Vissza a tartalomjegyzékhez


Nem fizet a Vizsla

Hétmillió forinttal tartozik az Adózók Érdekvédelmi Szövetsége (AÉSZ) a Magyar Postának. A Magyar Vizslát kiadó szervezet elnöke, Horváth Éva szerint a postai terjesztés nem volt megfelelő, így egész települések is voltak, ahová nem jutott el az ingyenes kiadvány. Tomecskó Tamás, a Posta szóvivője azonban másként vélekedik: szerinte a postások becsülettel és tisztességgel elvégezték a hárommillió példány kézbesítését, és a kiadó nem is kérte, hogy az mindenhová eljusson. 

A szerződés értelmében az AÉSZ-nek lett volna joga az ellenőrzésre, mellyel azonban nem élt.
"Az ügyvédi felszólításban foglalt fizetési határidő hétfőn jár le. 
A postások bíznak abban, hogy a kiadó kifizeti a lelkiismeretesen és becsületesen elvégzett munka ellenértékét" - hangsúlyozta a Magyar Posta Zrt. szóvivője. Horváth Éva vasárnap egy internetes újságnak adott nyilatkozatában azt mondta: "Olyan fantasztikus mennyiségű visszajelzést kaptunk arról, hogy nem jutott el sok helyre az újság, hogy úgy gondoltuk, ezt tisztázni kell." Az AÉSZ vezetője egyúttal nehezményezte azt is, hogy a vita nyilvánosságra került.