Vissza a tartalomjegyzékhez

Morvay Péter
Ha te élsz, én is élek
Oliver Stone: World Trade Center

Oliver Stone meglepő filmet készített. A World Trade Center nem keres és nem is kínál magyarázatot a szeptember 11-ei támadásra, de megmutatja, hogy a tragédia közben - ha ritka kivételként is, de - történtek csodák. Nem látjuk a gonosz arcát, de halljuk a halálos csapdába esett emberek kiáltását Istenhez és szeretteikhez. Összeesküvés-elmélet nincs, a terroristákat nem látjuk, de mégis tudjuk: ez a film rólunk is szól.

Verőfényes szeptemberi napra készül New York: az elővárosi vonatok, a kompok, a taxik viszik az embereket Manhattanbe. A reggeli váltást átvevő kikötői rendőrség állománya eligazítást kap: figyeljenek oda, mert új drogszállítmány érkezhetett a negyedbe, az éjszaka pedig egy kislány eltűnését jelentették a szülők. A járőrök útnak indulnak a kikötőben, drogfutárokat keresnek, miközben egy repülő árnyéka húz el felettük. Felkapják a fejüket, de teszik tovább a dolgukat. Igazoltatnak, intézkednek, mígnem megérkezik a riasztás: minden egység vonuljon a World Trade Centerhez. A tragédia méretei utcáról utcára drámaibbak. A rendőrök, akik a menekülő tömeggel szemben haladnak, azokat a képeket látják, amit ekkor már milliók a televízión keresztül. Talán tudják, talán csak érzik, hogy ez a bevetés az utolsó lehet, mert amivel szemben állnak, minden eddigi bűncselekményt felülhalad.
Aztán mielőtt menteni kezdhetnének, minden véget ér: leomlik előbb az egyik, majd a második torony. Ritka rendezői bravúr, hogy a félmillió tonna beton lezuhanását úgy mutatja be, ahogy csak a jelenlévők érzékelhették: alulról. Döbbenetes pillanat, minden elsötétül. Harminc perc telt el, máris véget érne a film? Igen, annak a filmnek vége. Háromezer ember meghalt, kettő (a valóságban sem sokkal több: összesen húsz) életben maradt. A dantei pokollá vált Ground Zero sokméteres betontemetője alatt két csapdába esett, sebesült, mozgásképtelen rendőrt látunk, akik közel huszonnégy órán keresztül tartották a lelket egymásban, a menekülés reménye nélkül, mégis egymást biztatva: „Ha te élsz, én is élek. Ha meghallom a hangodat, tudom, hogy még itt vagyok.” A film egy valóságos mentőakciót mutat be, miközben a New York közeli kertvárosban élő két rendőr családja a televízió előtt élőben látja a tragédiát. A sebesült rendőrök nem látják szeretteiket, de beszélnek hozzájuk, bocsánatot kérnek Istentől a mulasztásaikért, feleségüknek mondott rossz mondatokért. Imádkoznak, biztatják egymást, miközben tudják: csak azzal segíthetnek egymáson, hogy nem engedik a másikat elaludni. Egyikük látomást is kap Jézusról, aki vízzel kínálja, de nem fogadja el. Még maradni akar. Rokonaik semmit nem tudnak róluk, nem is engedik őket a tragédia helyszínére. Egy mélyen hívő ex-tengerészgyalogos azonban - száz kilométer távolban - hirtelen úgy érzi, hogy Isten New Yorkba küldi őt, hogy valakit megmentsen. Túl szép, hogy igaz legyen? Pedig megtörtént, és Oliver Stone életre keltette. Megrázó, szép film, inkább felnőtteknek. (World Trade Center, Paramount, 125 perc. UIP-Dunafilm)