Vissza a tartalomjegyzékhez

Gazsó József
Csúcsra járatva
Interjú Patyi Melinda kajakvilágbajnokkal

A szokásos munkamennyiségen túl a közönség teljesítményének tudja be a tizenkét magyar aranyéremmel zárult szegedi kajak-kenu világbajnokság eredményeit Patyi Melinda. Világbajnokunk reméli, hogy az idei verseny meggyőzi az illetékeseket: a kajak-kenunak továbbra is az olimpiai sportágak között van a helye.

Hogyan ismerkedtél meg a kajakozással?
- Szinte mindent kipróbáltam gyerekkoromban, amit csak lehetett - kezdve az úszástól egészen a futballig -, mert szüleim mindig is ragaszkodtak hozzá, hogy sportoljak valamit. Aztán később a bátyám elkezdett kajakozni, és látva őt, valahogy engem is megfogott ez a sportág. Tízéves lehettem akkoriban.
Milyen állomásokon keresztül vezetett az út a felnőtt válogatottságig?
- A serdülőválogatottba utolsó évesként kerültem be, így kellett még egy kis idő, hogy letegyem a névjegyem. Tizennyolc évesen kijutottam Brazíliába ifiválogatottként a világbajnokságra, ahol 1000 méteren hetedik lettem egyesben. Igaz, a következő év kimaradt válogatott szinten, mert ifiből elég nehéz ilyen erős vetélytársak mellett egyből bekerülni a felnőttek közé. A 2003-as esztendő aztán kárpótolt, mert Paksy Timivel kétszázon világbajnok lettem életem első felnőtt vb-jén. Az idei évet pedig sikerült megalapozni négyesben, a 200 méteren szerzett Európa-bajnoki aranyéremmel.
Milyen felkészülés előzte meg a szegedi vb-t? Mi a titka a soha nem látott éremesőnek?
- Nincs szó semmi különös titokról, az edzésprogram sem sokban tért el az eddigiektől. Az ok prózaibb: ekkora pluszmotivációt jelent az embernek, ha hazai közönség előtt versenyezhet, egész pontosan, ekkora hazai közönség előtt. Az ellenfelek közül is nem kevesen odajöttek hozzánk, hogy szinte hihetetlen az a hangulat, amit Szegeden tapasztalnak. Sokan látták a ’98-as szegedi világbajnokság felvételeit is, de ők is úgy vélték, élőben egészen más a verseny, mint a televízión keresztül.
Az idei úszó-Európa-bajnokságon több magyar versenyzőt „agyonnyomott” a nagy várakozás, amit a hazai közönségnek tulajdonítottak. Úgy tűnik, ti nemigen rágódtatok ezen…
- Valóban nem. Szerintem inkább hálásnak kell lenni azért, ha az ember életében megadatik, hogy sok ember előtt versenyezhet. Én például a bemelegítésnél is libabőrös lettem, amikor hallottam a hatalmas ovációt egy-egy versenyszám után. Pedig nem a lelátó közelében voltam, de olyan hangos volt a szurkolás, mintha mellettem kiabáltak volna.
Hogyan állt össze a Paksy- Kovács-Janics-Patyi négyes?
- Én idén kerültem át Fábiánné Rozsnyói Katalin kezei alá, így ennek az egységnek nem régóta vagyok a tagja. Időigényes folyamat, mire az edző mindenkinek megtalálja a helyét, de szerencsére Kati néni jól és gyorsan átlátja a dolgokat, így számunkra ez az időszak lerövidült. A csapatban hatan vagyunk, és mivel nekem még voltak állóképességbeli lemaradásaim, a 200-as egységben jutott számomra hely.
Milyenek a kapcsolatok a csapaton belül?
- Szerintem remek, jó csapattársakhoz illően. De mivel egész évben szinte össze vagyunk zárva, a pihenők ideje alatt mindenki a saját ismerőseit helyezi előtérbe. Ettől függetlenül most a hathetes pihenő alatt is gyakran beszélünk egymással Paksy Timivel.
Előnyként vagy hátrányként élted meg, hogy az utolsó versenyszámok egyike volt az, amiben te is indultál?
- Ha azt vesszük, hogy a közönség addigra már a „csúcsra volt járatva”, akkor mindenképpen előny. Az viszont kissé fájó volt, hogy a versenyt közvetítő televízióscsatorna már pakolt, mire elkezdődött a K-2 200 m eredményhirdetése, így az nem is került műsorba.
Mit tudsz arról, hogy benne marad-e a kajak-kenu az olimpiai programban? Kell-e egyáltalán nektek, versenyzőknek ezekkel az ügyekkel foglalkozni?
- Természetesen mindegyikünk figyelemmel kíséri a nemzetközi sajtóban az ügy alakulását, hiszen mindnyájunkat érint. Egyvalamit nagyon remélek: azt, hogy akik hivatottak az ügyben dönteni, látták a szegedi világbajnokságot. Szerintem, ha figyelemmel kísérték, akkor meggyőződhettek arról, mennyi embert vonz és foglalkoztat ez a sportág. Állíthatom, hogy az ország minden pontjáról érkeztek szurkolók, akik saját pénzüket áldozták azért, hogy láthassanak bennünket.
Világbajnok kajakosként meg lehet úgy élni, hogy nem vállalsz polgári állást?
- Van egy lakásom, amit bérlek, és van egy saját autóm. Saját lábon állok, de szponzorok nélkül igencsak nehéz lenne. Nekem az Antenna Hungária a támogatóm, és nagyon fontos segítséget nyújt, hiszen edzőtáborok idején 500 ezer forintot is ki kell fizetnünk, és valljuk be: saját zsebből nem kis teljesítmény. Mindent egybevetve nem panaszkodhatom. Az olimpiai aranyéremmel persze anyagi értelemben is más kategóriába kerül az ember…
Ha megkérdezném, mik a céljaid, nyilván azt mondanád, bekerülni egy olimpiai számban versenyző egységbe és aranyat nyerni Pekingben. De mi lesz azután?
- A kajakos célokat eltaláltad, az azt követő időkön viszont még korai lenne gondolkodnom. Idén utolsó éves vagyok a Budapesti Műszaki Főiskolán, de az elsőbbség továbbra is a sporté.