Vissza a tartalomjegyzékhez

Szobota Zoltán
Lélekben már eldőlt a választás

A szocialista politikus szerint a Fidesz már a kampány előtt eltaktikázta magát, és továbbra is gyerekként kezelte az országot, amelyik nem kért a virtuális depresszióból. Mindeközben a megújulás folyamatában haladó MSZP történelmi lehetőség küszöbére került, ahol is fél szemét azért a több fronton egyszerre ostromolt Dávid Ibolyán tartja.

Hátradőlhetnek-e a biztos siker reményében a vasárnapi győzelem után?
- Az első fordulós eredmény csupán közelebb vitt minket ahhoz a lehetőséghez, hogy a következő fordulót követően megalakuljon a második Gyurcsány-kormány. Még több munka vár ránk, de ez nem az emberek zaklatását és magánszférájuk megzavarását fogja jelenteni, mint riválisunk esetében, hanem a tőlünk megszokott higgadt, érvelő fellépést.
A Fidesz most a vidék felé fordul, mondván: onnan van még mit halászni. Az Önök rejtett tartalékai hol lapulnak?
- Egyik lehetőségünket már ki is használtuk: 55 helyen az SZDSZ, 3 helyen pedig az MSZP lépett vissza koalíciós partnere javára. Azt reméljük, hogy ezekben a körzetekben biztos befutó a baloldali jelölt. Budapestről elmondható, hogy a 2002-es eredményeknél jobbak a kilátásaink, és a vidéken található választókerületekben is összehangoljuk már a kampányt a szabaddemokrata jelöltekkel. Dávid Ibolya szavait úgy értelmezem, hogy az MDF jelöltjei minden olyan helyen, ahol még reális esélyeik vannak, meg fognak küzdeni a választók támogatásáért. Elvileg tehát a mostani második fordulóban nem tudja megismételni a Fidesz a négy évvel ezelőtti produkcióját, vagyis hogy a szélsőjobbtól kezdve minden konzervatív erőt egy zászló alá gyűjt.
Békés megye már cserbenhagyta az elnök asszonyt...
- Dávid Ibolyáéknak azt kell eldönteni, hogy rövid távon, pillanatnyi és eléggé kétséges pozíciókért vagy hosszú távon, saját politikai arculatuk és bázisuk jövőjéért akarnak-e dolgozni.
A Fidesz magabiztosan indult neki a kampánynak. Hol lehetett az a pont, ahol eltaktikázták magukat?
- Szerintem már a kampány megkezdése előtt előállt ez a helyzet. Azt gondolták, hogy ha nincs Magyarországon kormányváltó hangulat, akkor ezt a virtuális világot mesterségesen is elő lehet állítani. De már alapvetésüket is - miszerint rosszabbul élünk, mint négy éve - hazugságokkal és tudatos csúsztatásokkal sikerült csak alátámasztani. Amikor pedig szembesültek a negativizmust elutasító közhangulattal, akkor hirtelen váltottak, és Orbán Viktor eljövendő országlásában láttatták a megmenekülés útját. A Fidesz nem vette figyelembe azt, hogy tizenhat évvel a rendszerváltást követően, több kormányváltással a hátuk mögött a magyar választópolgárok érett módon mérlegelnek és döntenek. Miközben tehát Magyarország felnőtt, a Fidesz még mindig lebecsüli és gyerekként kezeli hazánk lakosságát.
És még valami. A magyar emberek egyre inkább értékelik a magánszféra szentségét, amit Orbán Viktorék jó néhányszor megsértettek az elmúlt hetekben. Szerintem még a Fidesz-szimpatizánsoknak is sok az a heti háromszori kopogtatás. Hát még a bizonytalanoknak. Az országot járva és a saját kerületemben is azt látom, hogy Magyarország lélekben eldöntötte már ezt a választást.
Valóra válik Mikola és Kerényi rémálma, amely szerint a baloldal húsz évre bebetonozza magát a hatalomba?
- Mikola úr épp az ilyen kiszólásai révén játszik komoly szerepet abban, hogy a Fidesz megítélése nem olyan kedvező a bizonytalan szavazók körében. Amúgy nem tervezünk húszéves kormányzást. Nagy dolognak tartjuk azt is, ha a választók úgy döntenek a ciklus végén, hogy lejárt a négyéves újrakezdések ideje, és kíváncsiak, hogyan fejezzük be azokat az életüket pozitívan befolyásoló programokat, amelyeket ez a kormányzat kezdett el. Ilyen értelemben történelmi lehetőség előtt áll a baloldal.
Hatalmas szerencséjük is van, hogy az ezermilliárdos nagyságrendű uniós pénzek most kezdenek majd befolyni az országba.
- Ezért a sikerért mi nagyon keményen megdolgoztunk. A miniszterelnök úr nem itthon panaszkodott, illetve külföldön árulkodott az ország helyzetéről, hanem kemény és határozott tárgyalássorozattal elérte Brüsszelben, hogy az uniós támogatásokat a lehető legkedvezőbben tudjuk felhasználni. Ez az igazi nemzeti politika. Az Új Magyarország program fejlesztési ígéreteinek hátterét is ez a támogatási rendszer biztosítja majd.
Címszavakban: milyen markáns különbségeket lát mondjuk a négy évvel ezelőtti és a jelenlegi MSZP között?
- Politikai jövőnket már nem a múltban keressük. Nem féltünk lecserélni politikai vezetőinket, amely által egy fiatal és tehetséges generáció jutott lehetőséghez. Fél évvel ezelőtti kampányunkkal - bátorság, biztonság, igazságosság - újrafogalmaztuk a magyarországi baloldal alapértékeit, és ezáltal modernizáltuk a korábbiakat. A kormányzati munkában pedig egy új európai politizálást honosítottunk meg. Mindezt a jó értelemben vett változást nem kezeljük lezárt folyamatként, és az előttünk álló belső megújulásokban még inkább dinamizálni fogjuk szervezeti rendszerünket is.