Vissza a tartalomjegyzékhez

Morvay Péter
Változás 2006? Nyet

"Ne bontsuk le az útzárat, ha kérhetem" - figyelmeztette az őr a Parlament gépkocsibejárója előtt az egyik szórakozott angol újságírót, aki óvatlan mozdulattal félrerúgta a csecsen és más terroristák esetleges támadása ellen elhelyezett közlekedési akadályt. A biztonságtechnikai eszköz mintegy fél kiló súlyúnak látszott, a szögek az újságíró cipőtalpában szerencsére nem tettek kárt. A magyar-orosz csúcstalálkozó helyszínén nem sok érződött a várost két napra felforgató rendőri készültségből - a Parlamentben még az újságírók nevét sem ellenőrizték.

Hosszú volt a tél, de eljött a tavasz - kezdte Gyurcsány Ferenc Vlagyimir Putyin orosz elnökkel közösen tartott nemzetközi sajtótájékoztatóját. A magyar miniszterelnök a költői képet a biztonság kedvéért gyorsan meg is magyarázta: 1990 előtt az egyoldalú függőség, utána pedig a bizalmatlanság nyomta rá a bélyegét a Moszkvával fennálló kapcsolatokra. "Hibáztunk, amikor ideológiai okokból kivonultunk az orosz piacról" - mondta Gyurcsány, aki szerint a barátságtalan viszonynak - ki gondolta volna - 2002-ben lett vége. Elkezdődött az együttműködés, ami az elmúlt évben "partnerséggé nemesült" - hangsúlyozta a miniszterelnök. "Lezárult a múlt lelki értelemben is. Ahogy sok évtizede a szabadságharc zászlói, majd később a korona hazaérkeztek, úgy most a sárospataki könyvek is a kapcsolatok új szakaszát jelzik."

A múlt lezárására mindkét vezető gesztust tett: Gyurcsány Ferenc bocsánatot kért a Szovjetunió ellen intézett második világháborús hadüzenetért ("Semmi keresnivalónk nem volt ott"), Vlagyimir Putyin pedig elismerte, hogy - bár "Oroszország nem azonos a Szovjetunióval" - morális felelőséggel tartoznak az 1956-os "eseményekért". (Hasonló módon fogalmazott egy nappal később Prágában is az 1968-as megszállással kapcsolatban.)
Ennél több szó aztán nem is esett a múltról, annál több a jövőről, ami Magyarország számára elsősorban gazdasági területen tűnik ígéretesnek. Moszkva elosztóbázist keres a déli irányból kiépülő földgázvezetékhez, és mint Putyin elmondta, Magyarország épp megfelelő lenne, hogy Európa innen kapja a jövőben az energiaellátása jelentős részét. Oroszország számára fontos partnerei energiabiztonsága, utalt Putyin a januári ukrán-orosz gázvita nyomán kialakult európai pánikra. A "Kék Áramlat" gázvezeték a Fekete-tenger alatt húzódna, majd Törökországon keresztül, déli irányból épülne tovább Európa felé. 
Az orosz elnök világossá tette, hogy a nagyvonalú ajánlat nem véletlenül érkezett másfél hónappal a magyarországi választások előtt. "A kedvező politikai háttér megjelenik a gazdaságban is" - mondta Putyin. Amikor egy újságíró megkérdezte, hogy eltérítheti-e valami a tervek megvalósításától, az orosz elnök rezzenéstelen arccal azt válaszolta, hogy a "bizalom és a stabilitás légkörének a megváltozása gátló tényező lehet, de jó alap van annak feltételezésére, hogy a kapcsolatok zavartalanok maradnak." 
A gázvezeték mellett az oroszok felújítanák a paksi erőművet, megnyitnák a piacukat a magyar élelmiszerek előtt, gyógyszergyárat és lakóparkokat építhetnénk Oroszországban - feltéve, "ha megmarad a bizalom". Putyin tehát mindent egy lapra, Gyurcsányra tesz, amit azzal is kifejezett, hogy lemondta tervezett négyszemközti találkozóját Orbán Viktorral, helyette együtt fogadta a négy parlamenti párt vezetőjét. A magyar miniszterelnököt néhány héttel ezelőtt Tony Blair is kampánytámogatásban részesítette. Gyurcsány Ferenc elégedett lehet a nemzetközi hátszéllel, és ebben láthatóan az sem zavarta, hogy Putyin tavaly ősszel Németországban történetesen Gerhard Schröder újraválasztása mellett kampányolt.