Vissza a tartalomjegyzékhez


Elbocsátások a Malévnál

Közel 10 százalékos létszámleépítésre készül a Malév. Még az idén mintegy 350 fővel csökken az ott dolgozók száma. Az elbocsátás egyaránt érinti a fizikai és a szellemi állományt. Lapinformációk szerint főleg a légiutas-kísérők körében várható nagyarányú leépítés, illetve sokan kényszerülnek korengedményes nyugdíjba vonulásra is. A radikális lépéseket a cég pénzügyi helyzetének javítása indokolja, ugyanis a társaság költségei évről évre meghaladják a bevételeket. A Malév 2003-ban 13,5, tavaly pedig 5 milliárd forint veszteséggel zárta az évet.