Vissza a tartalomjegyzékhez

Peremiczky Szilvia
Akit zavartak a tények
77 éves korában elhunyt Oriana Fallaci

Kellemetlen nő volt. Nem a tényeket igazította világképéhez, hanem világképét a tényekhez. Persze, hogy a laboratóriumban élő, lombikban gondolkozó PC-értelmiség prüszkölt rá. Ráadásul - bírálóinak többségével ellentétben - ismerte is azt a világot, amiről írt, beszélt Khomeinivel, leereszkedett a libanoni háború legmélyebb bugyraiba, és nem csak az íróasztal mögül szónokolt.
Kellemetlen nő volt. Nemcsak rajongó szerelmese hazája, Itália kultúrájának, de jó ismerője a történelemnek, a filozófiának, a matematikának. Persze hogy a történelmet nem ismerő - vagy ahogy Fallaci írta: Napóleont a konyakkal azonosító - nyugati értelmiség frusztrálva érezte magát mellette. Harcolt a fasizmus ellen - így az elkényelmesedett és elkényeztetett, antiglobalista úri gyerekek szintén gyűlölték.

Kellemetlen nő volt. Semmilyen gazemberségre nem keresett magyarázatot. Sem az iraki fogolykínzásokra, de a baloldali-liberális megmondóemberekkel ellentétben az amerikai katonák meglincselésére sem. Az intifáda alatt védelmébe vette Izraelt, Az antiszemitizmusról című cikkével gránátot hajított az Izrael-ellenes és antiszemita „szellemi elitek” közé. Baloldali és feminista barátain saját elveiket kérte számon. A feministákon az Afganisztánban kivégzett nők, a baloldalon az iszlamista fanatikusok által elkövetett jogsértések feletti hallgatást kérte számon. Számon kérte tőlük azoknak a muzulmánoknak a védelmét, akik egy másik iszlámért küzdenek. Nem, a nyugati értelmiség nem azért átkozta ki, mert dühösen szólt az iszlámról, hiszen a kereszténység, Amerika és Izrael ellen sokkal keményebben rohant ki, a katolicizmusa miatt az EU által megalázott Buttiglionét is Fallaci vette védelmébe. A dühödt támadások oka: Fallaci az ő képmutatásukat, gyávaságukat, cinizmusukat támadta. És kellemetlen volt, hogy nem lehetett diadalittasan begyömöszölni a „jobboldal ügynöke” skatulyába sem. Mert szerinte jobboldal már nem is létezik, miközben a baloldal önmaga paródiájává vált. Nemcsak Prodit, Berlusconit is támadta. Arra hívta fel a figyelmet, hogy a jelenlegi európai elit képtelen a fenyegető problémák megoldására, melyek közül a legfenyegetőbbnek az iszlám európai terjeszkedését látta.
Kellemetlen nő volt. Egyenes és szókimondó, mert közel-keleti útjai, riportjai során szerzett tapasztalatait le merte írni, és fittyet hányt a politikai korrektség önmagából kiforduló finomkodásaira. Ki merte mondani, hogy a multi-kulti eszméje, így, jelenlegi formájában nem működik. Pellengérre állították, amikor azt írta a szeptember 11-ei terrortámadások után, hogy az intoleranciával szemben nem lehet toleránsnak lenni, hogy az iszlamizmus a nyugati kultúra elpusztítására tör. Azután jött Bali és Madrid, Beszlán és London. És jött a fölényes mosoly, a maszatolás, az ürügyek és az okok keverése, a kényelmes magyarázat: mindennek az iraki háború, a csecsenek elnyomása az oka. Csakhogy jöttek a párizsi zavargások, Theo van Gogh meggyilkolása, az iraki háborút ellenző franciák és németek elleni merényletkísérletek. És ma már kevesebben mosolyognak, többen értik, hogy mire célzott. De a politika még a régi: Hollandia mondvacsinált ürüggyel kiutasítja van Gogh szerzőtársát, a szintén kellemetlen nőszemélyt, Ayaan Hirshi Alit. D’Alema olasz külügyminiszter a Hezbollah vezetőivel parolázik, miközben a világ legnagyobb televíziói és hírügynökségei magyarázzák lángoló arccal, hogy a Hezbollah propagandagépezete, saját fotósaik hogyan csapták be őket.
Kellemetlen nő volt, mert újra és újra a fülébe harsogta ennek az önáltató vezetésnek, hogy „Ébresztő, Európa, ébredj fel, Nyugat!”. És bár nem nagyon akarták ezt meghallani, Fallaci nem várt helyekről kapott erkölcsi támogatást: Hillary Clintontól és XVI. Benedek pápától, akivel tavaly nyár végén találkozott. Ha egy pápa és egy ateista egyetért abban - mondta Fallaci -, hogy Európának meg kell védenie értékeit, akkor van remény. És mi reméljük, hogy Európában vannak még Fallacik, akik képesek hazájuk, civilizációjuk értékeit hozzá hasonló szenvedéllyel védeni. Ez méltóbb lenne bármely nekrológnál.