Vissza a tartalomjegyzékhez

Hetek
Vád alatt a republikánus vezető

Büntetőeljárás indult az amerikai képviselőház republikánus többségének vezetője, Tom Delay ellen. Egy demokrata párti texasi ügyész, Ronnie Earl emelt vádat a politikus ellen azzal az indokkal, hogy Delay a Republikánus Nemzeti Bizottságon keresztül törvénytelen vállalati pénzadományok tisztára mosásában, és a pénzek texasi politikusokhoz való továbbításában segédkezett. 

Delay azonban alaptalannak tartja a vádakat. Elmondása szerint mindössze annyi történt, hogy a 2002-es választások ideje alatt támogatni kívánta a republikánus képviselőket a texasi képviselőházba való bejutásban, melynek során olyan külön szervezetet hozott létre, amely pénzadományokat gyűjtött a jelöltek számára. Delay leszögezte, hogy minden törvényszerűen működött és bevett gyakorlat ez a demokrata párt köreiben is. Az eljárás alatt a szabályoknak megfelelően Delay-t ideiglenesen felmentették pozíciójából. Delay a legmagasabb rangú tagja a kongresszusnak, aki ellen valaha is bűnvádi eljárást indítottak Amerikában.