Vissza a tartalomjegyzékhez

Hajdú Sándor
A Securitate fantomja
Románia: nyilvánosak az egyházi dossziék

Fel kell oldani a magas rangú egyházi vezetők Securitate-dossziéinak titkosítását - javasolta Traian Băsescu elnök a román Legfelsőbb Védelmi Tanács ülésén. Ezek az iratok jelenleg nemzetbiztonsági szempontból kockázatosnak számítanak, ezért tartalmuk államtitoknak minősül. Az elnök közölte: az iratok többsége követési, megfigyelési dosszié, ezért nyilvánosságra lehet hozni a tartalmukat.

A Védelmi Tanács elfogadta az államfői javaslatot, így az államtitoknak már nem minősülő iratok alapján a papokat is átvilágíthatja a Securitate irattárát vizsgáló testület.
„Figyelembe kell vennünk, hogy az ateista kommunista időszakban az egyházaknak, legyen szó az ortodox vagy a görög katolikus egyházról, meg a Romániában legálisan működő felekezetekről, túl kellett élniük a korszakot” - mondta Băsescu, aki reméli, hogy az átvilágítási törvény „olyan helyzetet teremt, melyben a dekonspiráció folyamatát végig tudjuk vinni”. Az elnök arra kéri az összes közéleti szereplőt, és kiemelten a politikusokat, hogy - lehetőleg saját honlapjukon - közöljék Securitate-dossziéikat. Ez hozzátartozik a politikusi tartás megőrzéséhez - jelentette ki az államfő. A kollaboráns politikusok még azelőtt visszavonulhatnának, mielőtt irataik nyilvánosságra kerülnek, ez esetben a dosszié tartalmát megtarthatnák maguknak - magyarázta az elnök. Ami saját tevékenységét illeti, Băsescu ismét közölte, nem volt besúgó, soha nem írt senkiről jelentést a Securitaténak.
Az egyházi vezetők átvilágítását főként a liberálisok szorgalmazták az elmúlt időszakban. A parlament legutóbbi ülésén közel félszáz ortodox pap, szerzetes ült be meghívottként és győzködte a képviselőket, nem eredménytelenül: átmenetileg lekerült a napirendről a kínos kérdés. A múlt héten azonban a Securitatéval együttműködő lelkészek leleplezését kérte Adrian Iorgulescu, liberális színekben politizáló kulturális miniszter is. A tárcavezető sejteni engedte, hogy voltak olyan papok, akik kiadták a kommunista politikai rendőrségnek a gyónási titkokat. Nyilatkozata szerint az „ördöggel egyezséget kötő” papok és értelmiségiek nevét is nyilvánosságra kell hozni.


A Securitate irattára. Mostantól nyilvános Fotó: AP

Teoctist pátriárka, a Román Ortodox Egyház vezetője viszont úgy vélte, hogy a politikus nem ismeri az egyház erre vonatkozó döntését, de a gyónás titkát sem. A pátriárka kijelentette: e cselekedetek megítélése kizárólag az egyházra tartozik.
Romániában előrehozott választásokról beszélnek a politika részvevői, hiszen az uniós csatlakozástól már csak négy hónap választja el az országot. Eckstein Kovács Péter kolozsvári szenátor a román parlament jogi bizottságának elnöke szerint része a választási kampánynak az ilyen tabutémák kiteregetése is. A szenátor lapunknak leszögezte: olyan nagy a társadalmi igény az ügyben, hogy most már az egyházak maguk jelentik be sorra, nem ellenzik a nyilvánosságra hozatalt. A legendák szerint a titkosszolgálat egy baróti erdő mellett több kamion dossziét égetett el a kilencvenes évek elején, de az iratokról mikrofilm készült, amely máig sértetlen. Ezek sok mindent tartalmazhatnak, ami segíthet a román közélet megtisztulásában - fogalmazott lapunknak a szenátor. A titkos szolgálatokkal foglakozó szakértők szerint nem csak az ortodox egyház tekintélye forog veszélyben, mert a Ceausescu-diktatúra titkosszolgálata a nemzetiségi vagy kisebbségi egyházakat még jobban figyeltette, ezért őket még inkább érintheti a dossziék jövőbeni kiteregetése.
Markó Béla, az RMDSZ elnöke szerint az egyházfőket is át lehet világítani. Az egyháziak esetében azonban nem szabad megfeledkezni arról, hogy 1989 előtt ezeket a személyeket üldözte a legjobban a rendszer, a papok többsége áldozat volt, nem pedig kollaboráns. Az elnök marosvásárhelyi sajtótájékoztatóján bemutatta azt a hét kötetnyi anyagot, amelyet nemrég kapott kézhez. Ez a Securitate megfigyeléseit és következtetéseit tartalmazza Markó Béláról. Az elnök ígérete szerint az érdeklődők könyv alakjában olvashatják majd a róla szóló dossziét, talán még az idén.

Önleleplező püspökök

Csak nagy fontossággal bíró államügyekben kollaboráltam a Securitatéval - jelentette ki Theodosie ortodox püspök a napokban egy tv-adásban több millió néző előtt. Az egyházi vezető azt állítja, egy olyan nyilatkozatot írt alá kényszerűségből, amelyben azt írja: nem működik együtt a titkosszolgálattal, csak fontos államügyekben. Theodosie (eredeti nevén Petrescu Macedon, fedőnevén Mache) úgy véli, aláírását az ország javára tett hűségeskünek és nem beszervezésként kell értékelni.


Theodosie ortodox püspök

„Üldöztek, megzsaroltak, azt mondták, vagy aláírsz, vagy bezárunk” - elmondása szerint ilyen fenyegetések hatására írt alá együttműködési nyilatkozatot 1972-ben a Secrutiatén Andrei Andreicut, gyulafehérvári ortodox metropolita. Andreicut egyúttal azt nyilatkozta, senkit sem súgott be. Az egyházfő azt javasolja, hogy az ortodox szinódus üljön össze, és a Securitate irattárát vizsgáló szerv egyik képviselőjével nézzék át az egyházat érintő dossziékat. Elmondása szerint az ortodox egyháznak nem célja a valóságot elkendőzni, sőt a teljes átláthatóság mellett „a Securitate fantomjától” való megszabadulás a cél. A kényszerű beszervezés előtt a titkosszolgálat lehallgatta a telefonját, távollétében bemikrofonozta a lakását - magyarázta Andreicut. A megfigyelés 1989 végéig folytatódott. Szintén retorzió érte, mikor nem kaphatott külföldi tanulmányi ösztöndíjat, noha kétszer is sikeresen vizsgázott; és csak ötödjére kapott lehetőséget a doktori cím megszerzésére Bukarestben.