Április 22-én volt százharminchat éve, hogy megszületett Lenin. Nem voltak
hivatalos megemlékezések, ünneplések - még csak meg sem említették ezt a dátumot
a médiában. Nem úgy, mint annak idején. Ennek ellenére vannak még Oroszországban
- nem is kevesen -, akik nem engedik a "nagy vezér" emlékét a feledés homályába
veszni.
Jó üzlet a neobolsevizmus
A közvélemény-kutatók régóta stagnáló adatai szerint az oroszok mintegy 58
százaléka tartja úgy, hogy Lenin történelmi szerepe inkább pozitív, mint
negatív, míg ennek ellenkezőjéről mindössze 19 százalék van meggyőződve.
Miközben továbbra is folyik a vita arról, vajon megmaradjon-e a Vörös téri
mauzóleum, vagy inkább temessék sírba Lenin gondosan bebalzsamozott holttestét,
addig szülővárosában, Uljanovszkban már egy igazi "Leninland" létrehozásáról
gondolkodnak. Hasonlóképp állnak a dolgok a másik vezérrel is: a messzi
Szibériában az újságírók által csak "Sztálinlandnek" nevezett turisztikai
látványosság tervei vannak formálódóban.
Az orosz kommunista vezérek iránti szimpátia oka nem is annyira a kommunizmus
mint rendszer iránti elkötelezettség, hanem inkább a jelenlegi oroszországi
kapitalizmussal szembeni tömegméretű ellenérzés. Égbekiáltó szociális
igazságtalanságok, szakadék Moszkva és a vidék életszínvonala között, és a nem
sok jóval kecsegtető jövőkép - mindez oda vezet, hogy sokan visszavágynak a
szovjet időkbe.
Leninland és Sztálinland létrehozásának ötlete mögött azonban mindemellett
kőkemény üzleti elképzelések is húzódnak. Annál is inkább, mert van mire építeni
- szó szerint is. Uljanovszkban 1970-ben, Lenin születésének 100. évfordulójára
hozták létre a nevéhez fűződő emlékkomplexumot. Ez egy a Volga partján magasodó,
összesen 12 ezer négyzetméternyi alapterületű építmény, melyet elkészültének
évében, a nagy ünneplés idején naponta 17 ezren látogattak meg. A komplexum
"hozott" emellé a városnak egy hatalmas szállodát, egy vonat- és egy
hajóállomást, sőt egy repteret is, melyek révén az életszínvonal olyan mértékben
megugrott, hogy máig nosztalgiával emlegetik a helybéliek.
A komplexum fenntartási költségeit természetesen központi forrásokból fedezték.
Kommunista szimpatizánsok a mauzóleumnál tartott megemlékezésen. Fotók: AP
A szovjet rendszer bukásával feledésbe merült a nagy látványosság, és Lenin
szülőföldje Oroszország egyik legszegényebb régiójává vált. Elapadt a turisták
és delegációk áradata, be kellett zárni a repülőteret. A helyi gyárak sem kaptak
több állami megrendelést, így hát a város és környéke, úgy tűnik, csak Leninben
bízhat - immár mint turistacsalogatóban. Az oroszok érdeklődése éledezik, a
kínaiakra - Oroszország újdonsült szövetségeseire és barátaira - pedig eddig is
számítani lehetett.
Mellesleg Szentpétervár, melyet Oroszország kulturális fővárosaként tartanak
számon, és amely olyan múzeummal büszkélkedhet, mint a világ második legnagyobb
képgyűjteményét tartalmazó Ermitázs, szintén nem tartja rangon alulinak, hogy
Leninből hasznot húzzon. Az újságokból megtudhatjuk, hogy a vezér híres
szalmakunyhója másodszor születik újjá. Ebben a kunyhóban, illetve a hozzá
tartozó faépítményben bujkált Lenin 1917-ben, finn aratómunkásnak álcázva magát,
és itt írta az Állam és forradalom című művének nagy részét. Nos, nem olyan
régen intézkedtek a kunyhó felújításáról, amelyet a jövőben egy üvegkupola véd
majd a naptól és az esőtől.
Ha már Szentpétervár is üzletet csinál Leninből, mennyivel inkább a sokkal
szűkösebb lehetőségekkel rendelkező vidék.
A krasznojarszki régió turuhani körzetében ugyan nem járt Lenin, viszont itt
töltötte száműzetését a cári időkben Sztálin.
A negyvenes évek végén, amikor a nevéhez fűződő kultusz a tetőpontjára hágott,
ebben a kis szibériai porfészekben kezdték megépíteni számára a panteont, mely a
maga négyszáz négyzetméteres alapterületével és tízméteres magasságával
egyedülálló ilyen jellegű építmény volt az akkori Szovjetunióban. A márvány és
gránit emlékmű rejtette magában azt a kis faházikót, amelyben Sztálin élt
száműzetése idején. Mint oly sok mindent ezekben az években, ezt is főként rabok
építették.
Amikor Nyikita Hruscsov leleplezte a Sztálin-féle személyi kultuszt, a panteont
elkezdték szétverni: egy részét a Jenyiszej folyóba dobták, 1955-ben pedig egy
erdőtűz pusztította tovább. Úgy tűnt, örökre az enyészeté lesz a "minden népek
vezérének" emlékműve. Eltelt azonban tíz év, és az egyik helyi utazási iroda,
amely extrém turistautakat szervez, bejelentette, hogy fel kívánja újíttatni a
panteont. Természetesen itt is inkább üzleti megfontolásról van szó, mint
valamiféle neobolsevista érzelmek feléledéséről.
A sztálini emlékmű helyreállítása azonban vegyes fogadtatást válthat ki
Oroszországban és külföldön egyaránt. Még él az a nemzedék, amely egészen
konkrétan és közvetlenül kárvallottja volt Sztálin rezsimjének. A Szovjetunió
széthullását követően és a kommunizmus bukása után ezek a volt politikai foglyok
és gyermekeik különféle juttatásokban részesültek - mint például utazási
kedvezmény, alacsonyabb lakásbérek. Ezek a kedvezmények aztán, ahogy múlt az
idő, egyre csökkentek, míg végül szinte teljesen elenyésztek, és a
Sztálin-rezsim áldozatai becsapottnak érezték magukat. A nekik járó juttatásokra
ugyanis nincs pénze a régiónak. Ha a Sztálin-emlékműre összedobják a pénzt a
vállalkozók, emberek milliói érezhetik majd magukat megalázva - ami a politikára
is kihathat.
Oroszország felsővezetése egyelőre nem szól hozzá ezekhez az ötletekhez. Azonban
több mint valószínű, hogy nem áll érdekükben ilyen projekteket támogatni.
A mostani hatalom eszmeisége - még ha nem is formálódott ki konkrétan, de annyi
biztos, hogy - nem a kommunizmuson alapul. Hogy akkor min? Erről majd
legközelebb.