Vissza a tartalomjegyzékhez

Gazsó József
A Karib-tenger virtuózai
A történelmüket már átírták

Ha valaki fogadni szeretett volna a vébé előtt, a legkisebb kockázatot vállalva Trinidad és Tobago válogatottjának mielőbbi kiesésére tehette volna fel tétjét. A második játéknap azonban máris megcáfolta azokat, akik előre leírták a kis karibi szigetcsoport csapatát.


Fotók: AP

Trinidad és Tobago két aprócska sziget a karibi térségben, Venezuela partjaitól tizenegy kilométernyire. A Trinidad és Tobago Köztársasághoz tartozik még huszonegy kisebb sziget is, de velük együtt is csak 5128 négyzetkilométernyi területet hódítanak el az óceántól. Nem meglepő, hogy egészen pontos adatokat nem tudni a lakosságról, mivel a kisebb szigeteket továbbra is lakják nomádok, ami nehezíti a népszámlálást.
Nagyjából 1,1 millió ember lakhatja a szigeteket, az igazolt focisták száma mindössze 13 ezer. Futballtörténelmük egyébként nem gazdag a szövetség 1908-as alapítása ellenére, amit jól jelez, hogy az egyik stadionjukat a válogatottban jelenleg is alkalmazásban álló Dwight Yorke-ról nevezték el.
Tavaly novemberben talán még a legvérmesebb trinidadi szurkolók sem sejtették, hogy magasabb csúcsok meghódítására is képes lehet csapatuk, mint a világbajnoki selejtezősorozatban elért rájátszást érő helyezés. Akkor ugyanis úgy tűnt, hogy az is erőn felüli teljesítmény. Nem sokkal később derült ki, hogy Bahrein válogatottjával kell majd megküzdeniük a világbajnoki indulás jogáért. Trinidad és Tobago csodával határos módon sikerrel vette az akadályt az előzetesen többre taksált ellenféllel szemben. Ez azt jelentette, hogy története során először képviseltetheti magát a legrangosabb futballeseményen, ami nemcsak az ott élők szempontjából rekord, hanem a világbajnokságok történetét figyelembe véve is, mert eddig még sohasem szerepelt ilyen kicsi ország a tornán.

A válogatott élén a Real Madrid egykori edzője, a remek stratégaként ismert Leo Beenhakker osztja az utasításokat. Igen, ő az a személy, akiről a magyar futballal napi szinten tisztában lévő szurkolónak rémlik valami. Lothar Matthäus leköszönése után ugyanis sokáig Beenhakker volt esélyes a megüresedett szövetségi kapitányi posztra. Úgy is nyilatkozott, hogy a vébé után örömest hagyná ott a Trinidad és Tobagó-i munkáját a magyar kispadért.
Beenhakker ottani szerepvállalásának már a kinevezésekor nagy visszhangja volt, mert azt tartották róla, hogy nem olyan ember, aki bármilyen munkához a nevét adná. „Meg vagyok róla győződve, hogy képesek leszünk megrengetni a futballközvéleményt - mondta néhány hónappal a világbajnokság előtt. - Papíron senki sem számít arra, hogy mi bármilyen figyelemre méltó eredményt elérhetünk Németországban, de számunkra van ebben egy nagy előny: mégpedig az, hogy a futballt nem papíron játsszák. Jó felkészüléssel, meglátják, képesek leszünk meglepetést okozni.” Nem mondhatni, hogy ez a nyilatkozat frissiben sok mindenkit érdekelt volna, most értékelődött fel igazán, hogy láthattuk Trinidad és Tobagót kibabrálni a svédekkel. Nem semmi, hogy miből gyúrta össze Beenhakker kapitány ezt az első benyomásra meglehetősen masszív együttest. Legmagasabban jegyzett focistái is csupán kisebb angol csapatokban játszanak, míg voltak játékosok, akiket a mester nem is futballpályán látott meg játszani. A legnagyobb problémát elmondása szerint az jelentette, hogy a Nagy-Britanniában foglalkoztatott játékosok egytől egyig a hosszú passzos szisztémához szoktak, de ezt a többi játékos nem bírta volna szuflával. Ki kellett tehát egy megoldást találnia, hogyan szerkessze csapattá a képzett és képzetlen (de tehetséges) játékosokat.
A svédek ellen elért meseszerű döntetlen után Trinidad és Tobago fővárosának, Port of Spainnek az utcáit ellepték a zenélő és táncoló tömegek. A közvetítés végeztével minden ember zászlóval vonult az utcákra és terekre, hogy hosszasan ünnepeljék válogatottjuk aranylábúvá avanzsált gyermekeit. Nem is csoda ez egy olyan országban, ahol szinte minden állampolgár szurkoló is egyben.