Vissza a Hetek archívum borítólapjára
X. évfolyam, 4. szám, 2006. január 27

Arcok

Zsurkán Mariann
Vége a dalnak

Százhúszmillió eladott lemez, világhírnév, drog és alkohol. Röviden így lehetne jellemezni Whitney Houston utóbbi húsz évét, akinek helyzete ma fényévekre van korábbi tündöklésétől, az egykori sztár csak árnyéka önmagának. Tíz esztendővel ezelőtt milliók rajongtak toplistákat döngető dalaiért, ám a siker mára alaposan megkopott, s a híresség a napokban jelentette be válását.


Belföld

Vizin Balázs
Egy sötét nap éjszakája

Hamarosan elhagyhatja a kórházat a szlovák katonai repülőgép katasztrófájának egyetlen túlélője. Orvosai szerint Martin Farkas állapota nagyon gyorsan javul, néhány nappal a tragédia után már egyedül járkált és táplálkozott a kassai kórházban.  Vasárnap délután hagyta el hazánkat az a szlovák konvoj, amelyik a csütörtök este lezuhant katonai repülőgép roncsait szállította el. A szlovák hatóságok reggel hét teherautóval és egy daruval érkeztek a tragédia helyszínére. A katonai repülő roncsait több mint ezer darabban, többórás kemény munkával tudták csak felpakolni a teherautókra. A munkát az ítéletidő is nehezítette, a katonáknak a majdnem mínusz húsz fokos időben kellett rakodniuk. 


Márványi Péter
Zuhanó biztonság

2005-ben romlott a légi közlekedés baleseti világstatisztikája, az elhunytak száma az előző évi 466-ról 1050-re nőtt. A katasztrófák többsége olyan zónákban történt, amelyek amúgy a világ forgalmának a töredékét adják. Afrika uralja a feketelistát.


Hajdú Sándor
Választási kupeckedés

Még csak január vége van, de az ígéretdömping már elérte az alföldi cigánytelepek lakóit is. Mobiltelefont, pénzt és minden jót ígérnek azok a stratégák, akik a romatáborok létrehozását kapták feladatul. A szakemberek szerint mintegy háromszázezer roma származású szavazó lehet az országban. A tét komoly, hiszen a legutóbbi választáson csupán harmincezer szavazat döntött.


Munkatársunktól
Kézivezérelt üzenetek

Lapunk információi szerint Orbán Viktor a választási kampány idejére magához vonta a párt kommunikációjának irányítását, hogy  a jövőben elkerülhessék a Magyar Vizslához hasonló fiaskókat. 


Sebestyén István
Rajtuk nem múlik

71 nap és további két hét. Lapunk megjelenésekor ennyi idő áll a pártok rendelkezésére, hogy elnyerjék a választók kegyeit. Ez utóbbiak feltétlenül örülhetnek a rapid kampánynak: kevesebb ideig kell elszenvedniük a politikusok offenzíváját.


Belga szexbotrány magyar szereplőkkel

Belgiumban botrányt okozott, amikor kiderült, hogy egy belga házaspár prostituáltak perverz birkózásával "szórakoztatja" a közönséget. Kiderült, hogy a szóban forgó házaspár egy lajosmizsei szállodában is tartott ilyen rendezvényt 2005 augusztusában. Mintegy hetven néző fejenként 1500–2000 eurót fizetett azért, hogy a perverz műsoron jelen lehessen. A rendőrség nem vizsgálódik a Belgiumban kipattant szexbotrány ügyében.


Folytassa Omega

Újra összeáll a nagymúltú Omega együttes, miután sikerült megállapodnia a Budapest Sportarénában "Szakmunkásfeszt" elnevezésű rendezvényt szervező Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvánnyal. A kampányeseménynek is beillő program célja a szakképzésben résztvevő diákok megszólítása.


Somorjai László
Üvegbeton – egy futurisztikus magyar találmány
Interjú Losonczi Áron építész-feltalálóval

Végy egy kis cementet, homokot, keverj hozzá egy marék optikai szálat, vizet és miegymást (ez utóbbit ki ne hagyd!) Ha jól csináltad, megkötés után a kezedben van az évszázad építőanyaga, az átlátszó beton. Az ötlet igen egyszerű, a megvalósítás már nem annyira. Losonczi Áron találmánya, a négy éve szabadalmaztatott fényáteresztő beton egyre ismertebb itthon és világszerte. Előfordulhat az is, hogy a jövőben a Mars épületeinek anyagául szolgál.


Szobota Zoltán
Szép új világ?

Hazánk is bekapcsolódott abba az uniós folyamatba, melynek végén Európa 2012-vel átáll a digitális televíziózás rendszerére. A tét a következő ötven év modernizációs lehetősége. Ha lemaradunk erről az információs korszakváltásról, akkor a szakemberek szerint könnyen az unió skanzenjévé válhatunk. 


Kóka belépett az SZDSZ-be

Kóka János gazdasági miniszter vasárnap az SZDSZ küldöttgyűlésén jelentette be, hogy belépett az SZDSZ-be, és egyéni képviselő-jelöltként indul az első választókerületben. 


Kampányolnak a kommunisták

A munkáspárt 50-60 millió forintot fordít az országgyűlési választási kampányára – nyilatkozta sajtótájékoztatóján Thürmer Gyula.  A pártelnök állítása szerint a pénz támogatóik felajánlásaiból folyt be, és bár konkrét számot nem közölt, annyit elárult: a tervezett 68 millió forintnál kevesebb gyűlt össze. "Állami juttatást a jelöltek száma alapján kapnak a pártok" – emlékeztetett a politikus, aki a munkáspárt minimális céljaként a négy évvel ezelőtti – 2,19 százalékos – választási eredmény felülmúlását jelölte meg. Thürmer kérdésre válaszolva azt is elmondta: sem az első, sem a második forduló során nem kívánnak más politikai erővel együttműködni.


Agyrém

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök "agyrémnek" nevezte a Fidesz tizennegyedik havi nyugdíjra és a tb-járulék csökkentésére vonatkozó javaslatát. "A határtalan köztehercsökkentés és az ezzel egyidejűleg bejelentett százmilliárdos költések szerintem elkoptatják a politikusok maradék hitelét. Leginkább azét, aki ezt mondja nap mint nap, miközben éveken keresztül arról beszélt, hogy az összeomlás szélén áll a gazdaság" – nyilatkozta a kormányfő.


Életmód

Makki Marie-Rose
Elhallgatott uniós kezelések

A betegek ma teljes tudatlanságban kallódnak az egészségügy útvesztőiben, s a rendszer érdekelt a kiszolgáltatottságuk fenntartásában. A többségnek fogalma sincs arról, hogy joga lenne a teljes tb-támogatásra a hazainál hatékonyabb uniós gyógykezelések esetén is. Csilla harmadik gyermekével járta végig a hazai gyógykezelés kálváriáját, majd külföldön találtak gyógyulást.


Csingár Edit
Szörnyetegek szórakozása

Happy Slapping néven közveszélyes őrület indult útjára 2005-ben a világ több pontján. A "pofozás öröme"-ként is visszaadható kifejezés nem pontos, mivel ez esetben a boldogságot nem önmagában az erőszak, hanem annak megörökítése okozza az elkövetőknek. A "szórakozás" a következőképp történik: a parkban sétáló vagy padon üldögélő áldozatot suhancok egy csoportja támadja meg, összeverik, a megaláztatásokat videokamerás telefonnal rögzítik, majd a felvételt közzéteszik az interneten. 


Fókusz

Hubert József
Mínuszos napok

Míg az Északi-sarkon a klímakutatók a valaha mért legmagasabb januári hőmérsékletet jegyezhették fel – a hónap átlaghőmérséklete eddig 10 Celsius-fokkal volt magasabb a korábbi évekénél –, addig hazánkban a Szibériából érkező hideg levegő miatt az elmúlt napokban szokatlanul alacsonyra süllyedt a hőmérő higanyszála. 


Rimaszombati Andrea
Mediterrán jégvilág

Idén télen Európa sosem látott hideggel néz szembe. Olyan országokat is elért a mínusz 30-35 fokos sarki fagy, amelyek évek óta havat sem láttak. A csontig hatoló hideg az Égei-tengertől, és Szicíliától Oroszországig söpört végig a kontinensen, több száz halálos áldozatot követelve. A heves hóviharok miatt még Athén legfőbb turistalátványosságát, az Akropoliszt is be kellett zárni, és több helyen összeomlott a légi, a közúti és a vízi közlekedés. 


Vagyim Arisztov, Szentpétervár
Orosz tél

2006. január. A világ aggodalommal figyeli, milyen vége lesz az iráni válságnak. Az orosz sajtóban máris arról olvashatunk, hogy az Egyesült Államok akár márciusban is elkezdhet egy Teherán elleni katonai akciót, megakadályozva, hogy az utóbbi atombombát hozzon létre. Oroszország lakóinak – és nekem is – a meteorológiai jelentések most mégis fontosabbak.


Háttér

Tóth Linda
Csak tettük a dolgunkat

Négyszer négy méteres kamra – egy makói parasztház melléképülete. Amúgy raktárként szolgált a családi cukorkakereskedés számára. A vészkorszakban viszont a túlélést jelentette egy zsidó családnak. 


Függenek a szeren

"A bíróság vizsgálja, hogyan került a tárgyalóterembe egy nagy cserép vadkender" – tudatta a múlt héten a Fővárosi Bíróság annak kapcsán, hogy az MTI azt tudakolta a bíróságtól, miként lehetséges az, hogy a drogügy tárgyalására a vádlott (Juhász Péter, Kendermag Egyesület – a szerk.) egy egyméteres termesztett vadkenderrel a kezében jelent meg.


Hit és értékek

Grüll Tibor
A kétszarvú kos királysága

"A Perzsa-öböl, amely most Irán legdélebbi határa, hajdan – a nagy Dáriusz király idejében – birodalmunk közepét szelte át" – állítja a teheráni Tájékoztatási Minisztérium megbízásából készült tanulmánykötet. Az elmúlt héten bemutatott mű szerint Irán, a hajdani Perzsa Birodalom örököseként a Nílustól Indiáig terjedő föld "gondviselője". Az atombombát építő és iszlám világuralomról ábrándozó iráni kormány felfedezte magának a dicső múltat: a Mohamed megszületése előtt több mint ezer évvel létezett Perzsa Birodalom nagyságát is propagandacéljaira igyekszik kisajátítani.


Külföld

Morvay Péter
Képviselők és terroristák

A Fatah egyik fegyverese Nabluszban lelőtte a rivális párt plakátozóját, de ezt az incidenst leszámítva rendben zajlottak a héten a palesztin képviselői választások. Az urnákat Kelet-Jeruzsálemben két órával később zárták, olyan hosszú sorok álltak a szavazófülkék előtt. A jeruzsálemi választás demonstráció is volt Izraellel szemben: a palesztinok egy lépéssel közelebb kerültek céljukhoz, hogy kiszakítsák a város egy részét és a leendő államuk fővárosává tegyék azt. A választást megelőzően úgy tűnt, hogy a Hamasz akár utol is érheti a Fatahot. A politikusok igyekeztek is felkészülni erre a nem várt fordulatra. "A kisebbség elfogadja a többség döntését. Ha a Hamasz győz, mi mögéjük fogunk állni. Ez a demokrácia" – jelentette ki Ahmed Korei palesztin miniszterelnök a szavazás előtti napon. A CNN a kampány során már a Hamasz "új arcáról" készített riportot. Jimmy Carter volt amerikai elnök – aki a nemzetközi választási megfigyelő csoport vezetőjeként a helyszínen követte az eseményeket – szintén úgy vélte: a Hamasz sikere a szervezet mérsékeltté válását eredményezheti.


Rugova öröksége

Elhunyt Ibrahim Rugova koszovói elnök. Bár Rugova tavaly ősszel megrázó televíziós beszédben közölte, hogy tüdőrákban szenved, folyamatosan dolgozott, és fogadta a külföldi delegációkat. Az elnök az albán kisebbségi törekvések jelképe volt, és szerette volna, ha ő vezetheti a delegációt a tartomány helyzetéről döntő nemzetközi tárgyalásokon. 


Kémtörténet moszkvai módra

A Rosszija orosz állami televízió jelentése szerint négy brit diplomatát lepleztek le, akik Moszkvában kémkedtek. Szergej Ignacsenkó titkosszolgálati szóvivő azt állította, hogy diplomaták Moszkva egyik utcájában egy útpadkában álcázott jeladót helyeztek el, amellyel olyan bizalmas információkat továbbítottak, amelyeket civil szervezeteknek dolgozó oroszok gyűjtöttek össze. A brit külügyi szóvivő visszautasította a vádat, és emlékeztetett arra, hogy Putyin orosz elnök januárban rendeletben korlátozta a civil szervezetek működését. (R.A.)


Budapestre hozná Busht

Budapestre látogathat George W. Bush amerikai elnök az 1956-os forradalom ötvenedik évfordulója alkalmából – közölte budapesti sajtótájékoztatóján Tom Lantos (képünkön) amerikai kongresszusi képviselő. A kongresszus külügyi bizottságának magyar származású, rangidős tagja szerint azonban nem valószínű, hogy októberben jön el Magyarországra, mivel akkor az Egyesült Államokban javában zajlik majd a kongresszusi és szenátusi választási kampány. Lantos a magyarországi választással kapcsolatban nem kívánt állást foglalni, de hozzátette: természetesen Washingtonban is mérlegelik, hogy Amerika melyik párttal tud jobban vagy kevésbé jobban együttműködni. (M.P.)


Lukács András, Párizs
Francia atomválasz

Franciaország fenntartja magának a jogot, hogy akár nukleáris fegyvereket is bevessen terrorista támadás esetén, jelentette be Jacques Chirac, sőt szövetségeseit is kész ilyen eszközökkel megvédeni. Mint előző számunkban írtunk róla, az új iráni atom- és rakétaprogram Nyugat-Európát is eléri. 


Szikora Márton
Kiutat keresnek

Az eddiginél is hevesebb belpolitikai vita folyik az Egyesült Államokban arról, hogyan lehetne kikerülni az iraki válságból. A választások eredményesek voltak, de közben az amerikai veszteségek is tovább növekedtek.


Busa Viola
Bin Laden újra üzent

Több mint egy év hallgatás után Oszama bin Laden újabb hangfelvételen üzent Amerikának. A szöveg egyszerre tartalmaz fenyegetést és békeajánlatot. Az elemzők szerint a felvétel hiteles, és a közelmúltban készülhetett, legfőbb célja az volt, hogy megerősítse: bin Laden még él. Több mint négy évvel a New York-i támadás után az al-Kaida fő vezetőit nem sikerült ártalmatlanná tenni: bin Laden mellett szabadlábon van Omar molla, Ajman al-Za-vahiri és Abu Muszab al-Zarkavi is.


Sport

Munkatársainktól
Eriksson távozik

Betelt a pohár: sorozatos botrányai miatt a nyári világbajnokság után távozik posztjáról az angol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. A korábban munkahelyi szexbotránya révén elhíresült Eriksson ismét kereszttűzbe került: az egyik angol bulvárlap hétről hétre adagolja a sportszakmát lejárató megnyilatkozásait. 


Eredmények, tabellák

Labdarúgás A Premier Liga 23. fordulójának mérkőzései


Szabadidő

Gyurácz Ottilia
Megizzaszt

Fáradtság, kimerültség, megfázás, stressz okozta megbetegedések és még számtalan ok késztethet arra, hogy kipróbáljuk a szaunázást. A finnek találmányát hazánkban is egyre többen építik be otthonukba vagy kertjükbe – már több mint 1,5 millió található belőle.


Érdekesség

A friss, virágos illatairól ismert Kenzo megújította a Flower by Kenzót. Az eredeti virágos parfümből fás-virágos illatot készített, így született meg nemrégiben a Flower by Kenzo Oriental.


Fűszerek a fő szerek

Mindig frisset, egészségeset és változatosat a család asztalára tenni – nem könnyű.  A következő tippek már jól ismert, mindenki által készített ételeket tesznek különlegessé számunkra szokatlan fűszerezéssel. Bár a kakukkfű, oregano, kapor, babérlevél gyakran használt konyhakertiek, az alábbi ételekben igazi reformként hatnak.


Színes

Dábljú

– Köszöntöm önöket abból az alkalomból, hogy megnyílt az első elfogulatlan, tudomá-nyos igényességű, nemzetközi, George W. Busht Gyalázó Szimpózium. – Kedves egybegyűltek, ismertetném a mai nap programját:


DUMA PLÁZA

Nem vagyok sznob. Kérdezz meg bárkit. Úgy értem, bárkit, aki számít.


Mi van a képen?

3. Liang Csi nem kapta meg a felszállási engedélyt


Hungarikum
Tovább a cikkhez >>>

Doktornő

– Doktornő, fáj a fejem.


Turbó Ráró

Munkanélküli hortobágyi csikósok átcsoportosítását és továbbképzését oldotta meg zseniálisan a hortobágyi csikósokért felelős államtitkár: minden csikóst átültetett egy számítógéphez, hogy azzal keresse kenyerét. A programok elsajátításának megkönnyítésére új programnyelvet hoztak létre Turbo Ráró névvel. 


Vélemény

Fidesz-KDNP szövetség

Tisztelt Szerkesztőség!


Falusi terrorizmus

Tisztelt Szerkesztőség! Nagy érdeklődéssel olvastam a Hetekben a című cikküket. Meg kell mondjam, ez az írás és szemlélet már közelebb áll a saját véleményemhez, mint korábbi, cigánykérdéssel foglalkozó írásaik.


München

Tisztelt Szerkesztőség! Legutóbbi számukban azt írják a honlapot). Remélem, hogy a tények alaposabb ellenőrzése a jövőben elkerülhetővé teszi, hogy a mostanihoz hasonlóan téves következtetéseket vonjanak le!


Bérek, fizetések

Tisztelt Hetek Szerkesztősége! Ausztriában élek, dolgozom már hét éve. Szabadjon ennek kapcsán megjegyeznem, hogy az az állítólagos 627 000 forintnak megfelelő átlagbér nem igaz! 2000 euró, ami kb. 500 000 forint, nagyon-nagyon magas bérnek számít. Ennyit keresnek vezető munkakörökben dolgozók. Persze nem a bankigazgatók vagy politikusok. Az átlagember átlagbére 1000–1500 euró között van. Ami persze így sem kevés, de azért ekkora túlzást!


Üzlet

Ígéretesen kampányol a Fidesz

E heti kvízkérdésünk: hogyan csökkentsünk valamit úgy, hogy közben növeljük is? 


Kovács Klára
Nagyobb tortát kellene sütni

A napokban lezárult a Fidesz által kezdeményezett Gazdasági Konzultáció, melynek során a párt "megszondáztatta" a gazdasági élet szereplőit, szakmai szervezeteit a gondjaikról, nehézségeikről, javaslataikról. Az ellenzéki párt az összegyűjtött véleményhalmaz alapján készíti el a választási programját. 


Munkatársunktól
Adják a bankot?

Az Euromoney vezető londoni gazdasági folyóirat szerint "néhány év múlva az OTP is elkelhet". A brit szaklap e havi számában megjelent cikk a közép- és kelet-európai térség bankjainak lehetséges jövőjét taglalja. Okfejtésük szerint, bár a nagy globális bankházak már jelen vannak a térségben, a "két nagyágyú", a Citigroup (Citibank) és a HSBC a valódi méreteihez és pénzügyi erejéhez képest még nem játszik domináns szerepet a régióban. Bár áttörésnek számító ügyletet egyelőre nem várnak a megfigyelők, a szóbeszéd gyorsan terjed a "nemzetközi bankárkörökben". Sok találgatás látott már napvilágot a jövőbeni "nagy bevásárlások" célpontjával kapcsolatban. A "szakértők" eleinte az osztrák Raiffeisenre tippeltek, majd az olasz CIB Bank került az elméleti fókuszba. Legutóbb pedig a Citi New York-i hátterére gondolva egy, a Budapest Bankkal kötendő "testvérházasságot" rebesgettek... Eddig hiába.


Papp Levente
Terrorpénzek

Irán az olajkitermelés csökkentésére szólította fel az OPEC-országokat, mire az árak azonnal emelkedni kezdtek. Teherán megkezdte nyugati bankszámláinak kiürítését, hogy megelőzze azok zárolását. Irán külföldi bankszámlái egyszer már befagyasztásra kerültek 1979-ben, Khomeini diktatúrája idején. 


Világgazdasági előrejelzések

Az Economist Intelligence Unit (EIU), a világ legnagyobb gazdaságelemző központjának előrejelzése szerint a 2004-ben mért 5 százalékos csúcsról a világgazdaság növekedése 2006-ban várhatóan 4,0, 2007-ben 3,9 százalékra lassul, de 2008-ban már újra meglódulhat. Az euróövezetre "óvatosan derűlátó" előrejelzést adtak: a jelentés szerint a térség gazdasága a 2005-re becsült 1,2 százalék után az idén 1,8, jövőre 1,9, 2008-ban 2,0 százalékkal nő majd. A közép-európai EU-országokra (így hazánkra is) adott előrejelzések ugyanerre az időszakra 0,5-1,0 százalékponttal lassabbak a térségi átlagnál.


Fókuszban a brit melegek

Évi 70 milliárd úgynevezett "rózsaszín font" keletkezik Nagy-Britanniában, vagyis ennyi pénzt költenek el a homoszexuális emberek. Míg a meleg férfiak átlagosan 34 200 fontot visznek haza évente, addig a "heterók" keresetének átlaga csupán 24 800. A leszbikus nők esetében 6000 font a különbség. Az elemzők szerint most számos vállalat (Barclay's Bank, British Telecom, British Airways) dolgozik a melegeket célzó marketing-stratégiáján annak érdekében, hogy kiaknázzák a vásárlóerejüket.


Lakóhelyek ranglistája

A 14 budapesti lakótelep közül leginkább a Pók utcai, valamint a gazdagréti nyerte el a fővárosiak tetszését - derült ki a Studio Metropolitana felméréséből. A kutatás a lakótelepek mellett a budapestiek egyéb lakóhelytípusokról alkotott véleményét, illetve költözési szándékait és azok okait is vizsgálta. A fővárosiak szerint jelenleg is szükség van lakótelepekre, és lebontásuk helyett inkább felújításukat szorgalmazzák.


Vegyél levegőt

Bár Európában már 2000-ben elfogadták, nálunk csak idén indulhat el az üvegházhatás csökkentése érdekében a szén-dioxid-kibocsátási kvóták kereskedelme. Pár héten belül kiderül, hogy az emissziókereskedelem üzletnek sem utolsó. Habár a brüsszeli jóváhagyás még várat magára, a magyar vállalatok már részt vehetnek az európai "emissziócsencselésben". Becslések szerint eddig több százezer tonnás mennyiségekre kötöttek ügyleteket. A kvótakereskedelem történhet tőzsdén és tőzsdén kívül, közvetlenül is, bár egyelőre a brókerek intézik a kötések 60-80 százalékát.