Vissza a tartalomjegyzékhez

Török Flóra
Kisbirtokok végnapjai

Nagyobb földhöz - elvileg - több pénz jár. Az EU agrárfinanszírozási keretrendszere (Közösségi Agrárpolitika, KAP) ugyanis bőven nyújt lehetőséget a magyar gazdák támogatására is. De akkor hol akadhatott el a pénz?

A hírhedt „hol görbüljön az uborka”-jellegű, vaskalapos élelmiszerbiztonsági előírásokkal ellentétben a KAP jóval nagyobb teret kínál a tagországok számára - nyilatkozta a Heteknek egy neve elhallgatását kérő agrárszakértő. Ami viszont a startvonal és célszalag között eltéríti a pénzeket, nem más, mint a „felsőbb” érdekek. 
Habár nálunk eleve nem léteznek olyan uniós kategóriák, mint „családi gazdaság” vagy „kisüzem” - helyette 5-10 ezer nagybirtokosé a hazai föld 40-50 százaléka, a másik felén pedig a 180-190 ezer „maradék” osztozik - nagyobb baj, hogy ma konkrét stratégia sem létezik arra, hogyan képviseljék a hazai érdekeket az EU-ban. „Jobbára a pillanatnyi lobbi dönt” - állítja a szakértő.
Míg EU-tagságunk előtt az agrártámogatások 80 százaléka piaci alapon járt, addig ma ugyanezen arányban földhöz kötve osztják. Mindegy, hogy ki milyen termelékeny, a tulajdonában vagy a használatában lévő föld után kapja a pénzt. Ez még rendben is volna, hiszen ez egy kiszámítható, fix bevételt jelenthet. A gond az, hogy egyes érdekcsoportok „direkt megfúrják” a szubvenciók érkezését. A 2004-es támogatások egy részét például 2005 júniusáig fizették ki, de maradt olyan is, amit csak 2006 januárjában kapnak kézhez a gazdák. A késleltetést pedig semmi más nem indokolja, mint az a cél, hogy az - amúgy is likviditási gondokkal küzdő - „kicsiket” leszorítsák a pástról. A cél az, hogy tönkremenjenek, és utána „valaki” felvásárolja őket. Ez a valaki egyrészt maga a Nemzeti Földalap, amely szemrebbenés nélkül továbbadná bérletbe a „nagyoknak”, másrészt pedig maguk a „nagyok”. 
Hogy mikorra valósulhat meg a kisbirtokok leradírozása? „Attól függ, mit hoz 2006” - válaszolta a szakember. Ha a szocialisták maradnak hatalmon, akkor 5-6 évük van még hátra a kisgazdaságoknak. Ha kormányváltás lesz, akkor fordulhat a kocka, és egy időre biztosan bő támogatásban részesülhetnek. Elhivatottságot azonban kár keresni: a Fidesz oldalán a szavazatgyűjtés, az MSZP-nél egy kemény bankárlobbi a fő hajtóerő. A „bankárkormány” az élelmiszeripart támogatja, annak viszont a nagygazdaságok kellenek. Nem titok, „Magyarország legnagyobb bankjának” vezetője már beszállt ebbe az iparba, de még legutóbbi ex-miniszterelnökünk sem érintetlen a kérdésben. Ezek a nyomásgyakorlók pedig fejenként több ezer hektáros birtokokkal rendelkeznek. A többéves felvásárlási akció végére aztán - meglepő módon - hirtelen helyre állnának a fizetési határidők is. (Hozzátesszük, ezt akár most is tisztába lehetne tenni egy fél év alatt!) 
Az agrárszakértő szerint a hazai „nagyok” vágya, hogy - Dánia és Hollandia után - itthon is egy kézbe kerüljön az élelmiszeripar és az alapanyag-termelés. Így ugyanis biztosítva lenne a profit visszaforgatása is - a zsebükbe. De míg a példakép országokban mindez szövetkezeti rendszer keretében működik, és a kistermelők tulajdonosai az élelmiszeriparnak, nálunk ettől már mindenki előre fázik. Itthon inkább az élelmiszeripari befektetők szállnának be a termelésbe, és vennék el a termelők profitját is. Mivel egy szövetkezeti beszállítói rendszer létrehozása nem kifizetődő, inkább „vásárolnak maguknak” saját termelőket. Magyarul: a Pick szalámigyárnak nem érdeke, hogy folyamatosan kétezer kistermelővel egyezkedjen a sertések beszerzéséről, inkább „beszáll” néhány telepbe, és azoktól szállít.
Sajnos az összképhez az is hozzátartozik, hogy a kicsik önmagukban sosem lesznek versenyképesek az EU piacán, még akkor sem, ha minden létező fillért időben megkapnak. Egy kisgazdaság irányításához is nagyon komplex tudás szükséges, ugyanúgy kell érteni a számvitelhez és az eladáshoz, mint a vetéshez és az aratáshoz. Habár ez kint - a szektor komoly tanácsadói háttere révén - mind működik, nálunk a „kicsik” teljesen magukra vannak hagyva.