Vissza a tartalomjegyzékhez

Somorjai László
Nem kell a magyar áru
Megrekedt a MAGOR-mozgalom

Az ideológia önmagában kevés. Talán ez az egyik tanulsága a négy évvel ezelőtt lendületes kezdettel induló, magyar áruk vásárlására felszólító MAGOR-mozgalomnak, amely ideológiai alapon, jobboldali érzelmű vásárlók öntudatára épített a tőkeerős és profin szervezett nagyáruházakkal szemben. A mozgalom mára megrekedt, tevékenysége visszaszorult, azonban keresi a kiutat - és az új befektetőket.


Fotó: Somorjai László

„Parasztgyerek vagyok, engem nem tudnak becsapni” - felel azzal kapcsolatos kérdésemre Hegedüs Zoltán, egy fővárosi MAGOR-bolt eladója, mennyire „valódiak” az általa kínált termékek. Rövid idő alatt megvilágítja, hogy a tömegtermelésben nem minden az, aminek látszik: mert ne gondolja a kedves olvasó, hogy a nagyipari módon előállított káposzta - káposzta. Az legfeljebb - Hegedüs úr szavaival élve - csak egy „ballon”, nitrogénnel felfújva (a műtrágya miatt). Az olcsó tej sem tej, hanem savópor és víz. A nyugati, „kolesterolfree” vaj valójában „vajfree” - mert a vajhoz képest egészen más anyagból készül, a közönséges virsli pedig nem is virsli, hanem szójakészítmény. „Lehet látni, hogy püffed, amint felforraljuk” - mondja az eladó. A dolgot bonyolítja, hogy valójában a szója sem szója, mert a tömegtermelésben génmanipulált termékeket lehet kapni, amelyek köszönő viszonyban sincsenek a valódi szójával. Az igazi szója egyébként többe kerül, mint a nem igazi szójával töltött hamis virsli - s mindez látványosan igazolja az eladó által képviselt nézet helyességét. Az igazi virsli pedig - amelyet Hegedüs úr árul - igazi juhbélben, igazi füstöléssel és igazi tartalommal bír.
Az elméletet azután felváltja a gyakorlat: igazi szilvából készült igazi lekvárból kapok egy kis kóstolót. Az igazit a hamistól ez esetben az különbözteti meg, hogy nem szilvaaromából és étkezési zseléből, hanem igazi szilvából készül, amelyet cukor és tartósítószer nélkül főznek három egész napon át. „Ez a lekvár gyógyszer, amely visszatükrözi a tavalyi napfény mennyiségét, mosolyát” - mondja, miközben gusztusosan megnyalja az ujjai végét, amelyekre mindig cseppen egy pici (mert „muszáj rácseppennie”). Be kell valljam, sikerült meggyőznie, és a végén már megadóan tűrtem, hogy Hegedüs úr megajándékozzon egy kis darab „Tóni” kolbásszal, teljes bizonyossággal afelől, hogy úgyis visszatérek és venni fogok a Német Anti bácsi által készített, szürkemarha és mangalica húsából készült kolbászremekből.
A termékek - úgy tűnik - tényleg kiválóak, az árszínvonal alig valamivel magasabb a valódiságukban megkérdőjelezhető „tömegtermékek” árainál. A cél is - miszerint a magyar vevő a magyar gazdát támogassa - nemes, ráadásul a vevő is jobban jár. A „korai” időszakban a CBA-üzletlánc is segítségül sietett, és több mint háromszáz boltjukban lehetett kapni ezekből a termékekből. Akkor mégis mi az oka annak, hogy a mozgalom megrekedt, és a fővárosban három-négy éve nyílt MAGOR-boltok több, mint fele bezárt, a MAGOR-termékek kínálata pedig mintegy egyharmadára - háromszázról százra - csökkent?
Egyes vélemények szerint a magyarokból hiányzik az öntudat. Mások szerint az a baj, hogy a politika, amely ezt a mozgalmat átszőtte, a vásárlókat és a gazdasági szereplőket megosztotta. Usztics Mátyás színművész-igazgató, aki a MAGOR-nak nemcsak az egyik alapító tagja, hanem emblematikus képviselője is - ma már úgy gondolja, nem biztos, hogy szerencsés volt az ügy számára 2002. április 13-án ott ülni a Kossuth téren egy országos tömegdemonstráció színpadán. „Abban bíztunk, hogy meglesz a politikai hátszél - ha tetszik, a jobboldalé -, amely majd megteremti a vásárlókat. Sajnos nem így történt, pedig ha arra gondolok, hogy Magyarország területének 77 százaléka alkalmas mezőgazdasági tevékenységre - az uniós országokban 7-9 százalék ez az arány -, akkor jogosnak érzem a törekvésünket. Valakik kitalálták, hogy elég, ha a népességnek csak a 3-6 százaléka foglalkozik mezőgazdasággal, ahogyan a többi uniós országban - de mit fog csinálni a többi, aki csak ehhez ért? Továbbá: még az uniós tagországokban is elfogadott, hogy védik a saját terméküket, és az üzletekben megkülönböztetett módon ajánlják azokat a vásárlók figyelmébe.”


Usztics Mátyás

Usztics szerint ha nem akad tőkeerős befektető, akkor az is elképzelhető, hogy a választások közeledtével valaki tekintélyi alapon megfújja a trombitát: „Tessék magyar terméket vásárolni!” Ezzel azonban ismét ki lesznek téve a politikai széljárás szeszélyeinek.
Dömötör Pál közgazdász - szintén a MAGOR alapító tagja - valamivel optimistább. Szerinte csak arról van szó, hogy a gazdasági vállalkozást egyre inkább közgazdasági alapokra kell helyezni: „Az a legnagyobb gondunk, hogy a termelők nagy része tőkeszegény. Ők azért keresik fel a MAGOR-t, hogy ezzel a védjeggyel felvértezzék magukat. Mi sem tudjuk azonban kikerülni azokat a közgazdasági törvényszerűségeket, amelyek szerint a verseny a tőkeerősebb, a nagyobb marketing-ráfordítást megengedő cégnek kedvez. A MAGOR legnagyobb erénye, hogy fennmaradt, most pedig olyan vendéglőket szeretnénk üzemeltetni, amelyeket magyar termelők, magyar alapanyagokkal fognak ellátni. A jóindulat tehát kevés: várjuk a partnereket, az újabb befektetőket.”