Vissza a tartalomjegyzékhez

Mérö Miklós
El-Aszad családja is vádlott

Egybehangzó bizonyítékok vannak a Rafík Haríri volt libanoni kormányfő meggyilkolásában való libanoni és szíriai részvételre" – közölte múlt hét csütörtökön az ENSZ székhelyén közzétett jelentésében Detlev Mehlis német ügyész, a Haríri-gyilkosságot vizsgáló ENSZ-bizottság vezetője. 


Basar el-Asszad-párti tüntetők. Büntetlen bűnösök Fotó: Reuters

A jelentés szerint a gyilkosságnak feltehetően politikai indítéka volt. A Detlev Mehlis vezette bizottság közölte: az eddig feltárt tények szerint a teherautóba rejtett pokolgéppel elkövetett merényletet, amely Harírin kívül húsz másik embert ölt meg Bejrútban, "rendkívül szervezett, jelentős forrásokkal és képességekkel rendelkező" csoport követte el. 
A terrorcselekményt hónapokon át készítették elő, és nehéz elképzelni, hogy a szíriai és a libanoni titkosszolgálatoknak ne lett volna róla tudomásuk.
A Mehlis-jelentés szerint "egyes szíriai vezetők, közöttük Faruk as-Saraa külügyminiszter megpróbálták tévútra vezetni a nyomozást. 
A külügyminiszter által a bizottsághoz intézett levél is hamis információkat tartalmaz." 
Az ENSZ-bizottság jelentése két változatban készült el. Az egyik az úgynevezett bizalmas jelentés, a másik a megcenzúrázott, publikus jelentés. A bizalmas jelentésben, amelyet a brit delegáció terjesztett elő az ENSZ-ben, az áll, hogy egy tanú szerint a volt libanoni kormányfő meggyilkolásáról "a Basar el-Aszadhoz közel álló személyek tanácskozásán döntöttek magas rangú szíriai és libanoni vezetőkkel együtt tavaly szeptemberben". A nem azonosított tanú e személyek közül Maher el-Asszadot, az elnök fivérét és Aszef Saukatot, az államfő sógorát nevezte meg. E két személyt jelenleg a rendszer erős embereinek és védelmezőinek tekintik, akik egyfajta triumvirátust alkotnak magával az elnökkel. A jelentés hivatalos, csütörtökön közzétett változatából a két férfi nevét már kihagyták.
Egy, a Közel-Kelettel foglalkozó washingtoni kutatóintézetben úgy vélik: a dokumentum közzétételével megkezdődött a visszaszámlálás Basar el-Asszad szíriai elnök számára. George Bush amerikai elnök az ENSZ Biztonsági Tanácsának összehívását kérte, külügyminisztere, Condoleezza Rice pedig a felelősök megbüntetését követelte a jelentés nyilvánosságra hozatala után. 
Amerikai vádak szerint Damaszkusz nem adja ki a megdöntött iraki kormány több egykori magas beosztású tisztviselőjét, például Iszet Ibrahím volt iraki alelnököt sem; és Szíria ideiglenes megállóként szolgál az Irakba tartó külföldi terroristák számára. Washington palesztin terrorista csoportok támogatását is a szíriaiak szemére veti.