Vissza a tartalomjegyzékhez

Szobota Zoltán
Beszédes hallgatás

Továbbra is titok a tradicionális egyházak vezetőinek állampárti múltja, miután egy nyilatkozattal lehetetlenné tették a rájuk vonatkozó levéltári anyagok kutatását. A szinte biztosra vehető lebukás elkerülésében a hatályos jogszabályok mellett az illetékes bíróságok ítélkezési gyakorlata is segítségükre lehet. Az Origo internetes újság a tavaszi ügynökbotrányt követően az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárához fordult, hogy a hagyományos felekezetek vezetőinek ügynökmúltjáról érdeklődjön. Kérésüket az intézmény azért nem tudta teljesíteni, mert az érintett klerikusok a törvény adta lehetőségükkel élve kijelentették: nem tartoznak a kutatható közszereplők táborába. 

Döntésük érthető, hiszen a témában elmélyedt történészek szerint az országos átlagot tekintve csaknem minden ötödik pap vagy lelkész együttműködött valamilyen formában az állampárti szervekkel. A történelminek nevezett egyházak közül csupán a reformátusok első embere tette átvilágíthatóvá magát, noha lapunk úgy tudja, hogy még a rendszerváltás zűrzavarában több, jelenleg is országosan ismert és máig hivatalban lévő, magas rangú egyházi méltóság saját sofőrjével csempésztette ki a rá vonatkozó terhelő iratokat az Állami Egyházügyi Hivatal Lendvay utcai székházából. Azok előtt, akik egy közszereplőről nem hajlandók elhinni, hogy nem közszereplő, egyetlen út áll, a bírósági ténymegállapítás. 

Cikkünk a témában: