Vissza a tartalomjegyzékhez

Zsurkán Mariann
A két Depardieu

A sztárlét nem csupán a hírességek életét, hanem egész családok sorsát is képes tönkretenni. Guillaume Depardieu (34), Gérard Depardieu fia, csaknem egy évvel ezelőtt adta ki "fekete" regényét, amelyben hűen beszámol testi-lelki pokoljárásának minden részletéről és apjához való viszonyulásáról. A könyv szerkesztője egy mondattal jellemzi a két Depardieu kapcsolatát: "Ugyanúgy szeretlek, ahogy te sem." 


Gérard Depardieu

Guillaume négyéves volt, amikor apjára "rászakadt" a sztárság. A színészmesterség szőröstül-bőröstül felfalta az idősebb Depardieu-t, a ritka találkozások az egy tömbből kifaragott apával többnyire veréssel végződtek. A fiú gyermekkora igen magányosan telt, és már hat-hét éves kora óta menekülni akart otthonról. "A gyerekek mindent látnak, nem kell őket hülyének nézni. Rájöttem, hogy apám is anyagozott, bulizni járt a lokálokba" – panaszolja könyvében. Apja egész évben gályázott, így fia ellenőrizetlenül töltötte az idejét, és legalább két tucat gimnáziumot végigpróbált. Kapott zsebpénzt, de neki több kellett. Tizenöt éves korától – a szülőket kijátszva – éveken át heti rendszerességgel el-elszökött Párizsba, ahol prostituáltként kereste a kenyerét, kitartatta magát férfiakkal és nőkkel egyaránt. Folyamatosan lopott a szüleitől is. 
Mivel apjától nem kapta meg a vágyott szeretetet, Guillaume fékezhetetlen életmódot folytatott. Volt idő, amikor sajnálta, hogy megszületett, sőt finoman szólva szülei létezése is terhes volt számára. Tizenhat évesen börtönbe került kábítószer-fogyasztás miatt. "Ha akartam valamit, megszereztem. Bármilyen eszközzel." Tizennyolc évesen Párizsba szökött, kokainon élt hat éven keresztül. Egy jaki boszorkány tanításait olvasta, és akkor jött az igazi pokolra szállás, amikor az olvasott történetet kábító hatású mérgesgombával végighallucinálta. "Láttam magam meghalni" – meséli. 


Guillaume Depardieu

Később utcai zenészként próbált megélni, majd drogcsempészés miatt újra börtönbe került. A börtönévek után szülei bezáratták egy pszichiátriai klinikára, ahonnan az ablakon át szökött meg. Az eredmény: kulcscsonttörés, lábtörés, ínszalagszakadás. 
A felépülést követően találkozott Elise-szel, akit négy nap ismertség után elvett feleségül. A házasság jó hatást tett rá: önszántából bement egy klinikára, és leszokott a drogról. A kislányuk születését otthon, maga vezette le. Sajnos beleesett apja hibájába, ő is tovább futott a mókuskeréken, hogy eltartsa szeretett családját: "Csak kíváncsiságból lettem színész. Tudni akartam, mi az, ami egy férfit elvon a családjától. Ilyen a film, tisztára beszippantja az embert." Így a jól indult házasság négy évvel később megszakadt. 
A baj nem jár egyedül, a válás után háromszázzal nekicsapódik egy betonoszlopnak az autópályán. Harminchárom részből rakják össze, a folytatás csupa rémálom: csontátültetés, elfertőzött seb, tizenhét műtét, állandó testi fájdalmak, amit a morfin sem tudott enyhíteni, mivel a heroin hasonló vegyületekből épül fel. Nyolc év kínszenvedés után amputáltatja a lábát. 
Tizenhét év önpusztításból nem kerül ki károsodás nélkül az ember: "Két év depresszió, műtétek, kórházak, válás, kiábrándulás, szakítás, már azt sem tudom, ki vagyok, tévelygés." Ráadásul a szomorú eseménysorozat a bulvárlapokat bőven ellátta információval, amit sokszor torz módon közöltek, ugyanis csak akkor veszett össze az apjával, amikor az kétségbe vonta a tehetségét. Gérard azt állította, hogy fia "úgy viselkedik, mint egy elátkozott költő. Ha annyira tehetséges, meg kell halnia, mint Rimbaud-nak! Mozart harminchárom évesen halt meg... Ő jövőre lesz annyi, ugyebár!" A kijelentés ellenére a két frank 2002-ben együtt forgatta a Szeresd apádat című filmet, ami az egymással kommunikálni képtelen "szörnyeteg" apa és fia kapcsolatát meséli el, de ez sem hozza őket közelebb egymáshoz. 
Miután műlábhoz jutott, nem ivott, nem drogozott, csak éppen munkaholista lett, mint az apja. "Soha nem kértem kölcsön. Fél lábbal is tudok dolgozni. Nem szeretek hitelt felvenni, mert úgy vélem, megrövidíti a szabadságomat... Csak a boldogság elől menekülök." A "terápiás" könyvet végezetül apja személyét illetően a következő meglepő vallomással zárja: "Én kétségkívül szeretem őt. És feltételezem, hogy ő is szeret engem. Amennyiben a gyűlölet az eltitkolt szeretet. (...) Álmomban már ezerszer is megöltem őt." Mit lehet tenni, ő és az apja – ahogy állítja interjúregényében – a nemzeti örökség részei, mint a sajt, meg a croissant. 
Csak az utóbbi kettő könnyebben emészthető.