Vissza a Hetek archívum borítólapjára
X. évfolyam, 41. szám, 2006. október 13

Arcok

Zsurkán Mariann
Harcban az idővel

Cher nagymamakora ellenére eddig jól konzerválta magát a plasztikai sebészeknek köszönhetően, de mint minden nőt, őt is utolérte a rémálom: hirtelen öregedni kezdett: eddig tartott az orvostudomány, Michael Jacksonhoz hasonlóan az ő arca is bomlani kezdett. Az 1964 óta aktív díva egy Oscar-, egy Grammy-, egy Emmy- és három Golden Globe-díjat, valamint 26 albumáról 22 toplistás dalt tudhat magáénak.


Göndör Ottó
Nemzeti kincs
Bocsánatot kért az elnök a bandától

A győzelmet követően gombamód kezdtek szaporodni Finnországban a Lordi játékfigurák, Lordi képregények, és készülőben van a Lordi horrorfilm a zenekar tagjainak szereplésével.


Belföld

Szobota Zoltán
Halálsoron
Beszélgetés egy Afganisztánból hazatért katonával

- Százötvenhét fő, akiknek az a feladata, hogy a szétbombázott ország újjáépítésében dolgozó civilek védelmét biztosítsák.


Sebestyén István
Kihez gurulnak a milliárdok?
A kormány osztja le az uniós támogatásokat

Intézményesített korrupciót vizionál a Fidesz, mióta az önkormányzati és vidékfejlesztési miniszter beszédét is sugározza a Kossuth rádió. Nagy kérdés azonban, hogy jogos-e a felvetés, és egyáltalán kik és milyen szempontok alapján dönthetnek a nemzeti és uniós támogatások elosztásáról?


Munkatársunktól
Tőkesúly
Orbán gyógyszere a magyar gazdaságnak

Orbán Viktor a Corinthia Aquincum Hotelben a Széll Kálmán Alapítvány meghívására több hazai és külföldi üzletemberrel találkozott az elmúlt héten. A megbeszélést a Fidesz elnöke kezdeményezte, aki az ország állapotának elemzése után javaslatot tett egy úgynevezett „magyar reformalap” létrehozására.


M. Varga Katalin
Egy rém rendes család
Vérfertőzésért ítélték el a főorvost

Zárt tárgyalás után hirdetett ítéletet a bíróság első fokon annak az ötgyermekes házaspárnak az ügyében, ahol a férfit két év hat hónap börtönbüntetésre és három év közügyektől való eltiltásra; az asszonyt pedig két évre felfüggesztett féléves börtönbüntetésre ítéltek vérfertőzés miatt. Az apa és a lányok is meggyónták a szörnyű bűnt. A zárt tárgyalás utáni ítélet és az indoklás azonban nyilvános.


Hubert József
A szájmenés pártsemleges
Kötél, körmös, strigák, oszt jónapot

A szocialisták zárt üléseiről kiszivárogtatott megnyilatkozások permanens politikai cirkuszt és fogyatkozó erejű tüntetéseket generálnak. A gyanútlan szemlélődő azonban ne higgye, hogy a zárt ajtók csak baloldali honatyákat csábítanak őszinteségre.


Hajdú Sándor
Kincsvadászok a vadkeleten
Sírrablók és polgármesterek kutatják az elásott vagyont

Ki ne álmodott volna gyerekkorában arról, hogy talál egy térképet, és kalandos körülmények között mesebeli nagy kincsre bukkan. Akik nem ébrednek föl ebből az álomból, ma is megszállottan kutatják a múltat, a föld mélyét. Az eredmény ugyan csekély, de a legendák élnek, és szájról szájra terjedve találnak maguknak újabb „megszállottakat”.


Katonás ügyészség

Az Országgyűlés - 320 szavazattal 15 ellenében - Katona Tamást választotta meg a legfőbb ügyészi tisztségre. A volt katonai főügyész első sajtótájékoztatóján elmondta: nem készül az ügyészséget érintő különösebb reformok bevezetésére és személyügyi problémái sincsenek.


Bojkott jobbról

Kivonulnak az Országgyűlés üléséről a Fidesz és a KDNP frakciójának tagjai Gyurcsány Ferenc előre bejelentett beszédeinél - közölte a két párt frakcióvezetője. A miniszterelnököt nemkívánatos személynek tartják a politikai életben, ezért felszólalásain csak a két frakcióvezető marad bent az ülésteremben.


Püspökök püspöke

Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érseket választották szervezetük vezetőjévé az európai katolikus püspöki konferenciák elnökei szentpétervári plenáris ülésükön. Erdő Péter a nyugdíjba vonuló svájci püspöki konferencia elnökét váltotta fel a CCEE élén.


Derűlátó családok

Optimistábbak lettek a háztartások a jövő évi pénzügyi helyzetükre vonatkozóan. A júniusi kritikus mértékű zuhanás után a meg-kérdezetteknek már csak fele érzi úgy, hogy rosszabbul él, mint egy éve. 65 százalék pedig nem várja családja jövedelmének csökkenését.


Mi a panasza?

Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos bejelentette, hogy jogellenes a háziorvosok tételes betegforgalmi jelentése. Az ombudsman a jogalap hiányán túl az adatkezelési szempontok törékenységét is kifogásolta. Az Egészségügyi Minisztérium tanulmányozza, a Magyar Orvosi Kamara elnöke pedig üdvözölte az állásfoglalást.


Hazudtak a pártok

A kampányköltségek felülvizsgálatát kéri az Állami Szám-vevőszéktől az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet. Az intézet elnöke a feltüntetett összegeket „nyílt és szervezett politikai hazugságnak” tartja. Majtényi László szerint a pártok a törvényben a számukra megengedett összeg sokszorosát költötték el.


Életmód

Tudósítónktól
Beavatás nem középiskolás fokon
Émelyítő gólyabál

Az elsősök beavatására kitalált gólyanap többéves hagyományra tekint vissza a hevesi Eötvös József Középiskolában. Eredetileg azért találták ki, hogy a felsőbb évfolyamosok szervezetten, ellenőrzötten és mókásan fogadhassák maguk közé az iskola új tanulóit. Az évek során azonban a fantázia szárnyalni kezdett, a beavatás eldurvult: az idei gólyanapon - eddig tisztázatlan körülmények között - azonosíthatatlan összetételű kotyvalékokat etettek és itattak az elsősökkel, amitől csaknem tíz diák rosszul lett, egy lányt pedig hatnapos kórházi kezelésben kellett részesíteni.


Fókusz

Szlazsánszky Ferenc
Hat nap, amely nem rendítette meg az országot

Az első hat Fidesz-nagygyűlés után a helyzet a következő: a tüntetők tábora megosztott, a résztvevők száma napról napra fogy, a forint fokozatosan erősödik. A „forradalmi szárny” a Szent Korona-tanra épülő új alkotmányt és előrehozott választást akar, a Fidesz eredeti követeléseiből mára csak Gyurcsány elmozdítása maradt. Tüntessen a Hetekkel napról napra!


Munkatársunktól
Elszállt a buktatás esélye
– mondja Kis János filozófus a miniszterelnök helyzetéről

A bocsánatot kérő miniszterelnöknek még vissza kell szereznie a választók bizalmát, a közvéleményt egyre jobban fárasztó Orbán azonban továbbra is veszélyt jelent a szakadék szélén egyensúlyozó országnak.


Hit és értékek

Morvay Péter
Szent kincsek nyomában

Szeptember végén a arra a következtetésre jutott, hogy a menóra és a zsidó Szentély más szent tárgyai a történelem során visszakerültek a Szentföldre, és a mai Palesztin Hatóság ellenőrzése alatt álló területen, egy görög ortodox kolostor közelében rejtőzhetnek. Sean Kingsley Magyarországon először a Heteknek mondta el, miért gondolja azt, hogy a Templom kincseit Betlehem közelében kell keresni.


Interjú

Gyurácz Ottilia
Barna és vörös ördögök túlélője
Bárdy Magdát vallatótisztje perelte becsületsértésért

1993. január 26-án, Ausztrália legnagyobb ünnepén Bárdy Magda Sydney-ben lévő otthonának közelében felismerte Vajda Tibor volt ÁVH-s őrnagyot, egykori kegyetlen vallatótisztjét. Miután a helyi média felkapta a témát, az akkor már köztiszteletben álló orvos pert indított az asszony ellen becsületsértés vádjával, melyet kilenc év múltán elvesztett. A férfi hamis bizonyítékok alapján igyekezett megcáfolni, hogy a nő az auschwitzi koncentrációs tábor borzalmait követően a kommunizmus börtöneit, büntetőtáborait is megszenvedte.


Külföld

Rimaszombati Andrea
Rizs helyett bomba
Észak-Koreával bővült az atomklub

Észak-Korea kilencedik államként - köztük az elsõ távol-keleti országként - lépett be az atomfegyverrel rendelkezõ országok táborába, miután hétfõn hajnalban sikeres föld alatti robbantást hajtott végre Kildzsu város közelében. A kísérlet hírét a nyugati világ, valamint Észak-Korea szövetségesei, Kína és Oroszország is elítélték. A további lépések abból a szempontból is kulcsfontosságúak, mivel a nukleáris ambíciókkal rendelkezõ országok árgus szemekkel figyelik a világ reakcióját.


Busa Viola
Szíria provokál
Készültségben az izraeli hadsereg

A libanoni háború óta Basar Asszad szíriai elnök egyre gyakrabban fogalmaz meg harcias üzeneteket Izraellel szemben. Miközben a zsidó állam attól tart, hogy Damaszkusz az 1967-es hatnapos háború mintáját követve indít hirtelen támadást, a szíriai vezetés az utóbbi napokban többször is nyíltan kijelentette: hadseregük már készül az Izrael elleni háborúra.


Vígh Richárd
Floridai rémképviselő
Saját törvényjavaslatát szegte meg a republikánus politikus

Az FBI és a floridai hatóságok is vizsgálják annak a republikánus politikusnak az ügyét, aki kongresszusi képviselőként kiskorúakkal folytatott perverz levelezést az interneten keresztül. A kirobbant botrány nagy vihart kavart az Egyesült Államokban, ahol már alig egy hónap van hátra a kongresszusi választásokig.


Vagyim Arisztov
Halálos újságírás
Politikai bérgyilkosság Moszkvában

A tényfeltáró újságírás a világon mindenhol veszélyes. Oroszországban Anna Politkovszkaja halála után ez a veszély különösen élesen érződik. „Kétségtelen, bérgyilkosság volt” - ilyen, és ehhez hasonló következtetésre jut mindenki, aki ma az újságírónő haláláról beszél Oroszországban -, túlontúl sok erős ember érdekeit sértette Politkovszkaja tényfeltáró újságírása. A cikkekre adott válasz október 7-én érkezett meg, egy bérgyilkos pisztolyából leadott három mellkasi lövéssel és egy úgynevezett „ellenőrző” fejlövéssel - biztosítékképpen.


Lukács András
A franciák kedvence
Segolčne Royal: az első női elnökjelölt

Kedden délután lezárult a francia szocialista pártban az elnökjelöltségért folytatott verseny első szakasza. Végül hárman maradtak versenyben a párton belüli elnökjelöltségért: Laurent Fabius korábbi miniszterelnök, Dominique Strauss-Kahn korábbi pénzügyminiszter, illetve - mint az várható volt - az ország legnépszerűbb politikusa, Segolčne Royal. A jelöltek megnevezésével gyakorlatilag elkezdődött az elnökválasztási kampány, amit jól mutat az a tény is, hogy Segolčne Royalnak el kellett szenvednie az első kisebb támadást személye ellen - méghozzá egy húszéves ügy kapcsán.


Szikora Márton
Kelet-Európa is célpont?
Meghiúsult terrortámadás Prága belvárosában

A zsidóság egyik legszentebb ünnepén, a múlt pénteki szukkót estéjén terrortámadást hiúsított meg a cseh titkosszolgálat. A Prága belvárosában található Jeruzsálem Zsinagóga ellen tervezett merényletben iszlamista támadók az épületet és az abban tartózkodókat akarták felrobbantani - jelent meg egy tekintélyes cseh napilapban, titkosszolgálati forrásokra hivatkozva.


Hetek-összeállítás
Náci vagyonból kenőpénz
Nem fizettek kártérítést

Az elmúlt hét végén, hetvenkilenc évesen hunyt el Ausztria leggazdagabb embere, Friedrich Karl Flick, aki vagyonát apjától, a Harmadik Birodalom egyik leggazdagabb üzletemberétől örökölte.


A hét eseményei
Tovább a cikkhez >>>

Sport

Gazsó József
King Kong, az orosz
Legyőzhetetlen óriás

Nyikolaj Valujev derekán maradt a WBA bokszszervezet nehézsúlyú öve, miután a Chicago melletti Rosemontban rendezett gálán a tizenegyedik menetben technikai KO-val legyőzte amerikai vetélytársát, Monte Barretet. Az egyébként intelligens óriás egészen szórakoztató mérkőzést produkált. Persze akadnak, akik elkapcsoltak a meccsről, mert azt gondolták, hogy dokumentumfilmet vetítenek a nefilimekről.


G. J.
Kegyelemdöfés Máltán
Itt az idő fiatalítani

Szinte még el sem kezdődött a 2008-as Európa-bajnokság selejtező sorozata, de máris eldőlt, hogy nem juthatunk ki a kontinensviadalra. Futballban továbbra is elérhetetlen messzeséget jelent a kontinens élmezőnye.


Eredmények tabellák
Labdarúgás
Tovább a cikkhez >>>

Szabadidő

Kánai Krisztina
Szüreti lakoma

Itt van a szüret, itt van újra, és némi késlekedéssel beérte az őszi idő is egyben. Összegyűlhetnek a rokonok, barátok, hogy a gazda egész évi munkájának gyümölcsét kosárba szedjék, és a szebb fürtök a tányéron, a kurtábbak a hordóban végezzék.


S. K.
World Press Photo 2006

Akinek nem elég a Kossuth téri élő látványosság, az betérhet a Néprajzi Múzeum aulájába, az október 29-éig nyitva tartó World Press Photo kiállításra.


Rövid hírek
Tovább a cikkhez >>>

Színes

Duma Plaza

Barátok: olyan emberek, akik jól ismernek, és mégis szeretnek


– kohnbandi –
Kossuth-apró
Hirdetések, közlemények
Tovább a cikkhez >>>

- kohnbandi - amp Merchant
Bécsi klasszikusok
Tovább a cikkhez >>>

Csak óvatosan
Tovább a cikkhez >>>

Logisztika
Tovább a cikkhez >>>

Hungaricum
Tovább a cikkhez >>>

Önök hekkelték
Tovább a cikkhez >>>

Tartalom

Tartalom
X. évfolyam 41. szám, 2006. október 13-19.
Tovább a cikkhez >>>

Vélemény

Se veled, se nélküled
Ultimátum Orbán Viktornak
Tovább a cikkhez >>>

Jogsértések a Kossuth téren
Tovább a cikkhez >>>

Amiről nem szabad hazudni
Tovább a cikkhez >>>

Üzlet

Pénzes László
Még nem menekül a tőke
Meddig tart a befektetői bizalom?

Az elmúlt tizenöt évben hazánk a régió kiemelt célállomása lett a külföldi tőke számára. A befektetőbarát törvények, a fejlődő infrastruktúra, a szakképzett munkaerő, később az EU-tagság elnyerése mind motorjai voltak ennek a bizalomnak. További fontos tényezőként Magyarország egészen eddig politikailag stabil országnak számított. Lapunk által megkérdezett szakértők szerint a politikai zavargások gazdasági hatása egyelőre nem számottevő: a magyarországi befektetők bíznak az indulatok lecsillapodásában, és kivárnak.


Hetek-összeállítás
Bevásárolt a Google
1,65 milliárd dollárért kelt el egy hobbivállalkozás

A 2005 februárjában pár jóbarát által indított hobbioldal ma már napi 100 millió klipletöltéssel és 72 millió egyéni felhasználóval óriási marketingerőt képvisel. Nem hiába szálltak ringbe a YouTube-ért olyan óriások, mint a Microsoft és a Yahoo is. A 60 fős „legénység” most fejenként 27 millió dollárra cserélheti patkánylakta irodáját. Bár a cég tulajdonosai sokáig tagadták a felvásárlásról szóló híreket, a Google megvette őket. Ígéretük szerint „a keresés és a videó királya” együtt jobb szolgáltatásokat képes majd kínálni.


Kovács Klára
Gáz van Makón
Akár exportőrök is lehetnénk

Páratlan és váratlan kincsre leltek a közelmúltban. Geológiai fúrások révén kiderült, eddig soha nem látott mennyiségű földgázt rejt a föld Makó környékén. Nemcsak a hazai ellátást biztosítaná egy időre, hanem még gázexportőrök is lehetnénk.


Debera Szilvia
Forradalmi fogvédő krém

Mostantól fúrás és fájdalom nélkül is gyógyítható a fogszuvasodás, ha idejében felismerik. Ázsiában piacra dobtak ugyanis egy olyan terméket, mellyel a szuvasodási folyamatok visszafordíthatók.


Major Nóra
A hét eseményei
Tovább a cikkhez >>>