Vissza a tartalomjegyzékhez

Munkatársunktól
Elszállt a buktatás esélye
– mondja Kis János filozófus a miniszterelnök helyzetéről

A bocsánatot kérő miniszterelnöknek még vissza kell szereznie a választók bizalmát, a közvéleményt egyre jobban fárasztó Orbán azonban továbbra is veszélyt jelent a szakadék szélén egyensúlyozó országnak.

Négy éve azt írta: „Medgyessynek mennie kell”, mert hazudott a választóknak, most viszont nem követeli ilyen határozottan Gyurcsány távozását. Mi a különbség a két helyzet között?
- 2002-ben a koalíció könnyen végrehajthatta volna a kormányfőcserét, ha el lett volna szánva rá. Volt kézenfekvő utódjelölt. A gazdaság még jól kezelhető állapotban volt, a forint szilárdan tartotta az árfolyamát.
A mai helyzet sokkal bizonytalanabb az akkorinál. Nem tudjuk, hogyan reagálna a forint a vezetési válságra, különösen ha az elhúzódik. A kockázat óriási. Ezért írtam, hogy Gyurcsány távozásában akkor érdemes gondolkodni, ha van olyan személy, aki mögött a két párt azonnal felsorakozik.