Vissza a tartalomjegyzékhez


A fejlődők húznak

Némi lassulással ugyan, de továbbra is erőteljes marad a világgazdaság növekedése - áll a Standard & Poor’s Londonban kiadott átfogó elemzésében, mely szerint a globális növekedés zömét az eddig „udvariasan fejlődőnek nevezett”, most már azonban - csoportszinten - tényleg erősen fejlődő térség adja.

A világ legnagyobb hitelminősítője azzal számol, hogy a világgazdaság összkibocsátási értéke a tavaly mért - vásárlóerő-súlyozással számolt - 4,8 százalék után az idén 4,9 százalékkal, 2007-ben 4,5 százalékkal emelkedik.
A világgazdasági növekedés - vagyis a globálisan előállított bruttó többletérték - kétharmadát most már a fejlődő országok adják; igaz, ennek részben az euróövezet és Japán gyenge teljesítménye is az oka, ez a két gazdaság ugyanis a globális növekedésből egyenként alig 4 százalékkal részesedik.
Az Egyesült Államok 15 százalékot adott hozzá tavaly a világ GDP-többletéhez, de ez is elmarad a globális GDP-értékből az amerikai gazdaságra jutó 21 százaléktól. Az euróövezet tavaly a világgazdaság össztermelésének 15 százalékát adta, vagyis itt még nagyobb a különbség a növekedésből és a teljes GDP-értékből erre a térségre jutó arány között.
A S&P elemzése szerint a „legnagyobb sztori“ Kína és India. A kínai gazdaság az utóbbi huszonöt évben éves átlagban, reálértéken számolva 9,5 százalékkal növekedett, és ma már a világ második számú gazdasága. Éves GDP-értéke vásárlóerő-paritáson számolva 2,5-szeresen haladja meg Japánét - igaz, tízszeres lakosságszám mellett -, és Kína adja a világgazdasági növekedés 31 százalékát.
India, ahol az éves növekedés jelenleg 7 százalékos - 1992 óta évi átlagban 6,3 százalékos -, a globális növekedésből 10 százalékkal részesedik. Jóllehet India egyes területeken - például az infrastruktúra fejlettségében, illetve a nagyobb népszaporulat miatt - jelentős hátrányban van Kínához képest, az indiai lakosság is kezd most már kiemelkedni a szegénységből.
Indiában mindazonáltal az egy főre jutó jövedelem a kínainak csak a fele, és Kína folyamatosan növeli is előnyét - áll a jelentésben.
Az erős világgazdasági környezet Kelet-Európa egészének jót tesz: a feltörekvő európai gazdaságok az utóbbi négy évben éves átlagban 6 százalékkal növekedtek, és foglalkoztatást szívnak el az euróövezetből alacsonyabb munkaköltségeikkel és rugalmasabb munkajogi szabályozóikkal - áll a Standard & Poor’s elemzésében.
Az S&P-nek a világgazdasági növekedési kilátásokkal kapcsolatos derűlátását más londoni házak is osztják, azzal a fenntartással, hogy az amerikai gazdaságban erős lassulás várható. (Gazdasági Rádió)