Vissza a tartalomjegyzékhez

Hajdú Sándor
Velem vagy nélkületek

A Fideszben nincs kidumálás, aki ezt megteszi, annak súlyos következményekkel kell számolnia. A párt életében csak egyszer fordult elo szakadás, '93-ban, amikor a "fodoristák" mertek ellenkezni a "misztikus" belso körrel. Azóta rend és fegyelem van, egyesek szerint kemény diktatúra uralja a pártot. Valójában azonban jóval töredezettebb a párt egysége, mint az kívülrol látszik. 

"Ha egy csapat jó, nincs értelme változtatni rajta" - talán ez a mottó vezérli a Fidesz vezetését, na meg a már ismert kollégiumi normák, amit egy volt pártkatona egyszeruen csak így nevezett: az érinthetetlenek. A kör közepén Orbán elnök, aki egy vesztes választás után megtört, de talpra is állt. Sot, a pártelnöki pozícióból a nemzet ikonjává dicsoült. 
Az alapítók nemigen tehettek mást, jobbára elfogadták a kialakult helyzetet. Fideszes informátoraink szerint mintegy két évvel ezelott csak Áder János mert szembefordulni az elnökkel, de annak az lett az eredménye, hogy vagy Orbán Viktor, vagy egy új szövetség, immár a fiúk nélkül: "Velem vagy nélkületek..." - szólt az elnök a kollégiumi szobatársak felé. 
Úgy tudni, hogy Kövér László kapcsolata sem a legfelhotlenebb az elnökkel. A politikai stratégia szerint egy választási vereség után akár Áderrel is szövetkezhet Viktor ellen. A régi hatos fogatból mindenki megjárta már a süllyesztot. Szájer József Brüsszelben küzd, kicsit számuzve, nagyon elfelejtve. Kövér László népmesei figura lett, hol volt, hol nem volt státusban járja a vidéket, nyilvános szereplésre csak a vidéki polgári körök tartalékba helyezett csapatai elott engedik, izzásban tartva a harci morált a második fordulóra, amikor minden mindegy alapon talán bevetik újra oket. Kövér mellozésének igazi okát nem lehet tudni: egyesek szerint a 2002-es, túl erosre sikeredett "köteles beszéd" böjtje ez még, de mások szerint csak az amerikai kampánystábnak nem tetszik a betyár virtus. 


Áder János

Pokorni Zoltán polgárként viselkedik: higgadtan, nyugodtan, néha cinikusan küzd a gonosz liberális sajtóval, leginkább a NapTV képernyojén. Neki is jutott a kispad keseru szálkáiból, igaz, önként vállalta azt, miután szorgos kezek nyilvánosságra hozták apja ügynökmúltját. Pokorni visszatért ugyan, de nem ugyanoda, mert a politikai hatalom és befolyás könnyen párolgó anyag. A Fidesz köreiben nem tartják elképzelhetetlennek, hogy - egy esetleges választási vereség után - a Fidesz elnöki posztjára akár Pokorni tanár úr is alkalmas lehet.


Pokorni Zoltán

Deutsch-Für Tamás "kanosszája" éppen a választás elott ért véget, és a folyosói hírek szerint megtanulta csendben elfogadni a jó szót, nem törtet elore a maga feje szerint. Ennek ellentmondani látszik az a baklövés, amelyet mostanság követett el, amikor is a miniszterelnököt az ot kifütyüloknek való "beintéssel" vádolta meg. 
A megürült posztokra persze mindig vannak önjelöltek, mint például Rogán Antal. Hiába azonban az eros médiaingert kiváltó személyiség, nem lehet az elso vonalba könnyen bekerülni. A siker mindig kétértelmu: elobbre jutsz, de a vadászok száma is növekszik, nem beszélve azokról, akiknek a létére veszélyt jelent egy hirtelen felemelkedés. "Rogán olyan, mint Deutsch, ugyanaz lehet a sorsa" - mondta egy exfideszes középvezeto, majd hozzátette: az lett a vesztük, hogy merték a fejüket használni. 
"Ha csak a mostani kampányban elkövetett két baklövését elemezzük, akkor kiderül: túl hamar derítette ki az MSZP, kinek az irodájából engedték szabadon a vizslát, illetve kinek az emberei >>hackeltek<<" - mondja forrásunk. Áder Jánost megbuktatni nem lehetett, ezért elobb elvették tole a központi adminisztráció vezetését, majd Navracsics Tibor vezetésével meg is szüntették azt. Az új kabinetfonök felállította az új választókerületeket, és tudatta a vesztes képviselokkel, hogy nincs tovább, mást keresnek a helyükre. Az új jelöltek mindegyikérol személyesen Orbán Viktor döntött. A csereberék nemcsak a jelölteket, hanem azokat a régi párttagokat is érintették, akik az adott helyen addig a Fideszt képviselték, így mára elég sok érdeksérelmet elszenvedo pártkatona vár a visszatérés lehetoségére.
A tisztogatásban a német testvérszervezet, a CDU mintáját követték. A választási bukás felelosségét is sikerült áthárítani, amit Wermer András és "ezüst hajója" vittek el, mivel ok adták azt a tanácsot, hogy egy hivatalban lévo miniszterelnök ne kampányoljon. A két forduló között aztán jött az igazi magyar korteskedés, hamar elotérbe kerültek a színészek, sportolók, népszeru emberek, a jó magyarok, és a Kossuth téren egy magasztos pillanatban eggyé kovácsolódott a nemzet színe-java. Jöttek a bukott pártok hívei, a kiábrándult jobbközép, a szélsojobbosok mindenre elszánt, maroknyi csapatai, de mindezek ellenére vesztettek, nem is akárhogy. A Fidesz elnöke számszakilag ugyan megbukott, de eszmeileg megdicsoült, és addig soha nem látott magasságokba emelkedett. Ezek után senki nem akarta és nem is tudta elszámoltatni Orbán Viktort. Egykori párttagok szerint a Fideszt ebben a két hétben járta át teljesen a magyar jobboldal mély eszmeisége, sot maga az elnök kapott szellemi sugallatot a Kossuth téren a szebb jövorol, a hazafias harangkondítások közben. 
Áder Jánost azonban nem lehetett csak úgy leültetni, mert még ma is óriási a népszerusége a párton belül. Ha lefelé nem megy, hát menjen felfelé, szól a régi recept: ezért megtették frakcióvezetonek, és a négy év parlamenti munka lassan, de biztosan felorölte. Egykori munkatársa azt állította lapunknak, hogy nem lehet ráismerni ma Áderre. Véleménye szerint direkt formáltak belole egy közutálatnak örvendo "kövéri" figurát, így csökkentve esetleges elnöki ambícióit.
A Navracsics vezette kabinet még így sem bízik a megyei bandériumokban, föléjük regionális vezetoket állított, akik egyedül az elnök felé tartoznak beszámolási kötelezettséggel. A pártigazgatóvá kinevezett Várhegyi Attila az elnök bizalmasa, aki elott oszintén nem szívesen beszél senki, tartva a következményektol. Schmitt Pál is csak médiaemberként vált be, az uniós kampány óta folyamatosan csökken a befolyása és a népszerusége. "Csak egy feliratos lufi" - mondják róla a pártban.
"A belso feszültségek egyedüli megoldása a választási gyozelem lehet csak" - említette több fideszes forrásunk is. Kormányozni kell, muszáj, különben atomjaira hullik a párt, és kitör a belháború, amit még maga az elnök sem fog szárazon megúszni. A gépezet azonban akadozni látszik: a nagy tét miatt kapkodnak a végrehajtók. Ráadásul a komoly kampánytámogatást ígéro Európai Néppárt prominens vezetoi sem jönnek segíteni, sorban mondják le útjaikat. Az okok különbözoek, de egy biztos: sem Angela Merkel, sem Nicholas Sarkozy nem jön segíteni, aminek egyesek szerint egyféle üzenete van: Orbán Viktor populista, elitellenes, tokerevíziót ígéro politikája nem vállalható az Európai Néppárt, az UMP vezetoi számára.