Vissza a tartalomjegyzékhez

Vagyim Arisztov, Szentpétervár
Szenzációs lopássorozat az Ermitázsban

„Mindig úgy gondoltam, hogy ilyesmi lehetetlen. Sokkolóak a napvilágot látott hírek, ez nemcsak az Ermitázs, hanem az egész múzeumi élet hátba döfése” - nyilatkozta sajtótájékoztatóján az Ermitázs igazgatója, Mihail Piotrovszkij (kis képünkön).

A bejelentést megelőző napon, július 31-én jelent meg a szentpétervári sajtóban az a rendőrségi értesülés, mely szerint Oroszország első és a világ második legnagyobb múzeumából 221 műtárgy tűnt el. Az első becslések szerint az eltűnt tárgyak összértéke mintegy 130 millió rubel (kb. 5 millió amerikai dollár), szakértők azonban a teljes lista alapján 3 milliárd rubelben (kb. 110 millió amerikai dollár) határozták meg a keletkezett veszteséget. Az eltűnt alkotások a 19. század végi és a 20. század eleji orosz kultúrtörténet szerves részét képezik.
A híres múzeum teljes kollekciója mintegy 3 millió tételből áll, ezeket különböző gyűjteményekbe rendezték. A felmérhetetlen kincs darabjai jórészt raktárakban várnak egy-egy időszakos kiállításra, restaurálásra. Az állandó kiállítás a gyűjtemény leglátványosabb, de darabszámát illetően elenyésző része. A botránnyá szélesedett történet tavaly nyáron az Ermitázs Orosz Kultúrtörténeti osztályán megkezdett rutinszerű ellenőrzéssel indult. Már három hónapja tartott a leltárazás, amikor az egyik gyűjtemény kezelője váratlanul elhalálozott. A helyére kinevezett kezelőnek tételesen adták át a gyűjteményt, ekkor derült ki, hogy 221 tétel hiányzik a leltárból. Ez a tény eleinte nem okozott különösebb pánikot: sajnálatos módon a múzeumi dokumentáció egyelőre a Gutenberg-galaxis foglya, elég egy elhibázott szállítólevél, és a műtárgy a restaurálás (vagy időszakos kiállítás) végeztével egy másik osztály másik gyűjteményébe kerül. Időről időre rátalálnak a „kalandorokra”, és átszállítják azokat eredeti tárolóhelyükre. Noha ennyi tárgy még sose indult „vándorútra”, a múzeum alkalmazottai eleinte reménykedtek, hogy a hiányzó tárgyak előkerülnek. A csodavárás idejének leteltével azonban rendőrségi bejelentés következett.
A legkézenfekvőbb gyanúsított a leltárazás kezdetén elhunyt gyűjteménykezelő volt, ám kollégái szerint kizárt az elkötelezett, becsületes asszony részvétele a rablássorozatban. A boncolás szerint az asszony trombózisban halt meg, nem stressz okozta infarktusban. Teljesen általános a múzeumi életben, hogy a gyűjteményeket az ügyért fanatikusan lelkesedő, azt határtalanul szerető, elkötelezett emberek kezelik. Törvényszerű, hogy életüket fiatalon szentelik oda, és mindhalálig valamilyen gyűjtemény gazdái maradnak. A belügyminisztérium nyomozócsoportja a bűnelkövetés törvényszerűségeit veszi inkább figyelembe, szerintük „aligha tűnhet el ekkora mennyiségű műkincs a múzeum munkatársainak közreműködése nélkül”, különösen annak ismeretében, hogy egy-egy gyűjteményhez mindössze három, legfeljebb négy ember fér hozzá.
Piotrovszkij szerint a „múzeumoknak házon belül is meg kell birkózniuk a kialakult helyzettel, és ellen kell állniuk a szervezett bűnözés által rájuk gyakorolt nyomásnak”. Nem világos, hogyan tudják nélkülözni a múzeumok a rendfenntartó erők segítségét, de Piotrovszkij elismeri ezzel, komoly gondjaik vannak. Ugyanakkor nem ez az első eset, hogy Szentpéterváron olyan hírek keringenek, hogy az Ermitázs raktáraiban sorra másolatok váltják fel az újgazdagok otthonaiba áramló eredeti alkotásokat. Ezek természetesen nem megerősített híresztelések, inkább a társadalom pesszimista reakciója arra az immár évtizedes jelenségre, hogy ami korábban állami tulajdon és közkincs volt, az ma könnyen (földalatti) aukciósházak kalapácsa alá kerülhet. Mi állíthatja meg a műkincsek szétrablását, ha manapság tömegével lopják a stratégiai jelentőségű ritkaföldfémeket, óriási mennyiségű faanyagokat és az államtitkokat?

A fel-felröppenő híresztelések sejtetik, régóta nincs minden rendben az Ermitázs háza táján. A kilencvenes évek végén az orosz felsőház által elrendelt átfogó ellenőrzés volt hivatott tiszta vizet önteni a pohárba. Az évek óta húzódó vizsgálat vezetője, Jurij Boldirjev több ponton kritizálta a múzeum vezetését, de Piotrovszkij azzal vette el a jelentés élét, hogy a szentpétervári kormányzói széket megcélzó Boldirjev ebből az ügyből kíván politikai tőkét kovácsolni. A jelentés süllyesztőbe került, a frissen kirobbant botrány azonban Boldirjevet igazolja. Figyelemre méltó a három hete zajló nyilatkozatháborúban Oleg Sztecjurának, az egyik legnagyobb aukciósház tulajdonosának idevonatkozó mondata: „A mi köreinkben ismert tény, hogy van a gyűjtőknek egy sötét társasága, akik sóvárognak bizonyos múzeumi műtárgyak iránt, és rendszeresen rendelnek meg célzott rablásokat. Könnyen előfordulhat, hogy az eltűnt ritkaságok zöme az ő tulajdonukban van”. A pétervári Novaja Gazeta emlékeztet: Andrej Kozlovszkij Rablók Pétervára című kötetében egész fejezetet szentel az Ermitázs sötét ügyeinek. Különösen figyelemre méltó egy bűnözői körökben jártas, rabkórházban haldokló személlyel készített interjú. A fegyenc szerint: „az Ermitázsból származó festmények tucatjait kínálták nekem megvételre”.
Az eltűnt kollekció jobbára az „orosz zománc” témaköréhez tartozik. A körözött műtárgyak listáján orosz zománccal díszített ikonok, templomi edények, étkészletek, órák, cigarettatartók, brosstűk és egyebek szerepelnek. A listát átadták az Interpolnak, és közzétették az Izvesztyija honlapján is.