Vissza a tartalomjegyzékhez

Rákóczi István
A Paradicsom meghódítása
500 éve halt meg Kolumbusz, a tenger látnoka

Jöhetnek új iskolák, újabb dokumentumok vagy mindent másképpen látó korok, Kolumbusz mégis elsősorban a Tengerész, az Óceán Admirálisa, az Újvilágban először partra lépő európai hős, akit már réges-régen a Felfedező képébe-pózába merevített az utókor emlékezete. Csakhogy a most ötszáz éve, 1506-ban elhunyt felfedező hajónaplója és bőséges levelezése mellett egy olyan írásművet is hátrahagyott, amely egészen más megvilágításba helyezi mind a genovai felfedező személyét, mind az úttörő hajós utat 1492 októberében. Ennek az 1501-ben született írásnak Kolumbusz a Libro de las Profecias, vagyis a Próféciák könyve címet adta.

A sevillai Kolumbusz-könyvtár, az Admirális fia után elnevezett Fernandina 209. számon a B. leltárba vett darabja valójában egy bibliai idézetekből és magyarázatokból álló gyűjtemény, ami két irányban is céltudatosan a vég történetét kutatja. Kolumbusz ez irányú érdeklődésével nem állt egyedül a történelem nagy felfedezői között. Két évszázaddal később például Isaac Newton töltött évtizedeket a Bibliában szereplő próféciák kutatásával. ( Hetek, 2006. augusztus 5.)
A Próféciák könyve azokat a feltételeket vizsgálja, amelyeknek a Messiás, Jézus Krisztus visszajövetele előtt be kell teljesedniük. Kolumbusz két eseményt várt különösen: Jeruzsálem felszabadítását a muszlim uralom alól és a világ népeinek a keresztény hitre térítését. Ez utóbbiban magának Kolumbusznak is óriási szerepe volt, hiszen beismerte: ha nem fedezi fel az Újvilágot, nem tudnak az ott lakó emberek, vagyis Pál apostol szavaival a „pogányok teljessége”, bejutni az üdvösségbe, ami pedig Krisztus második eljövetelének egyik fő előfeltétele.

Kitépett lapok

Kolumbusz tudatában volt annak, hogy úttörő tette nem csak hajózástörténeti, földrajzi vagy politikai síkon nyit új korszakot, de méltán lehet az újkor nyitányának is nevezni. Ennek az új kornak az eljövetelét kereste a tizenkettedik században élt Joachino dei Fiori apátot követő spirituális megújulás is. A kalábriai ferencesnek az Ezeréves Királyságot váró írásai a közép- és koraújkor határán nagy becsben álltak, és nem is kevés számú követőre találtak, nem csak az Ibér-félszigeten (míg írmagját is ki nem irtotta az inkvizíció). Előtte azonban olyan követői is voltak, mint maga a király, Aragóniai Ferdinánd, Kasztíliai Izabella férje, aki magára értelmezte azt a jövendölést, hogy az Ibér-félszigetről fog származni az, aki majd visszaszerzi a keresztények számára a Szent Föld Sírját. Ilyen „joaquinita” világvégeváró lett volna Kolumbusz is? Honnan voltak beható bibliai ismeretei egyáltalán? Miért volt a zsidóság és Jeruzsálem barátja? Mi késztette az Írás alapos tanulmányozására? Egyáltalán, milyen volt a hitbéli meggyőződése a gyakorlat emberének, a híres Tengerésznek? Ezeket a kérdéseket ugyan sokan feltették már, de csak a legutóbbi idők során kerültek olyan új megvilágításba, amely az újabb válaszok körét is kitárja. De mielőtt ezekre térnénk rá, előbb lássuk magát a művet, a nem kevés rejtélyt felvető Próféciák könyvét.