Vissza a tartalomjegyzékhez

Hetek-összeállítás
A visszavonulás éve

Néhány nap, és új évet köszöntenek Izraelben. A zsidó naptár szerinti óév utolsó politikai csatájában Ariel Saron miniszterelnöknek a Likud párt szavazásán sikerült elhárítania Benjamin Netanjahu volt kormányfő puccskísérletét. 
Az eredmény természetesen nemcsak két markáns politikus hatalmi harcáról szólt, hanem a gázai kivonulás előtt elindult - és a mai napig zajló - politikai és társadalmi vitáról is, miszerint szabad-e zsidó lakosság által benépesített területeket önként, megállapodás nélkül átadni. Nagy feltűnést keltett, amikor szeptember közepén Ariel Saron az ENSZ közgyűlésén New Yorkban nyíltan beszélt a palesztin állam létrehozásának szükségességéről. Az ENSZ-küldöttek lelkes tapssal fogadták a nem olyan régen még véreskezű háborús bűnösnek tartott Saron beszédét, otthon azonban a jobboldali közvélemény árulót kiáltott, mondván: a kormányfő szembefordult azzal a programmal, ami alapján négy és fél éve megválasztották.


Az intifáda ötödik évfordulóját ünneplik a Hamasz tagjai Gázában. Lángba borítanák Izraelt Fotó: Reuters

Egy hónap telt el azóta, hogy Izrael kiürítette a Gázai övezetet. A hontalanná lett családok közül sokan még most is átmeneti szállásokon, motelekben laknak, ám időközben a palesztin lakosság életkörülményei sem javultak. Az épen hagyott gázai zsinagógákat a felszabadulást ünneplő palesztinok felgyújtották, miközben rendszeressé váltak a Hamasz és más terrorcsoportok erődemonstrációi. Az egyik fegyveres felvonuláson súlyos robbanás történt. A tizenkilenc áldozattal járó balesetért a Hamasz Izraelt tette felelőssé, és másnap két tucat Kasszam-rakétát lőtt ki a közeli izraeli városokra. A megtorlás sem késett sokáig: két Hamasz-vezetőt ért izraeli légi csapás. A fegyverszüneti ígéretek ellenére a Hamasz átvette az iraki Zarkavi-féle stratégiát, amikor honlapján közzétett egy elrabolt izraeli férfiról a meggyilkolása előtt készített drámai felvételeket.

Kapcsolódó cikkeink: