Vissza a tartalomjegyzékhez

Erdei L. Tamás
Chagall Szegeden

A hónap első napján megérkeztek Szegedre a szeptember 16-án nyíló Chagall-kiállítás képei. Az orosz zsidó származású francia festő által 1974-75-ben készített negyvenhárom darab litográfiát (kőnyomatot) egy vándorkiállítás keretein belül Európában először a napfény városában fogják bemutatni.


Chagall: Athéné Télemakhosz hajóját irányítja 

Az alkotások hátteréről Nagy Imre, a kiállítás színhelyéül szolgáló Móra Ferenc Múzeum művészettörténésze, a szegedi kiállítás rendezője a következőket mondta: Marc Chagall (1889- 1985) az ötvenes években két évet töltött kiadója meghívására Görögországban. A hellén táj, a műemlékek és a görög ókor varázslatos hatására készítette el Homérosz Odüsszeiájának szeptember 16-ától Szegeden, a múzeum várépületében látható illusztrációit. A litográfiákat japán gyöngyházfényű papírra nyomtatták Charles Sorlier litográfus segítségével. Minden egyes illusztráció elkészítéséhez nem kevesebb, mint húsz különböző színréteget alkalmaztak.
Művészettörténészek szerint Chagall Odüsszeia-sorozata valódi képzőművészeti csemege, melyben a jellegzetes chagalli látásmód sajátosan ötvöződik Odüsszeusz kalandjainak valós és mitológiai elemeivel. Ez az ötvözet pedig olyan esztétikai és vizuális élményt jelent, mely ritka a modern európai művészetben. Ahogyan majd a szegedi és a Szegedre látogató közönség is láthatja, a francia festő hűen követte a homéroszi szöveget, és képi megfogalmazásai chagalli értelemben pontos illusztrációk; de vannak olyan képek is, amelyek sajátos ikonográfiai újítást jelentenek.
Az ókori görög költő, Homérosz Odüsszeia című eposzában elbeszéli a Trójából hazatérő görög hős, Odüsszeusz viszontagságait. A hős tíz évig bolyong három kontinensen, szárazföldön és tengeren, mielőtt visszatérhetne szülőföldjére, Ithakába hűséges felesége, Pénelopé mellé. Fizikai, lelki szenvedéseinél és viszontagságos bolyongásánál is megrendítőbb Odüsszeusz emberi drámája - az emberé, aki folyton a nála hatalmasabb erők legyőzésére tör. Chagall képi világa a homéroszi történetből két vonást emel ki: a hősi tartalmat és a mély emberi igazságot. A Biblia világához hasonlóan az ókori görögség újra felcsillantja a művész előtt az élet természetes szépségét - az évszakok váltakozásában megnyilvánuló kapcsolatot ember és természet között, a növényeket, az állatokat, az ég fényét, a források frissességét, férfi és nő egyesülését. Chagall illusztrációiban felhasználja, amit a mediterrán emberekről a velük való közvetlen kapcsolata révén megtudott és átélt. Élénken gesztikuláló alakjai szeretettel és hitelesen idézik föl a földközi-tengeri népek hevességét, a görögországi színek frissességét és elevenségét.
Az emberi igazság a homéroszi szövegben leírt emberi tulajdonságok megfigyeléséből, sokszínűségéből válik ki: okosság, ravaszság, hűség, állhatatosság, tisztelet, vendégszeretet - s ezeket a tulajdonságokat Chagall pontos gesztusok képében jeleníti meg. Ezen a pontosságon az sem változtat, hogy görög figurái sokszor nagyon is zsidós gesztusokkal és hangulatokkal vannak felruházva. A chagalli festészetre jellemző aránytalanság és a tájak összevisszasága rávilágít a realizmus és a figuratív művészet közötti különbségre. Például az Athéné Télemakhosz hajóját irányítja című képen az istennő nagyobb, mint a hajó. Hasonlóképpen, ahogy a népét védelmező Mózes is nagyobb Chagallnak egy bibliai témájú, a Mózes vizet fakaszt a sziklából című művén. Elisabeth Pacoud-Réme francia művészettörténész szerint ezzel a technikával „Chagall, aki behatóan tanulmányozta az ikonokat, a középkorhoz talált vissza, melynek művészetében az alakok mérete jelképes értékükkel egyenesen arányos módon alakult”.
A 20. századi festészetben Chagall művészetének az adja meg különleges karakterét, hogy kortársaitól eltérően a francia művész otthonosan mozog az allegóriák világában, s nehézség nélkül bukkan rá a szöveget összegző, sűrítő szimbolikus képre. Ez a képesség rávilágít Chagall tehetségére, legfőképpen arra, hogyan képes az emberiség alapvető történeteit közvetlenül, mindannyiunk számára érthető módon „szimbolikus nyelvezetté” alakítani.