Vissza a tartalomjegyzékhez

Szikora Márton
Németország vasárnap dönt

Néhány nappal a németországi választások előtt Gerhard Schrödernek sikerült ledolgozni a majdnem tízszázalékos hátrányából. Az esélyeket latolgatók szerint a vasárnapi szavazás hozhat meglepetéseket, akár még egy SPD-CDU nagykoalíció sem elképzelhetetlen. A kereszténydemokrata kancellárjelölt Angela Merkel „új kezdetet” ígér az atlanti kapcsolatokban. 


Angela Merkel, a konzervatív tábor jelöltje. Adóemeléssel szeretne nyerni Fotó: Reuters

Közvélemény-kutató cégek felmérése szerint a németországi választások finisében a Keresztény Demokrata Unió (CDU) listavezetője, Angela Merkel áll az élen, azonban a jobboldali győzelem azért még nem teljesen borítékolható. 
A két kancellárjelölt közötti választási szópárbaj eredményeként egyöntetűen az inkább „médiaképes” Schröder került ki nyertesen a 32 százalékos támogatottságát két ponttal növelve. (A kettejük közötti televíziós vita után a nézők 50 százaléka vélte úgy, hogy Schröder „inkább meggyőző volt”, míg ugyanezt Merkel szerepléséről 30 százalék gondolta.) 
A CDU mutatói 41 százalékra csökkentek, miközben egyre valószínűtlenebb, hogy a potenciális koalíciós partnerrel, a német Szabad Demokrata Párttal (FPD) létrejöhet a működőképes kormányzás. Egy héttel a választás előtt a megkérdezettek 31 százaléka tart elképzelhetőnek egy ilyen felállást, míg 35 százalék reálisabbnak tartja a két nagypárt, a kereszténydemokraták és a Szociáldemokrata Párt (SPD) közös kormányzását. Ez utóbbira a német parlamentarizmus történetében szövetségi állam szintjén egyszer volt példa, az 1966-ot követő négy évben, amikor az akkori CDU-vezér Kurt Georg Kiesinger volt a kancellár, míg az SPD-t irányító Willy Brandt külügyminiszterként tevékenykedett. A német sajtóban további spekulációra adott okot Schröder kancellár önbizalomtól sugárzó kijelentése, hogy terveik szerint a hét végére elérhetik akár a 38 százalékot is. Ez ugyanis azt is jelenti egyben, hogy az SPD sem lesz ráutalva a jelenlegi koalíciós partner zöldekre. 
A televíziós vita középpontjában nem is annyira a választási kampány állt, hanem sokkal inkább Paul Kirchhof személye. Bár a németek alig egynegyede érti Kirchhof gazdasági elképzeléseit, vitatott személye politikai szempontból azonban mégis többet hozott a jobboldalnak, mint amennyibe került. 
A kereszténydemokrata pénzügyminiszter-jelöltet Merkel egyenesen ahhoz a Ludwig Erhardhoz hasonlította, akit a korábbi német gazdasági csoda atyjaként tartanak számon. A Kirchhof személye körül kialakult vita az általa javasolt adóreform miatt vált komoly választási tényezővé. A heidelbergi egyetemen oktató professzor tervei szerint ugyanis 25 százalékos átalányadó segítené ki a lassuló német gazdaságot a stagnálás közeli jelenlegi állapotából. A 62 éves közgazdász professzor előszeretettel használ költeményekbe illő képes beszédet üzenetei szemléltetéséhez. Szerinte a jelenlegi német adórendszer „gyorsan növő gaz, ami a szabadság kertjét egyre benövi”. A jelenlegi kabinet mérsékelten sikeres reformjairól azt mondta: az „olyan gépjármű, amelyet tovább reparálgatni teljesen értelmetlen” - idézi a The Economist a gazdasági szakembert. 
A Németország külpolitikáját érintő kérdések felvetésekor a jelöltek igen visszafogottan mozdultak el az Egyesült Államokkal kapcsolatos enyhülés irányába. Első megközelítésben a német konzervatívok természetes barátai lehetnének az amerikai Bush-kormányzatnak. A két ország nemzetközi kapcsolatai a második világháború óta nem tapasztalt mélyponton vannak most is. Mint ismeretes, a zöld párti Joschka Fischer külügyi vezetése alatt az iraki amerikai beavatkozás elleni tiltakozás nagyban meghatározta az atlanti kapcsolatokat. Bár Wolfgang Schauble mint Merkel asszony külpolitikai tanácsadója nemrég washingtoni látogatásán kitüntetett figyelmet kapott, és közel egy órás megbeszélésen fogadta őt Bush elnök is. Schauble a találkozó után óvatosan csak annyit közölt, hogy „érdekeltek vagyunk egy erős Egyesült Államokban, illetve az amerikai vezetésben. Még ha nem is értünk mindenben egyet, a vitákat a partneri viszony talaján kívánjuk lefolytatni.” 
Bár Merkel új kezdetet ígér az amerikai-német kapcsolatokban, elemzők nem számítanak radikális javulásra, lévén hogy a jelenlegi amerikai elnök németországi népszerűsége meglehetősen alacsony, ami természetesen visszahat a jelöltek kampányára is. Potenciális külpolitikai vita alakulhat ki a kínai fegyverembargó feloldásának német sürgetéséből, illetve Törökország európai uniós csatlakozásának egy konzervatív vezetés által kezdeményezett megvétózásából is. A Törökország csatlakozását fékezni kívánó Merkel ez irányú törekvéseit kedvezően fogadta az egyébként reformer francia elnök-aspiráns Nicolas Sarkozy, akivel abban is egyetértettek, hogy szükség van a „kétütemű Európára”, azaz az EU gazdasági elitjét alkotó országok megkülönböztetésére az újonnan csatlakozott vagy lemaradó tagállamokkal szemben.
„Merkel Oroszországgal kapcsolatos politikája az egyik legnagyobb kihívás lesz számára” - véli Constanze Stelzenmüller, a berlini Német Marshall Alapítvány szakértője. A Vlagyimir Putyin elnökkel történt találkozó során megerősítette, hogy az orosz-német kapcsolatok javítása „fontos prioritás lesz”. Ez már csak azért is reális politikának tűnik, hiszen Németország kőolaj- és több mint 40 százalékban Oroszország felől származik. Elsődleges kihívássá válhat oroszügyekben csökkenteni az ezen a téren kialakult egyoldalú függőséget, emellett a hosszú távú stabilitást biztosító ukrán, illetve fehér-oroszországi demokratikus mozgalmak további támogatásának felvállalása, úgy, hogy ne romoljanak meg a jónak mondott jelenlegi orosz-német kapcsolatok.