Vissza a tartalomjegyzékhez

Kiss Tünde
Robin Williams
Egy úr a zűrből

Mel Gibson után kollégája, Robin Williams is bejelentette, hogy alkoholelvonó kúrára megy.
A nagy nyilvánosság érdeklődéssel szemléli a történteket: vajon beindult egy kívánatos láncreakció a hírességek körében, vagy a hollywoodi üzlet egyik újabb fogásának lehetünk szemtanúi?

Az ötvenötödik születésnapját július 21-én ünneplő színész legújabb filmjét augusztus elején mutatták be az amerikai filmszínházakban, ebből az apropóból kimerítő interjút is adott a sajtónak. A kérdésre, hogy milyen álom lebeg jelenleg a szemei előtt, derűsen felelt: „Dolgozni akarok, és élvezni az életet, ahogy alakul. És elég csodásan alakul!” Egy hét sem telt bele, és a komikus szóvivője közlemény útján már arról tájékoztatott, hogy „Robin, bár húsz éve absztinens, újabban ismét rákapott az italozásra. Eltökélte, hogy saját maga és családja nyugalma érdekében határozott lépéseket tesz”.
Mókás filmek és improvizatív fellépések hosszú sorában Williams olyan előadóművészként mutatkozott meg, mint aki kiapadhatatlan vihánctőkével rendelkezik. Rajongótábora talán épp ezért áll megszeppenten a hír hallatán. Pedig Williams a nyolcvanas évek elejére túljutott már komoly drogfüggőségén is, a kijózanodásra akkor egy jó barát tragikus halála és első gyermekének megszületése sarkallta.
A népszerű komikus-színész eredetileg politológusnak készült, ám még idejében átigazolt a színházi tanulmányokhoz. Az ismeretlenségből az Egy úr az űrből című sorozat földönkívüli figurájával tört ki. Sziporkázó tehetsége a színpadi és televíziós szerepléseket követően hamarosan a mozivásznon is kibontakozhatott. A nevével fémjelzett vígjátékok könnyed és vidám családi mozit garantáltak. Oscar-díjra a Jó reggelt, Vietnam!, majd a Holt Költők Társasága című filmben nyújtott alakítása miatt jelölték, míg végül az áhított szobrot egy lélekgyógyász szerepéért nyerte el 1997-ben, a Good Will Hunting című filmben.
Az utóbbi években a sci-fi és a thriller műfajában is bizonyított, az ezekben megformált sötét karakterek között pszichopata és sorozatgyilkos is akad. Amikor arról faggatták, miből gondolta, hogy a fajsúlyos szerepek érdekében képes lesz magából a rosszat felszínre hozni, hiszen korábban mindig a tréfás oldalát mutatta, a következőképp válaszolt: „Tudtam, hogy menni fog. Főleg azokból az időkből kiindulva, amikor magam alatt voltam és ittam, mégpedig azért, mert az Egy úr az űrből sorozatot törölték a műsorból. Az ember idővel felismeri, hogy van benne egy bámulatos rész, amely a mélyben rejtőzik, hogy aztán a kellő időben felszínre jöjjön, és megmagyarázza a rosszat.”
Az idén nem kevesebb mint öt filmet forgat a színész, ami hollywoodi léptékkel is ritka teljesítmény. Családját jórészt csak hétvégeken látja: „Olyan ez nekem, mint a börtönökben a látogatási idő.” Williams egyébként még pályája kezdetén elvált első feleségétől, majd fia dajkáját vette el, aki azóta menedzsere és kisebb gyermekeinek anyja. De „apa csak egy van”, ahogy azt jól tudjuk Mrs. Doubtfire emlékezetes megformálása óta. Az elfoglalt családfő ugyanakkor a videójátékok megszállottja is, lányát például az egyik kedvenc játékának virtuális hősnőjéről nevezte el. A ritkán előforduló függőségek közé sorolható a férfi kerékpárgyűjtő szenvedélye, egyes becslések szerint száznál(!) is több kétkerekűt tart otthon. Ez a szokása legalább az egészségére ártalmatlan.
A színész manapság számos jótékonysági és humanitárius tevékenységben vesz részt. Meg kell hagyni, a provokatív humorban ilyenkor sem szűkölködik. Irakban egy alkalommal - jellemző módon - egy arab feliratú I love New York-pólóban jelent meg.