zsuzsanna
Lolita Lempicka és lánya, Elisa
Mindig divattervező akart lenni, vagy más foglalkozások is vonzották?
- Nagyon szerettem a rajzokat, a divat és a festmények világát. Már egész
kis koromban elkezdtem rajzolni, és a környezetem szerint volt is hozzá
tehetségem. A varrás is közel állt hozzám, mert édesanyám ezen a területen
dolgozott, valamint a mesék is nagyon érdekeltek. Az ötvenes, hatvanas években
voltam kislány, amikor Walt Disney mesefilmeket kezdett készíteni; sokat
olvastam a Grimm-meséket, szerettem nézni az illusztrációkat. Mindezek elegyéből
alakítottam ki kislányként a magam sajátos mesevilágát. Később felfedeztem az „haute
couture”-t, a divatot, és itt, Franciaországban szinte minden lehetőségem
megadatott a szárnypróbálgatáshoz. Két-három évesen a babáimat öltöztettem fel,
nekik csináltam szoknyácskákat, rájuk szabtam ruhákat; ma ugyanezt teszem, de
felnőttekkel. Igen, elmondhatom, hogy gyerekkori álmomat sikerült
megvalósítanom. Ez valahol egy rendkívüli dolog. Úgy gondolom, hogy ha az
embernek van egy szenvedélye, affinitása, mindent áthidaló kedve egy dolog felé
és ahhoz ragaszkodik, akkor bármit képes megvalósítani. Pályafutásom során
először régi ruhákkal foglalkoztam: közelről tanulmányoztam a múlt század eleji,
tízes, húszas évek kollekcióját egészen a negyvenes évekbeli modellekig.
Megfigyeltem a szabásmintájukat és az akkori csipkevilágot. Mindez, és
gyerekkorom emlékei együtt járultak hozzá ahhoz, hogy megszülessen a Lolita
Lempicka stílus, mely a múlt ruháinak, divatjának visszacsengése,
reminiszcenciája és egyfajta mesevilág; a kislányé, aki voltam, valamint a divat
iránti szenvedélyem és rajzolási vágyam.
Megvalósította gyerekkori álmait. Mi a siker titka? Munka, tehetség,
szorgalom, ihletettség?
- Minden kell. Kell a szenvedély, kell az álom és kell, hogy az embernek
legyen egy nagyon erős vágya. És ha elég erős ez a vágy, az ember mindent
megmozgat annak érdekében, hogy az meg is valósuljon. Persze dolgozni is kell,
és eközben az embernek meg kell győznie a környezetét is. Az én esetemben
kezdetben a szüleimet. A szüleim igazából mindig támogattak, mert látták az
elszántságomat, és azt, hogy ebben valóban fejlődök. Látták a tehetségemet,
látták a lelkesedésemet, és megértették, hogy van egy eltökéltségem, amire
büszkék is voltak. Meggyőztem őket, hogy abba az iskolába írassanak be, ahol a
legtöbbet tanulhatok divat területén. Aztán nagyon sokat kell dolgozni. Ha az
ember szereti azt, amit csinál, akkor nem nézi a munkát, akkor számára az nem
lesz igazi munka. Nem nézi az időt, amit erre szán. Éppen ez a különbség a
választásban, hogy ha az ember azzal foglalkozik, amit szeret csinálni, ha ez a
szenvedélye, akkor máshogy látja a munkát. Persze, nyilvánvaló, hogy dolgozni
kell, mert ha lusta az ember, akkor el lehet rontani a dolgokat; de ha valódi
elhivatottság van, akkor észre sem vesszük a múló időt, mert tudjuk, hogy nem a
semmibe megy az a rengeteg energia, hiszen megjelennek az eredmények. Ha
hűségesen kitartunk, akkor lesznek eredmények. Ezt láttam a saját életemben is.
Külső körülmények meghiúsíthatják az ember álmának megvalósulását?
- Igen. De erősebbnek kell lenni. Persze sok banánhéj lehet, amin elcsúszhat
az ember, és természetesen lehetnek gazdasági akadályok is. De hinnünk kell
abban, amit csinálunk. És ez igaz mindenkire és minden szakmára.
Tehát ha eléggé hiszünk abban, amit csinálunk, akkor az akadályokat le lehet
győzni?
- Igen, mindent le lehet győzni. Ha az ember olyan országban él, ahol
szakmáját nem tudja folytatni, mert különböző tényezők döntően akadályozzák,
akkor el kell menni máshova. A földön élünk, nem csak egy országban. Olyan
országot kell választani, ahol az folytatható.
Minden sikeres ember találkozik élete során ellenségeskedéssel, árulással. Ez
hogyan dolgozható fel?
- Igen, sajnos én is találkoztam ezzel a jelenséggel. Azért tudtam túllépni
és túlélni ezeket, mert eleitől fogva egy nagyszerű emberrel dolgozom együtt,
aki történetesen a férjem! Mindig mindenben ketten voltunk, és soha nem hagyott
magamra. Ketten mindig könnyebben legyőzhető a nehézség. Főleg akkor, ha igazi
társ, hisz az emberben, aki támogatja. Tehát nekem óriási szerencsém volt. Ha
vele nem találkozom, nem tudom, hogy alakulnak a dolgaim. Az LL kettőnk sikere.
Együtt valósítottuk meg.
A semmiből hoztak létre egy nemzetközi, majd világszinten is rendkívül
sikeres céget.
- Igen, tényleg a semmiből. De kicsiben kezdtük! Nem gondolkodtunk még akkor
nagyban. Ma vannak fiatalok, akik rögtön azzal állnak elő, hogy én ennél meg
annál a divatháznál akarok dolgozni, és azt hiszik, hogy egyből a vörös szőnyeg
jön. Nem, ez nem így működik! Kezdetben mindent mi csináltunk a férjemmel: a
kollekciókat, az anyagbeszerzést, az értékesítést. A nyolcvanas évek elején
indultunk, és abban a kicsiben nagyon hittünk. Az első üzlet megnyitása után az
első három év igazi gályamunka volt, de a harmadik év után berobbant az üzlet.
Ekkor már az első üzletünk is olyan nagy sikert ért el, hogy őröket kellett
állítani a bejárathoz, pedig nem is csináltunk árleszállítást. Sőt, a
sajtóvisszhang is nagyon ígéretesnek tűnt. Amellett, hogy nagyon hittünk abban,
hogy jót és minőségit hozunk létre, eredmények, kézzelfogható gyümölcsök is
megjelentek, ami viszont önbizalmat adott. Tudom, hogy megvan a veszélye annak
is, ha az embernek túl nagy az önbizalma, hiszen könnyen elszállhat. De mi nem
ilyenek voltunk, mert mindent magunk valósítottunk meg, mivel nem volt mögöttünk
senki. Nem finanszírozott minket nagy cég, aki hátteret biztosított volna, aki
segített volna.
Kollekcióival és parfümjeivel az összes létező szakmai és közönségdíjat
megkapta, elismert és tekintélyes névvé vált a divat világában. Mit tart eddigi
legnagyobb sikerének, szakmailag és a magánéletben?
- Számomra nagyon fontos, hogy a divat világán kívül is van élet, van egy
másik világ, a család. Nem akarom, hogy a divat elborítsa az életemet. Talán
azért, mert nő vagyok. Van egy családom, más dolgok is érdekelnek az életben,
mint a divat, még ha a divatvilágot oly nagyon szeretem is. Három lányunk van: a
legidősebb Elisa, aki a jobbkezem, és az ikrek, Paulina és Lauraine. Elisa
rengeteget segít nekem, az ikrek viszont már nem divattal foglalkoznak, hanem
inkább designnal, iparművészettel, és most hozzák létre a saját cégüket. Nagyon
bátrak, nagyon lelkesek, én pedig rendkívül örülök, mert látom bennük a
szenvedélyt, a tüzet, hogy van egy elképzelésük és azt végigviszik. Rengeteget
dolgoznak. Látom a szemükben a vágyat, a kitartást, mely mindig felébreszt az
emberben valamit, ami átalakítja az embert. Boldoggá tesz, hogy mi egy
családként értük el azt, amit eddig elértünk, egymást segítve és támogatva.
Nőként elmondhatom, hogy ez a legnagyobb sikerem…