Vissza a tartalomjegyzékhez

Kovács Klára
Tanácsok kisbefektetőknek

2006 a választások éve, s ezt befektetési döntéseink meghozatala előtt is érdemes figyelembe venni. A parlamenti választásokat övező kampány, a meglévő makrogazdasági problémák és az esetleges újabb leminősítés ténye nem vetít előre túlzottan kedvező perspektívát a pénzpiacokon. Az elemzők szerint az idén nem várható az előző évekhez hasonló, kiemelkedően magas hozam.

A megnövekedett kockázat miatt Barcza György, az ING Bank elemzője szerint érdemes évente többször is stratégiát váltani befektetéseinkben, megfontolni a kockázatosabb, illetve a konzervatívabb befektetési formák változtatgatását. Az idén nem számíthatunk a korábbi években tapasztalt 40-50 százalékos hozamra, meg kell elégedni szolidabb, 10 százalékos megtérüléssel – mondta a Hetek megkeresésére. Török Zoltán, a Raiffeisen Bank makroelemzője szerint nem várható átlagon felül problémásnak az idei év, bár kétségtelenül vannak kockázatok – fejtette ki kérdésünkre. Az elemző szerint minimális lesz csupán a hozam, nem sokkal a banki betétek felett várható. A probléma az – fejtette ki Török –, hogy az előző években elért jelentős hozamok miatt megnőtt a lelkesedés, egyre több pénz folyt be az alapokhoz, ám az alapkezelők nem voltak képesek ebben a tempóban megfelelő ingatlanokba fektetni, ezért átmenetileg részvényeket vásároltak. Összességben tehát az idén várhatóan romlik az ingatlanalapok teljesítménye az előző évekhez képest. 
A lapunknak nyilatkozó elemzők számításai szerint nemzeti valutánk stabil lesz az idén. Egyelőre nem várunk nagy mozgást – mondta Barcza György. Kismértékben gyengülhet ugyan a forint a választások környékén, de nem számítunk jelentős változásra, megéri forintban tartani a pénzünket. Török Zoltán szerint sem érdemes a forint esetleges gyengülésére spekulálni. Az elemző szerint 260 forintnál gyengébb árfolyam nem valószínű az euróval szemben, ami 4 százalékos gyengülést jelent a mostani szinthez képest, ennyit pedig kockázatmentesen megkaphatunk akár banki betét révén is – hangsúlyozta. 
A tőzsdei befektetésekkel kapcsolatban csak mérsékelten nyilatkoztak optimistán az elemzők. Igaz, hogy a nemzetközi piac továbbra is kedvező, de a hazai cégek nem produkálnak kiugró növekedést. Nem várható jelentős változás a magyar papírok növekedési potenciáljában, így mintegy 10 százalékos növekedésre számíthatunk az év során – fejtette ki Barcza György. Ajánlata szerint elsősorban a gyógyszeripari cégek papírjait érdemesebb vásárolni, az elemző szerint a bankpapírok árfolyamát jobban befolyásolják a hazai belpolitikai események. Tapasztalataink szerint – fejtette ki – az OTP szenvedi meg a legjobban, ha felerősödnek a makrogazdasággal kapcsolatos nehézségek. Török Zoltán ezzel ellenkezőleg, a banki papírokat ajánlja vásárlásra, mert mint mondta, esetükben akár 10 százalékos növekedés is valószínű. Török inkább a Mol papírjait tartja kockázatosabbnak, ami elsősorban az energiahordozók világpiaci árából és a magyar árpolitikából fakadhat. Állampapírok vásárlását mérsékelten ajánlották az elemzők.