Vissza a tartalomjegyzékhez


Vádak és tabuk

"Világosan emlékszem a bakancsára. Arra volt kíváncsi, hogy kik voltak a társaim, ki volt a parancsnokom. A gyilkos kihallgatásról készült egy vallatási jegyzőkönyv, amelyet később megtaláltak, és mivel a vérem is rajta volt, sikerült beazonosítani a vércsoport alapján. A jegyzőkönyvre azt írták: >>Nem vallott<<, másnapi dátummal pedig azt, hogy >>Eltemetve<<. Ez azt jelentette, hogy bedobtak egy tömegsírba" – emlékszik vissza Dózsa László színművész az 1956-os forradalom poklára, melynek során hivatalosan kétszer is meggyilkolták. 


Pillanatkép az idei október 23-ai megemlékezésről Fotó: MTI

Az akkori eseményekhez való viszony sajnálatos módon máig megosztja a társadalmat. 
Standeisky Éva történész, az 1956-os Közalapítvány tudományos munkatársa egyenesen a magyar demokrácia egyik fokmérőjének tartja az évente ismétlődő megemlékezéseket, és mint mondja: "Ha csak ezt nézzük, nem állunk valami jól." 
A parlamenti pártok természetesen ezúttal is politikai tőkét próbáltak kovácsolni '56-ból, és csak remélhetjük, hogy nem a közelgő választások hangnemének előszelét érezhettük benne. 
A megszólalásokból kiderült, hogy minden politikai erő `56 örökösének tekinti magát. 
A forradalmat vérbe fojtó Kádár-rendszer felelősségének vizsgálata és annak érdemi vitatása még most is tabutéma. 

(írásaink a rovatokban)