Vissza a tartalomjegyzékhez

Vagyim Arisztov, Szentpétervár
Leninland, Sztálinland

Április 22-én volt százharminchat éve, hogy megszületett Lenin. Nem voltak hivatalos megemlékezések, ünneplések - még csak meg sem említették ezt a dátumot a médiában. Nem úgy, mint annak idején. Ennek ellenére vannak még Oroszországban - nem is kevesen -, akik nem engedik a "nagy vezér" emlékét a feledés homályába veszni.


Jó üzlet a neobolsevizmus

A közvélemény-kutatók régóta stagnáló adatai szerint az oroszok mintegy 58 százaléka tartja úgy, hogy Lenin történelmi szerepe inkább pozitív, mint negatív, míg ennek ellenkezőjéről mindössze 19 százalék van meggyőződve. Miközben továbbra is folyik a vita arról, vajon megmaradjon-e a Vörös téri mauzóleum, vagy inkább temessék sírba Lenin gondosan bebalzsamozott holttestét, addig szülővárosában, Uljanovszkban már egy igazi "Leninland" létrehozásáról gondolkodnak. Hasonlóképp állnak a dolgok a másik vezérrel is: a messzi Szibériában az újságírók által csak "Sztálinlandnek" nevezett turisztikai látványosság tervei vannak formálódóban.
Az orosz kommunista vezérek iránti szimpátia oka nem is annyira a kommunizmus mint rendszer iránti elkötelezettség, hanem inkább a jelenlegi oroszországi kapitalizmussal szembeni tömegméretű ellenérzés. Égbekiáltó szociális igazságtalanságok, szakadék Moszkva és a vidék életszínvonala között, és a nem sok jóval kecsegtető jövőkép - mindez oda vezet, hogy sokan visszavágynak a szovjet időkbe.
Leninland és Sztálinland létrehozásának ötlete mögött azonban mindemellett kőkemény üzleti elképzelések is húzódnak. Annál is inkább, mert van mire építeni - szó szerint is. Uljanovszkban 1970-ben, Lenin születésének 100. évfordulójára hozták létre a nevéhez fűződő emlékkomplexumot. Ez egy a Volga partján magasodó, összesen 12 ezer négyzetméternyi alapterületű építmény, melyet elkészültének évében, a nagy ünneplés idején naponta 17 ezren látogattak meg. A komplexum "hozott" emellé a városnak egy hatalmas szállodát, egy vonat- és egy hajóállomást, sőt egy repteret is, melyek révén az életszínvonal olyan mértékben megugrott, hogy máig nosztalgiával emlegetik a helybéliek.
A komplexum fenntartási költségeit természetesen központi forrásokból fedezték.


Kommunista szimpatizánsok a mauzóleumnál tartott megemlékezésen. Fotók: AP

A szovjet rendszer bukásával feledésbe merült a nagy látványosság, és Lenin szülőföldje Oroszország egyik legszegényebb régiójává vált. Elapadt a turisták és delegációk áradata, be kellett zárni a repülőteret. A helyi gyárak sem kaptak több állami megrendelést, így hát a város és környéke, úgy tűnik, csak Leninben bízhat - immár mint turistacsalogatóban. Az oroszok érdeklődése éledezik, a kínaiakra - Oroszország újdonsült szövetségeseire és barátaira - pedig eddig is számítani lehetett.
Mellesleg Szentpétervár, melyet Oroszország kulturális fővárosaként tartanak számon, és amely olyan múzeummal büszkélkedhet, mint a világ második legnagyobb képgyűjteményét tartalmazó Ermitázs, szintén nem tartja rangon alulinak, hogy Leninből hasznot húzzon. Az újságokból megtudhatjuk, hogy a vezér híres szalmakunyhója másodszor születik újjá. Ebben a kunyhóban, illetve a hozzá tartozó faépítményben bujkált Lenin 1917-ben, finn aratómunkásnak álcázva magát, és itt írta az Állam és forradalom című művének nagy részét. Nos, nem olyan régen intézkedtek a kunyhó felújításáról, amelyet a jövőben egy üvegkupola véd majd a naptól és az esőtől.

Ha már Szentpétervár is üzletet csinál Leninből, mennyivel inkább a sokkal szűkösebb lehetőségekkel rendelkező vidék.
A krasznojarszki régió turuhani körzetében ugyan nem járt Lenin, viszont itt töltötte száműzetését a cári időkben Sztálin.
A negyvenes évek végén, amikor a nevéhez fűződő kultusz a tetőpontjára hágott, ebben a kis szibériai porfészekben kezdték megépíteni számára a panteont, mely a maga négyszáz négyzetméteres alapterületével és tízméteres magasságával egyedülálló ilyen jellegű építmény volt az akkori Szovjetunióban. A márvány és gránit emlékmű rejtette magában azt a kis faházikót, amelyben Sztálin élt száműzetése idején. Mint oly sok mindent ezekben az években, ezt is főként rabok építették.
Amikor Nyikita Hruscsov leleplezte a Sztálin-féle személyi kultuszt, a panteont elkezdték szétverni: egy részét a Jenyiszej folyóba dobták, 1955-ben pedig egy erdőtűz pusztította tovább. Úgy tűnt, örökre az enyészeté lesz a "minden népek vezérének" emlékműve. Eltelt azonban tíz év, és az egyik helyi utazási iroda, amely extrém turistautakat szervez, bejelentette, hogy fel kívánja újíttatni a panteont. Természetesen itt is inkább üzleti megfontolásról van szó, mint valamiféle neobolsevista érzelmek feléledéséről.

A sztálini emlékmű helyreállítása azonban vegyes fogadtatást válthat ki Oroszországban és külföldön egyaránt. Még él az a nemzedék, amely egészen konkrétan és közvetlenül kárvallottja volt Sztálin rezsimjének. A Szovjetunió széthullását követően és a kommunizmus bukása után ezek a volt politikai foglyok és gyermekeik különféle juttatásokban részesültek - mint például utazási kedvezmény, alacsonyabb lakásbérek. Ezek a kedvezmények aztán, ahogy múlt az idő, egyre csökkentek, míg végül szinte teljesen elenyésztek, és a Sztálin-rezsim áldozatai becsapottnak érezték magukat. A nekik járó juttatásokra ugyanis nincs pénze a régiónak. Ha a Sztálin-emlékműre összedobják a pénzt a vállalkozók, emberek milliói érezhetik majd magukat megalázva - ami a politikára is kihathat.
Oroszország felsővezetése egyelőre nem szól hozzá ezekhez az ötletekhez. Azonban több mint valószínű, hogy nem áll érdekükben ilyen projekteket támogatni.
A mostani hatalom eszmeisége - még ha nem is formálódott ki konkrétan, de annyi biztos, hogy - nem a kommunizmuson alapul. Hogy akkor min? Erről majd legközelebb.