Vissza a tartalomjegyzékhez


Putyin felköszöntötte Gyurcsányt


A Fidesz szerint Gyurcsány Ferenc a választások után is folytatja "demokratikusnak és átláthatónak korántsem nevezhető tevékenységét". Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője közleményében arra reagált, hogy az ügyvezető és kijelölt miniszterelnök vasárnap telefonbeszélgetést folytatott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. László Boglár miniszterelnöki sajtófőnök elmondta: Gyurcsány Ferenc kizárólag egy kormányközi bizottság létrehozásáról tárgyalt az orosz elnökkel, amely a februári budapesti Putyin-látogatáskor meghozott döntések megvalósítására alakulna meg. Putyin elnök Gyurcsány Ferencnek mondott születésnapi jókívánságait nem sorolnám fel, mert az magánügy - nyilatkozta László Boglár. A Kreml közlése szerint az orosz-magyar gazdasági megállapodások teljesüléséről volt szó a két vezető között.