Vissza a tartalomjegyzékhez

Vagyim Arisztov, Szentpétervár
Ismeretlen ellenség Ázsiában

„Békés misszió - 2005” néven megtartották az első orosz-kínai közös hadgyakorlatot. Az elemzők többsége szerint a manőver a kapcsolatok új szintjét jelzi: úgy tűnik, Eurázsia két legnagyobb állama egyre szorosabb szövetségbe forr, és ez várhatóan komolyan befolyásolja majd a nemzetközi politikát a Közép-Ázsiát és a csendes-óceáni régiót érintő kérdésekben.


Kínai hadihajóról indított rakéta a hadgyakorlaton. A célpont ismeretlen Fotó: Reuters

Oroszország és Kína közeledése még Jelcin idejében kezdődött, majd Putyin színrelépésével tovább erősödött. 2001-ben írták alá a jószomszédságról, barátságról és együttműködésről szóló egyezményt, melynek lényege egyetlen mondatba sűríthető: „Legyünk mindig barátok és sohasem ellenségek.”
Az együttműködés alapját az intenzíven fejlődő gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok képezik - az idei év első negyedében 60 százalékkal magasabb áruforgalom volt a két ország között, mint tavaly ugyanebben az időszakban. A kereskedelem bővülése azt eredményezte, hogy a kínai és orosz bankok készek a dollár helyett a nemzeti valutában történő elszámolásra is.
Oroszország belépése a kínai piacra egyben a nemzetközi gazdaságba való belépést is jelenti, a kínaiak számára pedig két szempont igazán fontos. Először is a hatalmas nyersanyag- és energiaforrások: Oroszországnak har-mincötször több olaj- és földgáz-tartaléka van mint Kínának, viszont ott tízszer többen laknak. Másodszor az orosz félnek egy egész sor olyan modern technológiája van, ami Kínát érdekli. Elsősorban haditechnikáról van szó - Kínát hagyományosan mindig is Oroszország látta el fegyverekkel; az utóbbi években India után ők a legnagyobb vásárlók, elsősorban a kínai flotta.
A mostani hadgyakorlat is a tengeren zajlott. A mintegy 8 ezer katonán, 11 repülőgépen, 40 helikopteren és 80 páncélos járművön kívül a kínaiak még 60 hadihajóval és tengeralattjáróval prezentálták magukat. Oroszország 5 hajóval, több mint 20 harci és szállító repülőgéppel, 23 páncélossal és 1800 katonával volt jelen.
A gyakorlat forgatókönyve szerint egy ország területén etnikai zavargások törtek ki. Miután az érintett állam segítséget kért, az ENSZ felhatalmazást adott a beavatkozásra, így Oroszország Kínával karöltve kollektív erőfeszítéseket tett a rend visszaállítása érdekében.
A hadgyakorlatra megfigyelőként elhívták a Sanghaji Együttműködési Szervezet (SOSZ) országainak képviselőit. (, Hetek, 2005. július 8.) A szervezethez tartozó egyik országban - Kirgizisztánban - mellesleg nemrég zajlott le egy úgynevezett „színes forradalom”, míg egy másikban, Üzbegisztánban kormányellenes zavargások voltak, úgyhogy nem kizárt, hogy a hadművelet alapgondolata egy újabb hasonló esemény megelőzése a sanghaji szövetségen belül. Igaz, van aki szerint a szervezők inkább Észak-Koreára gondoltak.
Az Izvesztyija című napilap egész cikksorozatot szentelt az első kínai-orosz hadgyakorlat elemzésének, melyek közül az egyikben ez olvasható: „Japánban azt gyanítják, Oroszország és Kína titokban Észak-Korea elfoglalására készül, arra az esetre, ha ott előre nem látható események történnének. Például, ha eltűnne a politika színpadáról Kim Dzsong Il. Tokióban mindenesetre ilyen következtetést vontak le a hadgyakorlat forgatókönyve alapján.”
Majd később, ugyanabban a cikkben: „Egy japán hírügynökség állítása szerint viszont még orosz katonai források is alátámasztják, hogy a helyszín kiválasztása Tajvant idézi, melyet az egyesült haderővel blokkolták a tenger felől, majd elfoglalták a szárazföldet is, egészen a központi régiókig.” Eközben - vélik a japánok, az orosz TU-22 M3 Blackfire szuperszonikus bombázók és a TU-95 MS stratégiai rakétahordozók feladata a „szigetlakók segítségére küldött amerikai repülőgép-anyahajók távoltartása” volt.
Sem Japán, sem az Egyesült Államok, sem Dél-Korea nem kapott meghívást, hogy megfigyelőként jelen lehessen, így bizonyára még sok verzió és találgatás fog napvilágot látni eme országok elemzőitől és politikusaitól. Azonban Japán ugyanakkor elismeri: „Moszkva sosem fog részt venni egy Tajvan elleni hadműveletben.” Más célok mozgatják - nevezetesen az, hogy „demonstrálja jelentős katonai erejét az ázsiai, csendes-óceáni régióban, gyakorlatot szerezzen hadtestek nagy távolságokra történő áthelyezésében, eközben bemutassa azokat Kínának, mint egyik legnagyobb fegyvervásárlójának”.
Peking tudja: Oroszország nem elhanyagolandó tényező, akár katonai szövetségesként, akár vetélytársként merül fel - már csak azért sem, mert éppen Kína az, amely a sanghaji szövetségben főszerepre törekszik, sőt olykor azt is játssza. 
A közös hadgyakorlat bizonyára jó hatással lesz majd az orosz lakosság hangulatára is. Tény ugyanis, hogy a nyilvánvaló politikai és gazdasági közeledés ellenére az oroszok többsége veszélyt lát Kínában és a kínaiakban - erről tanúskodnak közvélemény-kutatások adatai is.
Nem elhanyagolható az a kérdés sem, szerepelt-e a hadgyakorlat célkitűzésében a két ország egységének demonstrálása a Nyugat felé. Valószínűleg igen. Sem Moszkva, sem Peking nem örülnek annak, hogy amerikai hadtestek állomásoznak határaikhoz közel - így például Afganisztánban, nem is beszélve a Sanghaji-szövetségbe tartozó Kirgizisztánról és Üzbegisztánról. A legutóbbi SOSZ-találkozón hangot is adtak ennek - nyilatkozatot fogalmaztak meg az amerikai hadtestekről, mint nemkívánatos tényezőkről a térségben. Az Egyesült Államok rögtön ezt követően nagy összegű kamatmentes hitelt ajánlott fel Kirgizisztánnak, és az újdonsült kormány már jóval higgadtabban kezelte a nyugati fegyveres erők jelenlétének ügyét. Üzbegisztán azonban nem tágít - épp a napokban tárgyalják majd ezt a kérdést a parlamentben.
Oroszországnak, amely gyakran találja magát a Nyugat részéről ráosztott „ügyeletes rosszgyerek” szerepben, szintén szüksége van erre a demonstrációra. De ez egyáltalán nem jelenti, hogy Moszkva újból kész felhúzni a vasfüggönyt és elhatárolódni Nyugattól. Továbbra is tagja marad a G-8-aknak és ez fontos is számára. Egyszerűen arról van szó, hogy a Kínával történő szorosabb kapcsolat, beleértve a katonait is, nagyobb lehetőséget biztosít saját nemzeti érdekeinek érvényesítéséhez a nemzetközi színtéren. Az pedig, hogy ezekbe az érdekekbe beletartozik a hatalmas és erős Kínával kialakuló jószomszédi és szövetségi viszony kialakítása, az bizonyára kevesek számára okoz meglepetést. Hány olyan ország van, amely egy olyan szomszédot, mint Kína ellenségként szeretne látni?