Vissza a tartalomjegyzékhez

Dr. Rashwan Mohamed
Miért gyilkolnak muzulmánokat?

A legújabb borzalom színhelye nem európai város, nem keresztény ország, hanem az iszlám világ szíve, Egyiptom. A Sarm-el-Sejk üdülőhelyen turisták és az egyiptomiak ezrei töltik a szabadságukat. Az új mészárlásnak közel kétszer annyi áldozata volt, mint a londoni merényletnek. Mindez két héten belül történt a világ szeme láttára anélkül, hogy ez a világ képes lenne megérteni a jelenség gyökereit és mozgatórúgóit. 

Az eset tragikus pikantériája, hogy az áldozatok zöme egyiptomi volt. A fejetlenség és a borzalom mellett felmerül a kérdés: vajon miért ölnek meg muzulmán terroristák muzulmánokat? Miért szedi ez a kriminális eszme, amit iszlámnak szokás nevezni, válogatás nélkül áldozatait mindenhonnan és mindenhol? 
Ami történt Sarm-el-Sejk-ben és ami történik mindennap Irakban, Afganisztánban, új bizonyíték arra, hogy a muzulmán terrorista mindenre képes, elvesztette minden realitását, sőt, a legelemibb képességét arra, hogy különbséget tegyen muzulmán és nem muzulmán között esztelen őrültségében. Mindez az iszlámnak köszönhető, hiszen a szent könyve, a Korán megtanítja minden muzulmánnak, hogy azt az embert, aki a keresztények vagy a zsidók mellett áll vagy együttműködik velük, istentagadónak kell tekinteni. 
Az al-Kaida vagy közelében álló szervezetek szerint minden muzulmán, aki eltűri az idegenek létét Irakban, Afganisztánban vagy akárhol a világban megérdemli a halált, és minden ember, aki együttműködik a keresztényekkel, kollaboránsnak számít. Valóban, a muzulmán terroristaszervezeteknek ez az állásfoglalása az iszlámból származik. A Korán fehéren-feketén pogánynak, istentagadónak nevez minden muzulmánt, aki együttműködik, vagy barátkozik a keresztényekkel vagy a zsidókkal. A halál és a megsemmisülés vár arra, aki kereskedik vagy kapcsolatba lép pogányokkal. Ezek a pogányok természetesen akármilyen felekezethez tartozhatnak, lehetnek buddhisták, zsidók vagy keresztények.
A londoni és a Sarm-el-Sejk-i események rámutatnak, hogy a gyilkolás a muzulmán terrorista számára véletlen. Elkövetheti akármikor, akárhol, bárki ellen, akiről ő úgy látja, hogy megszegte az iszlám törvényeit vagy ártott a vallásnak.
Az utolsó harminc év során az iszlám terrorizmus története rámutat arra, hogy a kiszámíthatóság és a logika ismeretlen fogalom a muzulmán ember számára, főleg ha ez az ember terroristává válik.
A nyugati elemzők minden muzulmán terroristatámadás után igyekeznek magyarázatot vagy célt találni ezeknek a támadásoknak. Ez történt a római, a bécsi, New York-i, a madridi, a londoni merényleteket követően. A mostani Sarm-el-Sejk-i mészárlás után ezek az elemzők, akik minden jellegű terroristatámadás esetén próbálnak célt vagy logikát találni, most bajban vannak. Hiszen minden magyarázat és logika csődöt mond. Az egyik brit elemző például azt állítja, hogy a támadás büntetésként szolgál az egyiptomi hatalomnak, amely csatlósként szolgálja az amerikai stratégiát a Közel-Keleten. A másik, aki történetesen francia, hangsúlyozza, hogy a támadás célja bizonyítani az al-Kaida erejét, s a létét annak ellenére, hogy a londoni események után letartóztatták több tagját, felgöngyölték és megsemmisítettek több kis alvó sejtet Londonban, Pakisztánban, Kairóban. De ezek az elemzések elfelejtik, hogy az egyiptomi kormány több mint harmincöt éve támogatja az amerikaiak politikáját. Akkor miért éppen most és éppen ott történt meg akkora mészárlás?
Ugyanakkor elfelejti, hogy az áldozatok többsége egyiptomi származású volt, másrészt az ilyen borzalmas mészárlásnak semmi hatása nem lesz az egyiptomi kormány politikájára és a lojalitására az amerikai stratégia mellett. Akkor miért követték el a muzulmán terroristák ezt a büntettet?
Az iszlám szakértőjeként kézenfekvő a szomorú válasz: a muzulmán terrorista, mint minden muzulmán, hűségesen követi az iszlám tanítását ezen a téren. Allah akaratát ki kell nyilvánítani mindenhol és mindenki előtt. És Allah akarata ez, hogy harcoljatok, harcoljatok és harcoljatok (el kitál, el kitál, el kitál). A szent háború fogalma szembeszáll mindenkivel, aki ellentmond az iszlámnak vagy az iszlám felfogásának, ha egy népcsoport másképpen gondolkodik, vagy másképpen hisz, vagy másképpen viselkedik, vagy akár másképpen öltözik, mint ahogy az iszlám tanítása diktálja, akkor kell harcolni ellene avagy folytatni kell a szent háborút Allah törvényei érvényesítéséért mindenhol és mindenkor.
Ebben a fajta gondolkodásban, magatartásban és észjárásban nem várható logika legalább nyugati értelemben. A világi cél és a világi logika a muzulmán gondolkodás számára lényegtelen. Az igazi cél az igazi világ, a túlvilág, ahol Allah és jobbján Mohamed áll és körülöttük a muzulmán mártírok, akik - és itt a bökkenő - rendületlenül harcoltak a hitetlenek ellen. A keresztény, zsidó vagy buddhista harcosok, akik elestek a hazájukért, elveikért, az iszlám fogalma szerint nem számítanak mártíroknak. Az iszlám a mártírizmus fogalmát, csak és kizárólag a muzulmánokra korlátozza, csak muzulmán lehet mártír. Mártír az a muzulmán, aki más vallások elleni harcban feláldozta az életét. Vagyis ha egy muzulmán öngyilkos merénylő felrobbant magával húsz angol turistát, akkor mártírnak számít, de ha keresztény ugyanezt teszi húsz muzulmánnal, akkor gyilkos és a pokolban van a helye. 
De mi az iszlám teológia véleménye, amikor egy muzulmán terrorista ártatlan civil muzulmánokat gyilkol, mint ahogy történt Sarm-el-Sejkben? Az iszlám teológia véleménye világos és félreérthetetlen. Ezek a halott muzulmánok elárulták az iszlámot azzal, hogy barátkoztak, együttműködtek vagy összejöttek a keresztényekkel, ezért vonatkozik rájuk ugyanaz a büntetés, ami az istentagadókra van kiszabva: a halál. 
Európának tudomásul kell vennie, hogy a terrorizmus létezése és az iszlám létezése egybeesik. Amíg az iszlám létezik, a terrorizmus létezni fog, hiszen a terrorizmus ebben a formában kizárólag iszlám jelenség. Európa léte attól függ, mennyire képes felfogni ezt az egyszerű tényt, hogy az iszlám ellentmond az európai kultúrának és az európai értékrendnek. Az iszlám leleplezése és megsemmisítése erkölcsi feladata minden európai embernek. Ez a nehéz szellemi folyamat vár ránk a 21. században, választanunk kell: Európa vagy az iszlám, Európa vagy a kőkori sötétség, és rajtunk múlik ennek a kontinensnek a jövője. A mellébeszélés, a hazugságok és a meghunyászkodás helyett az őszinteség és az egyenes beszéd, e nélkül minden európai városra, beleértve Budapestet is, az vár ami történt Sarm-el-Sejkben.

(A szerző egyiptomi származású, Magyarországon élő filozófus)