Vissza a tartalomjegyzékhez

Kenyeres Zoltán
Beszédes adatok

A szocialista képviselőjelöltek között a mérnökök, míg a Fidesznél a tanárok szerepelnek a legnagyobb számban. A jövő évi választáson az MSZP kétszer annyi nőt indít, mint a legnagyobb ellenzéki párt. 


Semjén Zsolt és Orbán Viktor. Egyfelé tartanak Fotó: V. Sz.

A Fidesz országos választmánya szombaton jelentette be, hogy egyesítik erőiket a Kereszténydemokrata Néppárttal, valamint a Magyar Kereszténydemokrata Szövetséggel. Ők a 176 egyéni választókerületből 24-et kaptak meg, tehát ezeken a helyeken ők dönthetnek majd a jelöltek személyéről. A 152-ből 64 új képviselőjelölt – jelentette ki Rogán Antal, a fideszes kampányigazgató. 
A Fidesz jelöltjei között a legnagyobb számban tanáremberek szerepelnek, őket a jogászok, mérnökök, közgazdászok, majd pedig az orvosok követik. A jelöltek életkorát tekintve a 45–60 év közöttiek dominálnak – az összes induló majdnem felét képviselik. A másik nagy korosztályt a 30–45 év közöttiek alkotják, akik az előzővel közel azonos számban képviseltetik magukat, és csupán 2 százalék a fiatalok, azaz a 18–35 év közöttiek aránya. Ha azonban nemek szerint vizsgáljuk meg a jelölteket, azt látjuk, hogy a 152 helyből csupán 8 női induló található, ami 5 százalékos reprezentáltságot jelent! Ez is rendkívül egyenlőtlen elosztásban, hiszen fele a szocialista fellegvárnak számító Heves megyében indul, ahol győzelmi esélyeik minimálisnak mondhatók. 
A 176 jelölt között lesznek polgári körösök is – Pilisvörösváron például Gulyás Dénes operaénekes küzd majd meg a parlamenti mandátumért –, a szövetséges Fidelitas néhány politikusa, és kisgazdák is. Szintén narancssárga színben indulhatnak az MDF-ből kivált politikusok; többek között: Lezsák Sándor, Font Sándor, Balsai István. 
A Magyar Szocialista Párt már néhány hete befejezte a 2006-os országgyűlési választásokra történő egyéni képviselőjelölt-állítást. A választások során elsősorban a helyi akarat érvényesült – hangoztatta Szekeres Imre. Az MSZP alelnöke hozzátette: a demokratikusan kialakított döntést sokszor belső viták előzték meg.
A 176 egyéni képviselőjelöltből hatvanöten – tehát 37 százalékuk – jelöltként most vesznek részt első ízben parlamenti választáson. A szocialisták egyéni jelöltjeinek 11 százaléka nő. Ők húszan, kétszer annyian vannak, mint a legnagyobb ellenzéki párt női jelöltjei. A szocialista jelöltek átlagéletkora 49 év. Miután 2002-ben is ennyi volt, ennek alapján egyértelmű, hogy a szocialista párt erőteljes fiatalításba kezdett. Az átlagéletkort megvizsgálva azt láthatjuk, hogy a 35 év alattiak aránya 10 százalék, a 35 és 45 év közöttieké 16, a 46 és 50 közöttieké 21, az 51 és 60 közöttieké 47, míg a 60 év fölöttieké 6 százalék. 
A foglalkoztatás területén a mérnökök reprezentálják magukat a legnagyobb számban, ők 38-an vannak. Őket követik a második helyen a jogászok, a harmadikon a pedagógusok állnak, majd a közgazdászok zárják a sort. A szocialisták január végéig lezárják az SZDSZ-szel a tárgyalásokat az esetleges közös jelöltekről, így néhány héten belül minden készen áll az igazi kampány beindulásához.