Vissza a tartalomjegyzékhez

Hack Péter
Új korszak

Vasárnap óta új korszak kezdődött a magyar politikában, a két politikai oldal között eddig is meglévő szakadék még tovább mélyült. Jelenleg nehéz megítélni, hogyan tud az ország kikerülni a kialakult helyzetből. Az események és a politikai reakciók inkább egy balkáni ország képét, mintsem egy EU-tag belpolitikai viszályát mutatják. A konfliktus tétje nyilvánvalóan nem a politikai válság vagy az, hogy ki kormányozzon, hanem az ország jövője. Amennyiben a folyamatok eszkalálódnak, az ország évtizedeket veszíthet el.

A konfliktus közvetlen kiváltó oka a miniszterelnök májusi beszédének nyilvánosságra kerülése volt. A szocialista frakció zárt ülésén elhangzott, trágár kifejezésekkel tarkított beszédében Gyurcsány Ferenc elismerte, hogy az előző ciklusban a kormány rossz politikát folytatott, aminek köszönhetően most nehéz helyzetbe került az ország. A miniszterelnök - a képviselők felrázásának szándékával - azt állította, hogy másfél éven keresztül hazudtak, hogy eltitkolják a tényleges helyzetet, ezzel teremtve meg a lehetőséget a választás megnyerésére és az új ciklusban a reformok végrehajtására.


A beszéd nyilvánosságra kerülésének körülményeire többféle magyarázat látott napvilágot, de biztosat jelenleg még senki nem tud állítani. A miniszterelnök és a szocialista politikusok reakciója a helyzetre ismét rávilágít arra, hogy nem tudnak igazán elfogadható és érthető magyarázatot adni arra, hogy a választások előtt miért nem beszéltek a tényleges gazdasági helyzetről. Azzal, hogy a második Gyurcsány-kormányban a gazdasági kulcspozíciókat ugyanazok töltik be, akik az elsőben, még élesebbé teszi a felelősség kérdését.
Nem segített az sem, hogy a miniszterelnök a beszéd teljes szövegének nyilvánosságra kerülése után nem érezte fontosnak a bocsánatkérést sem a stílusért, sem a tartalomért, ehelyett a „büszke vagyok, erős vagyok, örülök” szavak jelentek meg közleményeiben. Ugyancsak kevéssé megnyugtató, hogy mind a beszédből, mind a válságot követő kommunikációból egy magányos harcos képe bontakozik ki, aki küzd az elképzelései megvalósításáért.

A reakció

A beszédet követően az ellenzék és az utcákon megjelent tüntetők a miniszterelnök lemondását követelték. Hétfőn és kedden éjjel Budapesten erőszakos cselekményekre is sor került, aminek eredményeként közel százötven rendőr megsérült, és ma még felmérhetetlen kár keletkezett.
Az események azt a látszatot keltik, hogy egy hosszú idő óta felépített forgatókönyv valósul meg. A forgatókönyv első része még 2002 előtt, az előző választásokat megelőzően kezdődött, amikor az egyre szélsőségesebb megnyilatkozásokkal a Fidesz támogatói közé gyűjtötte a korábbi kisgazda- és MIÉP-szavazókat. Ez az idő volt, amikor a jobboldali támogatók nemzeti ünnepeken vagy választási rendezvényeken kezdték hazaárulózni a baloldali politikusokat. Az ország hangulatának hiszterizálása és a két politikai tábor közötti hidak felégetése, vagy más szavakkal az ország kettészakítása ekkor kezdődött. (Érdemes megjegyezni, hogy például Németországban a magyar pártok testvérpártjai, a konzervatívok és a szociáldemokraták jelenleg együtt kormányoznak. Ezt itthon elképzelni sem lehet.)
A 2002-es választások után a jobboldal valójában soha nem fogadta el a vereség tényét: „a nemzet nem lehet ellenzékben” - hangzott a pártelnök állítása. Ebből a mondatból az következett, hogy a jobboldal azonos a nemzettel, a baloldal pedig kívül van a nemzeten, azaz nemzetietlen, márpedig a nemzet ellenségeivel szemben bármit meg lehet tenni.
A polgári demokráciákban a választási rivális legyőzendő ellenfél, Magyarországon megsemmisítendő ellenség lett.
A polgárháborús hangulatot szították azok a nyilatkozatok, amelyek már a választások előtt „puskaporos hangulatról” szóltak. Vagy a MIÉP elnökének az a nyilatkozata, hogy a Fidesz- és a MIÉP-gyűlés résztvevői „katlanba szorítsák” a választási gyűlést tartó szocialistákat.
A 2006-os választás utáni események csak felerősítették ezt a folyamatot. Az ellenzék már hónapok óta „intézményes hazugságokról” beszél, és azt állítja, hogy a kormány „illegitim”, vagyis törvénytelen, amiből az következik, hogy minden megengedhető azoknak, akik el akarják mozdítani.
Ebbe a forgatókönyvbe illik az ellenzék vezérének szeptember 14-ei kijelentése, miszerint „megindulunk a kormány ellen”, vagy a mérsékelt ellenzéki politikus hírében álló volt külügyminiszter múlt heti nyilatkozata arról, hogy „a radikalizmus ideje jöhet el”.
Ugyancsak beleillik a forgatókönyvbe az, hogy az ellenzék a véres események ellenére sem mondta le a hétvégére tervezett gyűlését, amikor a szélsőjobb pártjai is az utcán lesznek, és láthatóan a feszültség növelésén munkálkodnak.

A tüntetők

A helyzet miatti indulatos reakciók érthetőek. Valószínűleg szerencsésebb lett volna a kormányfő részéről egy visszafogottabb és a helyzetet reálisabban elemző megnyilatkozás. A nyilvánosságra került szöveg számos jogos kérdést vet fel.
A szöveg és a reakciók sokakat mozgósítottak a kormányellenes tüntetésekre. Budapesten és számos vidéki városban sokféle embert sikerült aktivizálnia a jobboldalnak. Az eddigi információk szerint a megmozdulásokat a legnagyobb ellenzéki párt elsősorban a háttérből támogatja, aktivistáik és szervezőik háttérmunkája mellett meghagyva annak lehetőségét, hogy később elhatárolódjon az eseményektől. Az előtérben a MIÉP, a Jobbik, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom és más szélsőjobboldali csoportok állnak. Megjelentek a rendezvényeken az elmúlt évtized zavaros hátterű politikai kalandorai. Az erőszakos események középpontjában részint szélsőjobboldali radikálisok, részint futballhuligánok állnak.
Ugyanakkor az események láthatóan nem csak ezeket a köröket mozgósították, hiszen a hétfő esti erőszak ellenére kedden nagyon sok fiatal és konszolidált középosztálybeli polgár megjelent a tüntetésen, és látható, hogy a Fidesz vezetői az erőszakos események megtörténte és veszélye ellenére is számítanak támogatóik szombati megjelenésére.
Jelenleg az látható, hogy ha mindkét fél ragaszkodik jelenlegi álláspontjához, akkor a válság elmélyülésével lehet számolni.

Az álláspontok

A kormányfő azt állítja, hogy az általa javasolt reformoknak nincs alternatívája. Elismeri, hogy hazudtak, de azt állítja, hogy mostantól az őszinteség útjára lép, és következetesen végrehajtja reformját. A miniszterelnök láthatóan arra számít, hogy a Gyurcsány-csomag képes lesz kezelni a gazdasági válságot, a megszorításokkal egyidejűleg lehívhatók lesznek az EU-pénzek, és ezek közös hatására a következő választásokon feledtetni tudják a választókkal a mostani korszakot.
Az ellenzék vezetője a kormányfő távozását, a reformcsomag visszavonását és szakértői kormány felállítását javasolja. Arról nem lehet tudni, hogy ez a kormány mit tenne vagy tehetne, illetve arról sem, hogy meddig maradna hatalmon.
A tüntetők ennél többet akarnak, az Országgyűlés feloszlatását és új választásokat követelnek. Az Országgyűlés feloszlatásának alkotmányos lehetőségei korlátozottak. Amennyiben az Országgyűlés döntene saját feloszlatásáról, három hónapon belül lehetne új választást tartani, de a választási eljárás hosszadalmassága (jelöltállítás, ajánlások gyűjtése stb.) miatt valószínűleg ezt a három hónapot ki is kellene használni. Ez azt jelentené, hogy a Gyurcsány-csomagra épülő konvergenciaprogram elbukna, a jövő évi költségvetés csak szimbolikus aktus lenne, és az EU-pénzek lehívása veszélybe kerülne. Az új költségvetés esetén pedig kérdéses lenne, hogy a befektetőknek van-e további fél év bizalmuk a magyar gazdaság iránt, vagy a fejleményeket látva kivonják a tőkét az országból.
Szerdai hír, hogy már a zavargások elhúzódása egy fontos amerikai hitelminősítő aggodalmát váltotta ki, aminek következtében elkezdett romlani a forint; ha a folyamat tovább tart, a gazdasági kilátások egyre rosszabbak lesznek.

Az ország

Itt jutunk a fő kérdéshez: mit bír el a magyar gazdaság, más szavakkal milyen az ország mozgástere? A szakértői elemzésekből és a nemzetközi sajtóból is az látható, hogy a piac, a gazdaság szereplői, a befektetők a kormány helyzetértékelésével egyetértenek. A kormánypárti elfogultsággal biztosan nem vádolható Magyar Nemzeti Bank is reálisnak tartja a helyzetértékelést. A nyilatkozatokból úgy tűnik, hogy a gazdaság helyzetét az ellenzék sem ítéli meg másként, mint a kormány. Az elemzők, bár sok részletben kritikusak a reform-csomaggal szemben, mégis úgy ítélik meg, hogy az lehetőséget nyújt a kilábalásra.
A jelenlegi ismeretek alapján úgy tűnik, hogy amennyiben az ellenzék forgatókönyve valósul meg, a politikai válságot egy más típusú politikai válság váltja fel, a befektetők bizalmától nagyon nagy mértékben függő gazdaság azonban a mostaninál mélyebb válságba kerül. A jelenlegi körülmények között ugyanis senki nem tudja, hogy mit tenne egy más kormány a válsággal, és lehet, hogy a befektetők nem várnák meg, míg kiderül.
Nem teszi biztatóvá a kilátásokat Orbán Viktor Hír TV-nek adott szerdai nyilatkozata, amelyben kijelentette: „a külföldi pénzpiaci elemzők értékelése nem jelent számunkra semmit”.
Az eseményeket figyelve nehéz szabadulni attól az érzéstől, hogy az ellenzék mindent egy lapra téve, akár a válság ellenőrizhetetlenné válása vagy elmélyülése árán is fokozni akarja a konfliktust, mivel úgy ítélheti meg, hogy ez az utolsó esélye annak, hogy a hatalmat megszerezze. Ha nem így lenne, az ellenzék egyértelműen elítélné az erőszakot, a fosztogatást és a vandalizmust. Ha nem így lenne, arról beszélne, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetet ők hogyan oldanák meg. Ha nem így lenne, egyértelmű határvonalat húzna a jobboldal maga és a szélsőjobb közé, a határvonal húzása helyett az eddig meglévő határok lebontása, a szélsőjobb integrálása folyik.
A jelenlegi helyzetben a kérdés nem az, hogy helyes volt-e, amit a baloldal vagy a jobboldal tett, vagy tesz, a kérdés az, hogy a megoldás kiviszi-e az országot a gazdasági válságból, vagy még mélyebbre taszítja.