Vissza a tartalomjegyzékhez

Csizmadia Ervin
El kéne kezdeni a kormányzást

Nem kis ellentmondás mutatkozik az újraválasztás előtt álló miniszterelnök személyes teljesítménye és a gazdaság bizonyos szegmenseinek állapota között. Talán a baloldal legelfogultabb hívei sem vitatják, hogy Gyurcsány Ferencnek és kormányának az államháztartás és a költségvetés konszolidálásában mutatott teljesítménye - enyhén szólva is - vitatható. A nagy kérdés, hogy a személyes sikerből mit tud kamatoztatni országos szinten, azaz a baloldal konszolidálásán túlmenően képes lesz-e konszolidálni az állami gazdálkodás kátyúba csúszott szekerét?

Gyurcsány Ferencet az ellenzék szinte végig azért kritizálta, mert szerintük a miniszterelnök PR-kormányzást folytatott, azaz voltaképpen nem is kormányzott. Az olvasók bizonyára ismerik azt a közismert mondást, amely valahogy úgy szól, hogy az "ideológiamentesség vagy ideológiaellenesség is ideológia". Ugye ismerős? Ezt a szlogent szeretném alkalmazni az elmúlt másfél év értékelésében, amikor azt mondom: a kormányzásnélküliség vagy PR-kormányzás is kormányzás.
Természetesen kormányozni sokféleképpen lehet. Ideális esetben a kormányfőnek "csak" az a dolga, hogy szakpolitikai tervek megvalósítását védnökölje, azaz egyszerűen szólva: tegye a dolgát, s ezáltal menjenek jól a dolgok. Ám az ideális esetek nagyon ritkák. 2004 nyara például semmiképpen sem volt ideálisnak tekinthető. Gyurcsány menet közben vette át a karmesteri pálcát, sokak véleménye szerint puccsal, ellenlábasainak egy része szerint nem is legitim módon. Az MSZP ebben az időszakban ezer sebből vérzett, választások nyerésére alkalmatlan pártnak tűnt. Gyurcsány egy olyan helyzetben került a kormányfői székbe, amikor sem a vezető kormánypárt nem volt jó állapotban, sem a kormányzásnak nem volt világos iránya.
Az újdonsült miniszterelnök egyszerre kellett hogy szembenézzen mindkét problémával, de mégis inkább a megroppant kormánypárt szanálására helyezte a hangsúlyt. Ha jobban belegondolunk, nem is logikátlanul. Hiszen kormányozni szilárd pártháttér nélkül nagyon bizonytalanul lehet. Medgyessy Péter éppen abba bukott bele, hogy már a kezdet kezdetén sem volt biztos pártháttere (lévén nem volt tagja az MSZP-nek), s kormányzásának időszakában még ez a törékeny háttér is tovább töredezett. Gyurcsánynak tanulnia kellett elődjének példájából, és ahhoz, hogy érdemi kormányzati teljesítményre legyen képes, először ezt a hátteret kellett felépítenie.
A világban szokatlan az ilyen képlet. Jelentős, később nagy államférifakká és -hölgyekké váló politikusok komoly előiskolákat járnak be. Margaret Thatcher, Felipe Gonzalez, Tony Blair vagy Gerhardt Schröder valamennyien nyugalmasabb időszakban - rendszerint ellenzékben - kerültek pártjuk élére. Volt idejük arra, hogy egyrészt valamilyen összhangba kerüljenek pártjukkal, és arra is, hogy valamilyen kormányzati modellt, alternatívát dolgozzanak ki. Magyarországon Gyurcsány Ferencnek ez a felkészülési idő nem adatott meg. Egyszerre kellett megtanulnia szinte mindent. És ebben a helyzetben a leginkább a kormányzás esett áldozatul. Kormányzás nélkül kormányzott, hogy pártját konszolidálja.
Erre a problémára és a helyzetből fakadó tehertételekre azonban a továbbiakban nem hivatkozhat. Pártja megnyerte a választásokat, mögötte áll, annak egyértelműen elfogadott vezetője. A pártszervezési feladat immár nem szoríthatja a továbbiakban háttérbe a "klasszikus" kormányzati feladatokat. A miniszterelnöknek ebben az új szakaszban van egy nagyon komoly ütőkártyája, amit "normál" esetben nem is kellene megemlítenünk. Ez pedig az, hogy Gyurcsány Ferenc mostantól megválasztott politikai vezetője az országnak. Mostantól a lehető legkomolyabb felhatalmazással rendelkezik, és pontosan erre van szüksége egy politikusnak ahhoz, hogy jelentős államférfi válhasson belőle.
Másodszor - figyelve a kormányalakítás mostani menetét - arra is most nyílik először mód, hogy minden eddiginél őszintébb legyen már a kiindulási helyzet is. Az eddigi kormányok valamennyien elkövették azt a hibát, hogy elődeikre mutogattak ugyan, de nem merték feltárni igazából a helyzetet. A helyzet feltárása azonban immár halaszthatatlan. Az egyes kormányok válságok sokaságát görgették maguk előtt és hagyományozták utódaikra, ezzel azonban semmit nem oldottak meg. Azaz: a második Gyurcsány-kormánynak az első Gyurcsány-kormánnyal szemben is nagyon őszintének és konstruktívnak kell lennie.
Az őszinteség nem általános felelősségfelvetést és ezáltal elkenést kell hogy jelentsen, hanem pontosan meg kell mondania, hogy a kialakult igen súlyos államháztartási helyzetért milyen mértékű felelősség terheli. Ettől függetlenül persze beszélhet a gazdaság egyéb szektorainak jó állapotáról, de ez a gazdaságot illető iszapbirkózás kormány és ellenzéke között a továbbiakban nem tartható.
A második négy évnek világos kereteket kell adni, és Gyurcsánynak egy valamit kell mindenekelőtt bebizonyítania: nem pusztán választási győzelemre tud vezetni egy pártot, de országos szintű problémákat is képes kezelni. Neki adathat meg az, ami eddig senkinek: meg kell kezdenie a kádári struktúrák tényleges lebontását. Ez államférfit kívánó feladat. Ha teljesíti, azzá is válhat.