Vissza a tartalomjegyzékhez

Németh Csillag
Kilőtték a tömeggyilkost
Irak Zarkavi likvidálása után

Annak ellenére, hogy a terror ellen folytatott háborúnak még nincs vége, az Egyesült Államok fontos győzelmet aratott a világ egyik legrettegettebb terroristájának kilövésével. Abban mindenki biztos, hogy az izraeli taktikát alkalmazó merényletben elhunyt Abu Zarkavinak lesz utódja, az azonban kérdéses, hogy olyan személy veszi-e át a vezetést, aki a világ minden tájáról százával tudja toborozni az öngyilkos merénylőket.


Fotók: AP

Kedden már jelentkezett is az új vezető egy internetes üzenettel, amelyben szörnyű megtorló akciókat helyezett kilátásba. „Ne vegyen erőt rajtatok az öröm amiatt, hogy megöltétek sejkünket, Abu Muszabot” - üzent az Abu Hamza al-Muhadzsir álnéven jelentkező terrorista, akit egy nappal korábban nevezett meg az iraki al-Kaida-sejt új vezetőjeként. „Allah nyugosztalja, oroszlánokat hagyott itt maga helyett.” Al-Muhadzsir ígéretet tett arra, hogy folytatni fogja elődje harcát, és bejelentette, hogy az iraki „szent harcosok erősebbek, mint valaha”. Oszama bin Laden is címzettje volt az üzenetnek, al-Muhadzsir szerint az iraki al-Kaida „csak a jelzésedre vár, és a parancsnokságod alatt áll”. Egyelőre nem sikerült bizonyítani az üzenet hitelességét.
Az amerikai és angol különleges alakulatokból álló Task Force 77 már több mint két éve vadászott Zarkavira és al-Kaida-hálózatára Irakban, a kutatás azonban kezdetben nem járt sikerrel. A tavalyi év során például két akció is kudarccal zárult: az egyik esetben a Falludzsából Ramadiba tartó Zarkavi a késése miatt csúszott ki az alakulat kezéből, a másik esetben pedig alagútban menekült el egy megrohamozott házból Irak északi részén.
Az elmúlt hetekben a hírszerzés egy datolyapálmákkal körülvett, eldugott házra bukkant Hibhibben, Bagdadtól északra. Az alakulat brit katonái észrevétlenül bevonultak a faluba, majd jelezték az amerikai parancsnokoknak, hogy megtalálták a célszemélyt. A parancsnokok a légicsapás mellett döntöttek, szárazföldi csapatok pedig eközben megkezdték a falu körülzárását arra az esetre, ha hiba történne a légitámadás során. A közelben szokásos küldetését végző két F-16-os kapta meg a parancsot a támadásra. A Task Force 77 kommandósai lézerrel jelölték meg a célpontot, és a két egymás után kilőtt 500 fontos (227 kg) bomba romokba döntötte a házat. Öt ember azonnal életét vesztette, egyedül Zarkavi volt életben még, amikor az amerikai csapatok a helyszínre érkeztek, majd nem sokkal később ő is belehalt sérüléseibe.
Úgy tűnik, hogy apránként sikerül az al-Kaida hálózatát felgöngyölíteni. A 2001. szeptember 11-ei támadások óta több tucat kulcsembert fogtak el vagy öltek meg, köztük Khalid Sheikh Mohammedet, a Világkereskedelmi Központ elleni merényletek kiagyalóját.


Abu Muszab az-Zarkavi

Az iraki miniszterelnök bizakodóan jelentette ki, hogy az utódot is el fogják kapni. Hírszerzési források szerint több „célpontosított merénylet” várható a terrorszervezet helyi kulcsszemélyei ellen az elkövetkezendő hetekben és hónapokban. A tervek szerint ugyanazokat a módszereket alkalmaznák, mint amit az izraeliek a Hamasz-vezetők likvidálására használnak.
Maliki miniszterelnök azt is elmondta, hogy hamarosan meg fogják kezdeni a harcot Bagdad irányításáért, valószínűleg júliusban, de legkésőbb augusztusban. Az elkövetkezendő időszakban tovább folyik az ország újjáépítése, valamint az iraki erők át fogják venni a vezetést a hadseregben. Ha minden kedvezően alakul, akkor ősszel a Fehér Ház a koalíciós erők jelentős részét kivonná Irakból.
Abban mindenki egyetért, hogy Zarkavi megölése nem számolja fel az al-Kaidát, de működését meg fogja zavarni, mivel a szervezetnek az új vezető kiválasztására és a védelemre kell összpontosítania. Zarkavit olyan vezetőnek tartották, aki különleges képességgel rendelkezett arra, hogy világszerte több száz „tehetséges terroristát” toborozzon. Az egész rendszert ő irányította, és a szakértők kétlik, hogy utódja ugyanazzal a szervező-, illetve toborzóképességgel fog rendelkezni. Amatzia Baram Irak-szakértő véleménye szerint Zarkavi halála az al-Kaida szervezetnek és a szunnita felkelés végének a kezdetét jelzi. Ugyanakkor leszögezi, hogy a terror ellen folytatott háború megnyerése még több évbe fog telni, és komoly áldozatokba fog kerülni.
Zarkavi halálának azonban némelyek kisebb jelentőséget tulajdonítanak. Brit vezető tisztviselők szerint Zarkavi már elérte célját, hiszen Irakban szunniták harcolnak szunniták ellen, és ugyanez a helyzet a síiták között. Felmerül a kérdés bin Laden személye körül is, mivel a világ első számú terroristája még mindig a Pakisztán észak-nyugati részén található hegyekben bujkál. Szintén az al-Kaida veszélyére hívja fel a figyelmet az az esemény, amely az elmúlt hetekben történt Szomáliában, ahol helyi muzulmán csoportok legyőzték az Egyesült Államok által támogatott és pénzelt hadvezéreket, és átvették a hatalmat a fővárosban. Ezzel új menedékhely nyílt az al-Kaidát támogatók számára.
Számos elemző szerint, ahogy a csapás demoralizálóan hathat az al-Kaidára, úgy a győzelem felbátoríthatja az amerikaiakat és szövetségeseiket, és a jövőben több eredmény várható a terror elleni küzdelemben.