Vissza a tartalomjegyzékhez


Kivonulás vagy totális háború

Robbanássorozat rázta meg múlt hét végén a Sinai-félsziget déli csücskében fekvő közkedvelt turistaközpontot, Sarm-el-Sejket. Az utóbbi évek egyik legtöbb halálos áldozatot követelő robbantásait követően Hoszni Mubarak egyiptomi elnök elítélte a támadást, azt „gyáva bűncselekménynek” nevezve. Habib al-Adli belügyminiszter arra a kérdésre, hogy a robbantásoknak van-e köze az iszlámhoz, viszontkérdéssel válaszolt: „Milyen iszlámhoz? Ezek (a terroristák) nem muzulmánok, hanem gengszterbanda.”

Egyiptomi források szerint a hatóságokat pár nappal a robbantások előtt értesítették a várható terrortámadásokról, azonban a hatóságok úgy vélték, hogy azok a kaszinókat veszélyeztetik, ezért ott erősítették meg a védelmet. A merénylők azonban szállodákat vettek célba bombával megrakott teherautóikkal. Az egyik kocsi a Gazala Gardens szálloda halljába rohant bele, elgázolva két őrt, majd a levegőbe repítve az épület bejáratát. A második kocsinak egy másik szállodát kellett volna elérnie, de mivel a forgalomban feltartóztatták, a bomba idő előtt, a Régi piacon robbant fel, megölve tizenhét egyiptomi személyt. A harmadik bomba egy táskába rejtett pokolgép volt, amely egy buszmegállóban robbant fel, megölve ezzel hat turistát. A három robbanás következtében összesen nyolcvannyolcan vesztették életüket, és több mint kétszázan megsebesültek. Az áldozatok közül mintegy hatvanan helybeliek voltak. 
A forró egyiptomi éjszakában a szállodákban és a piacokon csak kora hajnalra csendesedik el az élet, ezért okozhattak ekkora pusztítást a bombák. 
A nyomozások során végzett DNS-vizsgálatok segítségével sikerült beazonosítani az egyik feltételezett öngyilkos merénylőt. A vizsgálatok során azonosított személy az egyiptomi állampolgárságú Juszef Badran volt, aki szélsőséges iszlámista csoportokkal állt kapcsolatban. E kapcsolatok miatt feltételezik a hatóságok, hogy ő volt a robbantó, a Badran család többi tagjának kihallgatásával pedig azt próbálja megfejteni a rendőrség, hogy kik lehettek a társai. Eddig mintegy száznegyven embert hallgattak ki a terrortámadással kapcsolatban.
A korábban feltételezett pakisztáni szálat idővel elvetették az egyiptomi hatóságok, mondván, hogy a körözött pakisztáni személyek nem hozhatók kapcsolatba a robbantással, azokat immár csak illegális beutazás miatt keresik.
A hatóságok szerint lehetséges, hogy kapcsolat van a mostani és az októberben két másik Sinai-félszigeti üdülőhelyen, Taba és Rasz Sitan üdülőközpontokban történt robbantások között. Akkor harmincnégyen vesztették életüket. A rendőrség családtagokon végzett DNS-vizsgálatokkal kívánja kideríteni, hogy van-e kapcsolat a mostani merénylők és a tavaly október óta körözés alatt álló gyanúsítottak között.
Eddig három csoport vállalta magára a szombati merényletet. Az egyik, önmagát Egyiptom Szent Harcosainak nevező szervezet az interneten tette közzé figyelmeztetését, miszerint hatvan napot adnak a zsidóknak és a keresztényeknek, hogy elhagyják Egyiptomot, különben „totális háborút” indítanak. Egy ellentmondásos nyilatkozatban vállalta magára a robbantásokat egy al-Kaidához közel álló csoport, az Abdullah Azzam Brigádjai, amely az októberi terrortámadást is magára vállalta. A harmadik egy eddig ismeretlen, magát szintén az al-Kaidához kötő csoport volt, amely szerint a „keresztesek” elleni támadást Oszama bin Laden parancsára hajtották végre, „az iraki és afganisztáni testvéreinket támogatandó”. Egyelőre egyik forrás hitelességét sem sikerült megállapítani.