Vissza a tartalomjegyzékhez


Külföldi lapvélemények
A magyarországi eseményekről

„Feketébe öltözött fiatalok kapucnis pulóverekben és bakancsokban, egy részük gázálarcokkal felszerelve provokálja a rendőröket: »Készüljetek a halálotokra!«, vagy »ti mindannyian zsidó disznók vagytok, szégyellnetek kéne magatokat, hogy magyarok ellen léptek fel«.” Der Spiegel

* * *

„Gyurcsány határozott álláspontot képvisel, közben az ellenzék követeli lemondását, és csatlakozott hozzájuk Sólyom László, a köztársasági elnök is. A tüntetők szétvertek egy orosz emlékművet is, miközben azt skandálták, hogy »’56, ’56«.” Gazeta.ru

* * *

A Pravda szerint az elégedetlenség oka, ami az utcára vitte a tüntetőket, abban keresendő, hogy a gyengélkedő gazdasággal bíró ország felvételét megtagadták mind az eurózónába, mind a schengeni övezetbe, és keddre virradóra a magyarokban felhalmozódó indulat nyilvánult meg. Pravda

***

 „Magyarország miniszterelnöke nem az első politikus, aki hazudik a megválasztás érdekében, s akit azután a kiábrándulás miatt dühös szavazók le akarnak mondatni.” The Wall Street Journal

* * *

„A kormányfő hazugságának mértékét a választók határozzák meg. Gyurcsány csak azt mondta, amit a választók hallani akartak, és amiben hinni szerettek volna.” Lidové Noviny

* * *

A francia lapok internetes oldalain a budapesti tüntetéseket a Le Monde és a konzervatív Le Figaro is „elsősorban szélsőjobbos megmozdulásként” írja le. Mindkét lap szerint több mint száz a sebesültek száma, de azt egyik sem részletezi, hogy nagyobb részük rendőr vagy tüntető.

* * *

„Ha Budapesten nem lenne kétszáz sérült, csak egy kis irigység jöhetett volna fel. Az EU-újonc országban spontán lázadt fel a nép, miután tudomására jutott, milyen szégyentelenül hazudott neki a kormány. Németországban az emberek rezignáltan hátradőltek volna, ahelyett, hogy az utcára vonuljanak.” Nürnberger Zeitung
„Az égő autók és erőszakos randalírozók képei, akik Budapesten a televízió stúdióit szanaszét verik, nem festenek reális képet az elmúlt néhány nap tüntetéseiről. Városszerte ismert huligánok használják ki a lehetőséget, hogy egyszer igazán ki tudják tombolni magukat. Gyurcsány őszinte, nem a nyilvánosság füleinek szánt beszédével csak azt mondta ki, amit már mindenki tudott.” Tageszeitung

* * *

„A magnóra vett Gyurcsány-beszéd az ország legsúlyosabb erőszakhullámát robbantotta ki az ötven évvel ezelőtt levert szovjetellenes forradalom óta. Az erőszak megrázta az országot, amelyet az elmúlt húsz évben a fejlődés mintájaként tartottak számon a kelet-európai kommunizmus összeomlása után.” AP

* * *

„Az akciót egy szélsőjobb szervezet vezette, melynek hangadója Toroczkai László volt. A tüntetésen símaszkba öltözött emberek a tévé épülete előtt ezt ordították: »Szabad sajtót!«, »Elegünk van, Románia sz*r!«, »Aki magyar, velünk van!«” Gandul