Vissza a Hetek archívum borítólapjára
IX. évfolyam, 36. szám, 2005. szeptember 09

Belpolitika

Németh S. Szilárd
Függőséget a bírónak

Az új bírák megválasztása sem rendezi az Alkotmánybíróság kritikus helyzetét. Egyes vélemények szerint a politikai konszenzuskeresés eredményeként gyakran súlytalan, ismeretlen személyek kerülnek az Alkotmánybíróság tagjai közé.  A hatályos magyar törvény nem zárja ki a bírák újraválaszthatóságát, emiatt azonban tovább erősödhet a pártpolitikától való függés.


Hajdú Sándor
Tyúklépésben az állampolgárságért

A határon túli magyarok továbbra is ragaszkodnak a kettős állampolgárság megszerzéséhez, valamint a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) mielőbbi összehívásához - közölték szervezeteik képviselői, miután konzultációt folytattak a héten a kormányfővel. 


Sebestyén István
A nagy menetelés

Sportnyelven szólva hosszú hajrát nyitott a szocialista párt: nyolc hónappal a választások előtt költséges kampányeszközökkel igyekszik visszacsábítani bizonytalanná vált szavazóit. A közvélemény-kutatások szerint az MSZP tetemes hátránnyal bír a Fidesszel szemben. 


Hetek-összeállítás
Mit tudhat Zuschlag?

Továbbra sem dőlt el, hogy visszalép-e képviselőjelöltségétől Zuschlag János. A képviselői mandátumáról tavaly a Terror Háza előtti viccelődése után lemondott politikussal kapcsolatban már több szocialista „erős ember” is kijelentette, hogy „nem lesz belőle jelölt”. Bár a kiskunhalasi helyi pártszervezet - amely köztudottan általa beszervezett fiatalokból áll - őt indítaná, eddig úgy tűnt, hogy a párt elnöksége megvétózza a döntést. Most úgy tudni, hogy valamiféle megállapodás született Hiller István pártelnök és a Zuschlagot támogató helyi vezetés között, részletek azonban nem ismertek. A kialakult helyzetet többen úgy értelmezik, hogy a jelenleg Puch László pártpénztárnok mellett dolgozó Zuschlag „tudhat valamit” - ezért a vártnál nehezebb a „leszerelése”.


Hetek-összeállítás
Vádol vagy véd?

Akár fordulatot is hozhat a brókerügyben, hogy a minap önként föladta magát a magyar hatóságoknak Schönthal Henrik. Ügyvédje, Bárándy Péter támadások kereszttüzébe került, ezért visszalépett. 


Hivatalában fogadta Orbán Viktor, a Fidesz-MPSZ elnöke Pierre Besnaiou-t, az Európai Zsidó Kongresszus közelmúltban megválasztott új elnökét és Serge Cwajgenbaumot, a Kongresszus főtitkárát. Orbán rámutatott, hogy Magyarország, és ezen belül a Fidesz jó kapcsolatokat ápol Izraellel és a Palesztin Nemzeti Hatósággal egyaránt. Orbán Viktor felajánlotta, hogy az Európai Néppárt alelnökeként továbbítja az Európai Zsidó Kongresszus kezdeményezéseit az uniónak. A találkozón részt vett Feldmajer Péter, a Mazsihisz elnöke is. (N. Sz.)



Óriási csalódást keltett a nézőkben David Merlini produkciója, amely az RTL Klub közvetítéstől való visszalépése miatt kis híján meghiúsult (a tv-társaság szerint az eredetileg tervezett Scud-rakéta helyett egy angol amatőr modellező gyártmánya került kilövésre). A magát szabadulóművészként aposztrofáló Merlini egy rakétából szabadult ki, annak fellövése előtt. A nézőkben főként az keltett visszatetszést, hogy az előadás helyszínét egy kilométeres körzetben lezárták, így az érdeklődők számára szabad szemmel követhetetlen volt.




Négypárti egyeztetést kezdeményezett a kampány hangneméről Horn Gábor. A szabaddemokrata képviselő Szekeres Imrének, az MSZP elnökhelyettesének, Herényi Károlynak, az MDF és Rogán Antalnak, a Fidesz kampányfőnökének címzett levelében a 2002-es évi negatív tapasztalatokkal indokolta az egyeztetés szükségességét: „a politika szinte kettészakította az országot, barátságok, néha családok mentek tönkre politikai ellentétek miatt” - írta. Az ellenzéki pártok már jelezték: egyelőre nem kívánnak ilyen egyeztetésen részt venni.



Életmód

Takács Gabriella
Fogas kérdések

A külsejük miatt oly sokat aggódó honfitársainkra nem csak lelki okokból nem jellemző a reklámmosoly. A statisztikák szerint az „átlag magyarnak” tíz foga hiányzik, három pedig tömött. Ma száz emberből mindössze egy mondhatja el, hogy nincsenek fogproblémái. 


Zsurkán Mariann
Kína átszabja a világpiacot

Az Európai Unió nem könynyen vergődött zöld ágra Kínával. A jelenlegi kompromisszum szerint az EU kikötőiben és vámhatárain veszteglő 75 millió ruházati termék ugyan zöld utat kapott, de 2006-ban és 2007-ben kisebb lesz a beviteli kvóta.  A nyár végére Kína teljes egészében kihasználta éves kereteit, és jelenleg 50 millió pulóver és 17 millió nadrág várja sorsát a kikötőkben. 


Makki Marie-Rose
Elkerülhető gyermekhalálok

Tanácsos jobban odafigyelni a gyermekekre, mert a tanévkezdés mind a közúti, mind az otthoni gyermekbalesetek tekintetében az év kiemelt időpontjának számít. Vége van a nyárnak, az utakon a gépjárművek száma jelentősen megszaporodott. Az iskolák közelében a fokozott rendőri jelenlétnek és a propagandatevékenységnek köszönhető, hogy évek óta nincs ebben az időszakban halálos gyermekbaleset.


Fókusz

Hetek-összeállítás
Amerikai exodus

Az amerikaiak többsége úgy gondolja, hogy a hurrikán és az áradás nyomán elpusztult New Orleans városát nem lehet helyreállítani. A szélvihar egy Nagy-Britannia méretű területet rombolt le, és becslések szerint legalább tízezer halálos áldozattal járt. Az okozott kár is csillagászati: több mint 150 milliárd dollár - nagyobb, mint Magyarország egyévi teljes nemzeti jövedelme.


Mondovics Gábor
Elfújta a szél

A gazdasági elemzők nem értenek egyet abban, hogy olajválságról beszélhetünk-e, vagy sem. Mindenesetre tény, hogy az olaj ára tavaly szeptember óta 29 dollárról 70 fölé emelkedett. A Kopint-Datorg kutatója lapunknak úgy nyilatkozott: sok tekintetben már krízisről beszélhetünk. A szakértő szerint a mostani helyzet eltér a ’73-as, a ’79-80-as vagy a ’90-es öbölválság idején kialakult krízistől, ugyanis nem hirtelen ugrott meg az olaj ára, hanem lassan, de folyamatosan kúszik felfelé. Egyes elemzők szerint hazánkban az olajkrízis következményeként a benzin fogyasztói ára akár a 360 forintot is elérheti.  A Mol július eleje óta nem köteles közzétenni, hogy emeli-e kiskereskedelmi árait. A Mol áremelése komolyan érinti a magyar árakat, ugyanis a hazai kutak a cég által forgalmazott benzint és gázolajat adják tovább. A gazdasági szakemberek szerint a benzin ára a napokban néhány kútnál már el is érheti a literenkénti 300 forintot.


Mondovics Gábor
Elfújta a szél

Az elemzők nem értenek egyet abban, hogy van-e olajválság, vagy nincs. Mindenesetre az olaj ára tavaly szeptember óta 29 dollárról 70 fölé emelkedett.


Busa Viola
A víz fogy, a káosz marad

Több mint egy héttel a Katrina nevű hurrikán elvonulása után sikerült feltölteni New Orleans átszakadt gátrendszerét, és a nagy teljesítményű szivattyúk is nekiláttak, hogy az elárasztott városrészekből kipumpálják az egyre nagyobb veszélyforrást jelentő állóvizet.  A munkálatokat végző katonai egység vezetője szerint akár három hónapba is beletelhet a város „kiszárítása”, a hatóságok pedig máris arra figyelmeztették a lakosságot: készüljenek fel a legrosszabbra, mert a vízszint apadásával várhatóan tragikus látvány tárul majd eléjük. New Orleans és a hurrikán által letarolt térség lakói csak lassanként eszmélnek rá, hogy mi is történt velük, és láthatóan különféleképpen dolgozzák fel az eseményeket. Míg a tragédia sokakból reménytelenséget, szitkozódást és embertelenséget váltott ki, másokat nagylelkűségre és önzetlen segítségnyújtásra ösztönzött.


Gazdaság

Kovács Klára
Reszkessetek, építkezők

Újabb frontot nyitott a kormány a feketézők ellen a napokban életbe lépett rendelet révén. Augusztus 29-től minden olyan építkezést be kell jelenteni az APEH számára, amelynek költsége meghaladja a 10 millió forintot. Az adóhatóság nem is titkolja, hogy vizsgálatot indít azok ellen, akiknek a bevallott jövedelme nem fedezi az építkezést.


Öröm a téren

Meglepetéssel szolgált a Pénzügyminisztérium az államháztartás augusztusi helyzetével kapcsolatban. A József nádor téri hivatalban bejelentették, hogy az államháztartás a vártnál kisebb hiánnyal zárt a nyári hónapban, így az első félévhez képest a második félévben alig nőtt a pénzforgalmi deficit. Az államháztartás hiánya augusztusban - helyi önkormányzatok nélkül - 60 milliárd forint lett, szemben az előre tervezett 99,8 milliárd forinttal. Az év első nyolc hónapjában összesen 996,4 milliárd forint hiány halmozódott fel, amely a GDP 4,47 százalékával megegyező összeg. Számos hazai és külföldi elemző jelezte már aggodalmát a deficittel kapcsolatban, nyíltan kifejezték, nem hisznek a kormány optimizmusának, nem lesz tartható az egész évre tervezett 1036,2 milliárd forintos hiány. 


Mondovics L. Gábor
Sugár András ment, de mi jön?

Közös megegyezéssel távozott a héten a T-Mobile Magyarország vezetője, Sugár András. A hír váratlan, és sokan nem értik. Mivel a cég nem indokol, Sugár pedig nem nyilatkozik, megindultak a találgatások, mi lehet a valódi ok.


Papp Levente
Oligarchasorsok

Akár 10 milliárd dollár is ütheti Roman Abramovics markát, ha értékesíti a Szibnyeft orosz olajtársaságban birtokolt 72 százalékos részesedését. Oroszország leggazdagabb embere zseniális üzleti húzásaival, kétes pénzügyeivel, extravagáns életmódjával és politikai kapcsolataival rendre bekerül a nemzetközi sajtó fókuszába. Ma ő Nagy-Britannia leggazdagabb embere, aki eddig sikeresen lavírozott az orosz belpolitikai életben, ám most újabb kihívás előtt áll. 


Kardos Anikó
Csúcsdöntések után korrekció

A hurrikán nyomában egekbe szökő olaj- és olajszármazékárak magukkal rántották a részvényárfolyamokat, így valamennyi vezető részvénypiac emelkedéssel zárta a hetet. Az olaj ára a hét folyamán konszolidálódott és a Katrina elvonulása előtti szintre ereszkedett vissza, a sérült finomítók következtében azonban a finomítói marzsok továbbra is a megszokott többszörösén állnak. 


Háttér

Szobota Zoltán
Beszédes hallgatás

Továbbra is titok a tradicionális egyházak vezetőinek állampárti múltja, miután egy nyilatkozattal lehetetlenné tették a rájuk vonatkozó levéltári anyagok kutatását. A szinte biztosra vehető lebukás elkerülésében a hatályos jogszabályok mellett az illetékes bíróságok ítélkezési gyakorlata is segítségükre lehet. Az Origo internetes újság a tavaszi ügynökbotrányt követően az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárához fordult, hogy a hagyományos felekezetek vezetőinek ügynökmúltjáról érdeklődjön. Kérésüket az intézmény azért nem tudta teljesíteni, mert az érintett klerikusok a törvény adta lehetőségükkel élve kijelentették: nem tartoznak a kutatható közszereplők táborába. 


Szobota Zoltán
Beszédes hallgatás

Továbbra is titok a tradicionális egyházak vezetőinek állampárti múltja, miután egy nyilatkozattal lehetetlenné tették a rájuk vonatkozó levéltári anyagok kutatását. A szinte biztosra vehető lebukás elkerülésében a hatályos jogszabályok mellett az illetékes bíróságok ítélkezési gyakorlata is segítségükre lehet. 


Mindennapi sorsok pillanatfelvételben

A Gödör Klubban - a Zsidó Nyári Fesztivál keretében - volt látható két tehetséges fiatal fotós kiállítása. A szociális otthonok idős lakóinak megindító pillanatait kapta lencsevégre Kovalovszky Dániel, aki több mint egy évig fotózta az időseket. Domaniczky Tivadar pedig két és fél évig fényképezte a budapesti zsidó mindennapokat.


Peremiczky Szilvia
Alakul a Hamaszland Gázában

Talán nem felelőtlen jósolgatás kijelenteni, hogy azok a fotósok, akik a gázai kivonulásról készítettek képeket, számtalan rangos díjban fognak részesülni. Kevés alkalma lehet egy fényképésznek arra, hogy ilyen témát találjon. Önmagában az sem gyakran fordul elő, hogy egy állam nem katasztrófahelyzetben kitelepíti a polgárait, teljes településeket számol fel, de ennél is ritkább, hogy a kitelepítést végrehajtó katonák, rendőrök, annak dacára hogy nem értenek egyet a kitelepítéssel, fegyelmezetten hajtják végre a parancsot, és ha egyet is értenek vele, együtt sírnak a kitelepítettekkel. A képeket sokan minősítették emblematikusnak, de a kommentárok többsége csak a felszínt karcolja, legyen szó a kivonulás várható hatásairól vagy a történtek lehetséges mélyebb jelentéseiről. 


Munkatársunktól
Harc a zsúfolt polcok mögött

Kemény fába vágja ma a fejszét az, aki hipermarketekben szeretné értékesíteni portékáját - ez a többé-kevésbé egybehangzó véleménye a nagy áruházak beszállítóinak. A cégek gyakran néhány forintos haszonnal kénytelenek túladni áruikon, ami csupán első ránézésre szolgálja a fogyasztók érdekeit. A kíméletlen árverseny miatt ugyanis a termelők a talpon maradás érdekében a lehető legszorosabbra kénytelenek húzni az övet, és ez nem ritkán a minőség rovására megy.


Varga P. Miklós
Szárnyaszegett dinnyenagyhatalom

A nyári gyümölcsszezon talán legnépszerűbb szereplője a dinnye. A dinnye értékesítése, a termelői és fogyasztói ára közötti különbsége már a rendszerváltás előtt is az újságok rendszeres nyári témái között szerepelt. A rendszerek változnak, a dinnye árának témája viszont állandó, legalábbis egyelőre. Idén nyáron kisebb dinnyeháború tört ki a termelők és a hipermarketek között.


Firnigel Loránd, Hubert József
Újra él a magyar tenger

A Balaton az elmúlt években nem volt olyan jó minőségű, mint most - vélekednek a „magyar tenger” mellett élők. Az esőzések következtében helyreállt a tó vízszintje, ezért - hosszú idő után először - megnyitották a Sió-csatornát. 


Akaró Balázs
Ókeresztény kultúrpláza Pécsett

Pécs belvárosában több ezer négyzetméteres földalatti múzeum kialakítása folyik, amelyben a város ókeresztény sírkamrái és templomai lesznek láthatóak. A korai keresztény időszakból nem találhatóak Európában ilyen komoly és gazdag leletek, mint Pécsett. Egy lapunknak nyilatkozó régész - korabeli dokumentumokra hivatkozva - azt állítja, hogy Pál apostol missziós tevékenysége során eljutott a közeli Eszékre is. 


Hit és értékek

Morvay Péter, Répás László
Elveszett városok

New Orleans tragédiája arra késztetett számos tengerparti nagyvárost, hogy felmérje milyen veszélynek van kitéve egy váratlan áradással vagy más természeti katasztrófával szemben. A háborúkat nem számítva az elmúlt száz évben a nyugati világban nem fordult elő, hogy egy metropolisz néhány óra leforgása alatt elpusztult volna. A történelem során azonban számos példát találunk arra, hogy híres városok hirtelen elhagyott, lakhatatlan helyekké váltak, mások pedig nyomtalanul eltűntek.  A kataklizmák okai leggyakrabban a természeti elemek: a víz, a tűz és a föld voltak. Az elveszett városokat a legtöbb esetben nem is építették újra.


Interjú

Szlazsánszky Ferenc
Más hullámhosszon

Győrffy Miklós harminckét éve dolgozik a Magyar Rádiónál. Mivel ért a szakmához, ráadásul egyik politikai pártnak sem az „embere”, többek szerint teljesen esélytelenül pályázik az intézmény elnöki posztjára. 


Külpolitika

Szaddám vallott a bűneiről

Dzsalal Talabani iraki elnök szerint Szaddám Huszein bevallotta, hogy ő adta ki a parancsot több ezer kurd kivégzésére a nyolcvanas évek végén. Talabani arra hivatkozott, hogy az információt a vizsgálatban részt vevő egyik bírótól kapta, aki szerint „Szaddám Huszein beismerő vallomást tett több fontos kérdésben, amelyről video- és audiofelvételek is készültek.


Schwarzenegger dönt

Kalifornia szenátusa után a héten a kongresszusi képviselők is jóváhagyták a melegházasságokat engedélyező törvényjavaslatot, a kezdeményezést Arnold Schwarzenegger kormányzó azonban még megvétózhatja. Míg a támogatók a törvénytervezetet a rabszolgaság eltörléséhez és a nők szavazati jogának kivívásához hasonló horderejű lépésnek tartják, az ellentábor arra hivatkozik, hogy öt évvel ezelőtt az állam lakói megszavazták azt a javaslatot, amely megtiltja, hogy Kalifornia elismerje a más államokban megköttetett melegházasságokat. Míg a liberálisok szerint Schwarzenegger a tervezet aláírásával bebizonyíthatja, hogy igazi vezető, a konzervatívok azt várják, hogy megvétózza a javaslatot.


ENSZ-vizsgálat Kofi Annan ellen

Az „olajat élelemért” botrányt vizsgáló független bizottság mind az ENSZ Biztonsági Tanácsát, mind személy szerint Kofi Annant bírálta a program során elharapódzó korrupció és pazarlás miatt. A bizottság jelentése megkérdőjelezi, hogy az ENSZ jelenlegi formájában egyáltalán képes-e nagyobb akciók megszervezésére és végrehajtására. A jelentés szerint Kofi Annan nem tudta megfelelően menedzselni a 64 milliárd dolláros programot, de nem találtak újabb döntő bizonyítékot arra, hogy köze lett volna azokhoz a szerződésekhez, amelyeket a program keretében az a svájci cég kapott meg, amelynél fia, Kojo dolgozott.


Tragédiák a levegőben

Kilenc német tinédzser halt meg Ausztriában, Sölden közelében, mikor egy szállítóhelikopter meghibásodása eredményeként egy közel egytonnás betontömb zuhant csaknem 300 méter magasból egy gleccsercsúcsra tartó felvonókabinra. A becsapódás olyan erős volt, hogy további kabinokból is kizuhantak utasok.


Lukács András
Karibi barátok

Legutóbb egy amerikai lelkész kijelentése hívta fel a figyelmet Dél-Amerika egyik legellentmondásosabb politikusára, Hugo Chavez venezuelai elnökre. Chavezről maga Donald Rumsfeld védelmi miniszter is azt mondta, hogy ő a térség egyik destabilizáló tényezője. Rosalio Castillo venezuelai bíboros diktátornak nevezte Chavezt, akit alkotmányos módon kellene eltávolítani a hatalomból. 


Tarik Demirkan
Csendes forradalom Irakban

Irak az alkotmányozási folyamat befejezéséhez érkezett. Bár a világsajtó kevésbé kíváncsi erre, mint az országszerte folytatódó robbantásokra, a csendes törvényalkotás hosszú távon sokkal jobban meg fogja határozni Irak és a Közel-Kelet jövőjét, mint a nap mint nap történő véres merényletek. 


Szikora Márton
Elkezdődött az utódlási harc

A hétvégén váratlanul kórházba szállították Jaques Chirac francia elnököt. Az államfő betegsége orvosi szempontból nem tűnik végzetesnek, az esemény mégis politikai lavinát indított el Franciaországban. „Az atomfegyverek kódjai mellett a mindenkori francia elnök egészségi állapota a köztársaság legjobban őrzött titka” - véli a Libération, amely több más francia lappal együtt úgy véli, a betegség a Chirac-éra végét is jelezheti.


Széchey Noémi
Francia Afrika

Augusztus végén két, április óta pedig már összesen három tragikus tűzeset történt Párizs bevándorlók lakta negyedeiben, melyek során negyvennyolc személy - köztük legalább huszonnyolc gyermek - vesztette életét. Bár legalább az egyik esetben biztos, hogy szándékos gyújtogatás történt, a hatóságok szerint a szerencsétlenségeket a harmadik világi állapotoknál is nyomorúságosabb életkörülmények okozták.


Sport

Uzoni Simon Péter
Európa meghódításra vár

Az elmúlt nyár kiemelkedő honi futballeseményeit követően egyre fokozottabb figyelem kíséri a magyar válogatott szereplését mind itthon, mind külföldön. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy az átigazolási időszak utolsó pillanataiban is keltek el magyar játékosok, akiket az őket szerződtető külföldi gárdák több alkalommal is neves válogatottak ellen láthattak játszani. 


Versenyfutás az idővel

Egyszerre több problémával is meg kell birkóznia a Ferencvárosi Torna Clubnak - derült ki hétfő délután az Üllői úti stadionban tartott sajtótájékoztatón. Az már eddig is nyilvánvaló volt, hogy a bajnokságban eddig megszerzett 1 pont komoly aggodalmakra adhat okot, azonban ennél súlyosabb, a klubot akár alapjaiban megrázó kérdések maradtak megválaszolatlanul. 


Hetek-összeállítás
Sportolók New Orleansért

A hurrikán áldozatainak megsegítéséért az amerikai sportolók is áldozatot vállalnak. Az észak-amerikai férfi (NBA) és női (WNBA) profi bajnokság kosarasai adományokkal és akciókkal igyekeznek segíteni az elmúlt hétvégén pusztító Katrina hurrikán károsultjainak. 


Szabadidő

Kiss Gábor
Kitárul a Csodák Palotája

A Csodák Palotája megszépült és kibővített formájában szeptember 16-án nyílik meg új helyén, a Millenáris Parkban. A megnyitó ünnepség alkalmából a jövő hét végén, szeptember 16-ától 18-áig a belépés díjtalan. Régiónkban mindmáig ez az egyetlen ilyen jellegű létesítmény, miközben az elmúlt húsz évben az interaktív tudományos centrumok az Egyesült Államok után Európában is a leglátogatottabb intézmények közé kerültek.


Kántor Zsolt
Őszi líra


Programajánló

Kiállítás „…a szelídség szobra” - időszaki kiállítás Ferenczy Béni szobrászművész hagyatékából. Budavári Palota, C épület.


Laci bácsi konyhája

Benke Laci bácsi négyszeres olimpiai bajnok, legendás mesterszakács és mestercukrász, többek között a Gundel étterem volt séfhelyettese és a Gundel Károly Vendéglátó Technikum egykori tanára.  Akik nemcsak elképzelni, hanem látni is szeretnék, miként készülnek el Laci bácsi remekművei, együtt főzhetnek vele a televízión keresztül. Műsora a Magyar ATV-n látható minden hétköznap reggel 8.10-től 8.20-ig és 12.45-től 12.55-ig, vasárnaponként pedig 13.05-től 13.35-ig. 


Színes

Göndör Ádám
Leláncolt Produkciusz

Szabadulóművész vagyok, annak is születtem, nevem Szifon Patrik. Kiköpött marketinges vagyok - azaz apámmal piacozom, és sajna kellett hozzá pénzügyi műveltség -, de minden vizsga és számonkérés elől megszabadultam, amikor beálltam a Krinolini-cirkuszba. Tulajdonképpen már az óvodában megmutatkoztak szabadulóművészeti hajlamaim, amikor a kőpadok mögé bújva műanyag lapáttal - igen, műanyag lapáttal! - akartam gödröt ásni a kerítés alatt, és meg akartam lépni a dedó szörnyűségeitől. Pechemre a télisapkám bojtja kilátszott a pad mögül, és az álnok pesztonka leleplezett. 


DUMA PLÁZA

Mi haszna egy háznak, ha nincs egy elviselhető bolygó, amire rátegye az ember? (Henry David Thoreau amerikai író)


Újítások az afgán médiában

Hamarosan egy új beszélgetőműsort indít útjára az egyik afgán független televíziós társaság. A műsor stílusában az amerikai Oprah Winfrey vezette show-hoz fog hasonlítani, amely a nőket érintő tabutémákkal foglalkozik. Az új műsor címe „Bonu” lesz - a perzsa szó magyar jelentése: ’nők’ -, és a magánkézben lévő Tolo Televízió csatornáján fogják sugározni. A Tolo televíziós társaság idén májusban került az érdeklődés középpontjába, amikor is a legnépszerűbb zenei műsoruk házigazdáját holtan találták. 


Sötét középkor – ép fogak

Legújabb kutatások szerint az étel alaposabb megrágásának köszönhetően a középkori parasztok fogai a mai emberékénél épebbek voltak. A witten-herdeckei egyetem professzora, Wolfgang Arnold az 5. és 9. század között élt emberek maradványait vizsgálva arra a következtetésre jutott, hogy eleink - bár meglehet, fogkefét sosem láttak - leszármazottaiknál jóval egészségesebb fogazattal rendelkeztek. „Hibás az az elképzelés, hogy szuvas fogakkal volt tele az emberek szája. Édességeket ettek ugyan, de étrendjükben jóval több nyers zöldség szerepelt” - állítja Arnold professzor. A keményebb táplálék hosszabb és alaposabb rágást igényelt, ami a lukas fogak előfordulását is csökkentette. (Ananova)


Bombasztikus találmány

Teljes riadókészültséget okozott egy eredetileg a csecsemők mindig száraz popsiját elősegítő „elektromos pelenka” egy németországi postahivatalban. „A ketyegő csomagot egy üres szobába helyezték el, és riasztottak minket” - nyilatkozta a rendőrség egy tagja.


Rács mögött a torkos medve

Egy nőstény medvét vett őrizetbe a nyugat-szibériai Divnogorszk város rendőrsége, miután egy országúti kávézónál parkoló autósok jelentették, hogy az állat ételt koldult tőlük. A helyi rendőrség parancsnoka a RIA-Novosztyi hírügynökségnek elmondta, hogy a medve elfogása nem jelentett problémát, nyilvánvalóan emberek között élt már hosszú ideje.


Einstein-kézirat Hollandiában

Albert Einsteinnek egy eredeti kéziratára bukkant kutatásai közben egy egyetemi hallgató Hollandiában. Az 1924-ből származó tizenhat oldalas dokumentum - melyen egyes helyeken Einstein ujjlenyomata is megtalálható - a német származású tudós utolsó nagy elméletét tartalmazza. „Az egyatomos ideális gázok kvantumelmélete” címet viselő tanulmány a gázok atomjainak viselkedését vizsgálja alacsony hőmérsékleten. Az indiai Satyendranath Bose-sal közösen felállított teóriájának helyességét - melynek lényege a gázatomok fázisátalakulása alacsony hőmérsékleten - csak 1995-ben sikerült először bebizonyítani. Mivel Einstein szoros kapcsolatot ápolt a leideni egyetemmel, a kéziratot elméleti fizika tanszékükön helyezik el. (BBC News)


Mi van a képen?

4. Újra szól a hatkerekű