Vissza a tartalomjegyzékhez

Uzoni Simon Péter, Vígh Gábor
Mindennek ellen kell állni, ami nem magyar
Magyar Sziget 2006 – Veroce

Nemcsak a sárban, de a kulturális élményekben is fürödhettek az érdeklodok Veroce-Kismaroson, a VI. Magyar Sziget „fesztiválon”. A nagy esok miatt az elorelátóbbak már gumicsizmában érkeztek, de azok is jól jártak, akik a fekete, acélbetétes bakancsot választották. Ez utóbbiból több volt.

A tábor szervezettségét huen tükrözi, hogy a tavalyról megígért bovített parkolókat a közeli gyümölcsösben oldották meg. Az elso akadályt, a sártengert még a bejárat elott le kellett küzdeni, de a sajtónak a kapun sem volt olyan egyszeru bejutni. A sajtóakkreditációs díj - a fotámogatókon (Magyar Demokrata, Szentkorona Rádió stb.) kívül - ugyanis 50 ezer forint volt, mivel a szervezok szerint az o szigetüknek „nincs szüksége a médiára”. A 2500 forintos napi belépo kifizetése után viszont bárki kedvére válogathatott a programok között. Pár lépés után „hungarotrendi” srác segít az elso lépések megtételében, mikor is a magyar nyelv rejtett akadályaival birkózva próbálja elmagyarázni a pólóján látható ómegába zárt országalma jelentését. A szimbólum a magyar ellenállást jelképezi. Bovebben: „Mindennek ellen kell állni, ami nem magyar. A multiknak, Amerikának, a Nyugatnak és mindennek, ami nem magyar.” A fiatalember egyébként nem különösebben lóg ki a tömegbol, ekkora „Magyar vagyok, nem turista!” és „Maradhat ez így? Nem, nem, soha!” feliratú pólós hazafiakból és skinheadekbol álló tömeget sehol máshol nem lehet látni ilyen vegytisztán. A tábor területén mindenfelé árpádsávos lobogók, „nagy magyarországos” térképek, zászlók, jelvények láthatók. A bazársor is tartogat érdekes meglepetéseket: a szokásos jelképrendszert felvonultató pólók mellett akadt nyilaskeresztes, rovásírásos, halálfejes, hogy mindenki kedvére válogathasson. Továbbhaladva néhány Wass Albert-szerzemény között figyelhet fel a látogató egy Magyar Talmud címu könyvre. Az elso sorok természetesen egybol leszögezik, hogy nem antiszemita irományt tart kezében az olvasó, ám a folytatásból megtudható, hogy a történelem folyamán hány uralkodó, illetve pápa és miért tette indexre a Talmudot. A bazársor végén pedig egy igazi hungarikum: másolt CD-k kartondobozból (Illés, Republik, Edda, Kormorán stb). Hogy mindez törvényellenes-e, az eladó egyszeru, tömör és mégis teljesen világos válaszából tudható meg: igen. A tábort járva elkerülhetetlen az „étterem” szemrevételezése, ahol nagy erovel dübörög a „Hajrá magyarok!”, belépéstol számítva is vagy tizenhétszer egymás után - a gyengébbek kedvéért.

A Magyar Sziget szívében elhelyezkedo cirkuszi sátor egyben a tábor komolyságát is jelzi. Itt kerül sor az olyan nemzetmento beszédekre, mint mondjuk az Orbán Viktor barátjaként számontartott Kerényi Imréé, és az olyan koncertekre, mint a botránysajtóból jól ismert Romantikus Eroszak, Magozott Cseresznye, Egészséges Fejbor elnevezésu együtteseké. A népi okkultizmust a „Csak a mesékben létezik a bubáj? - a kövekkel való gyógyítás hagyománya” címu eloadás és társai hivatottak képviselni.
Ha azonban valaki csupán a tábor célját szeretné megérteni, vagy csak egyszeruen fesztelen csevegésekbe szeretne bocsátkozni a mélymagyarokkal, sajnos nehéz fába vágja a fejszéjét. Délután négy körül a kiszemelt alanyok vagy teljes delíriumban heverésznek, vagy középso ujjukat segítségül hívva egyértelmu magyar jelzéssel intenek be. Egyedül a tábor szervezoivel sikerült kifejezetten izgalmas és értelmes beszélgetésbe bonyolódni. Ekkor tudtuk meg azt is, hogy a tábor célja a határok lerombolása a fejekben. És már nem csak a magyarok között, hiszen Franciaországban is megalakult a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM), így valóban nemzetközivé vált a szervezet. A HVIM képviselteti magát hazánkon kívül a Kárpát-medence többi országában és Torontóban is. Toroczkai László foszervezo elmondta lapunknak, hogy „nem valami ellen, hanem valamiért került megrendezésre a Magyar Sziget”, továbbá hogy a legjobb államformának o személy szerint a királyságot tartja, az indiai kasztrendszerhez hasonló társadalmi tagozódást véli elonyösnek, valamint hogy a szervezok között mindenki istenhívo magyar. Konkrétan ugyan nem mondta ki, de utalásaiból egyértelmuvé vált, hogy a mozgalom élére való kerülése sem természetes erok segítségével valósult meg. Az önkényuralmi jelképek széles spektrumára kérdezve Toroczkai bevallotta, hogy nem tud felelni minden egyes jelenlévoért a tíz-tizenötezres tömegben, de állítása szerint egy hitleres pólót levetettek már szombaton a rendezok egy túlbuzgó magyar érzelmu fiatalról. A szervezok egyik nem titkolt céja, hogy az öltözetekkel és hajviseletekkel egyértelmuen kifejezésre jutó lázadást pozitív irányba befolyásolják üzeneteikkel.