Vissza a tartalomjegyzékhez


Nyolcvan éve boldog házasságban

A leghosszabb házasság világrekordját egy brit házaspár állította fel, akik 1925. június 1-jén fogadtak egymásnak örök hűséget. A két idős ember a legidősebb házaspár címet is elnyerte, a feleség ugyanis 100, a férj pedig 105 éves. Házasságuk sikeréről nyilatkozva elmondták, hogy a sok együtt töltött idő, valamint az a szó, hogy „bocsánat” a titka a hosszú boldogságnak.

„Nagyon áldott embereknek tartjuk magunkat - nyilatkozta a feleség. Még ma is ugyanúgy szeretjük egymást, mint annak idején, és ez a legfontosabb. Soha nem szabad haraggal befejezni a napot. Nem kell szégyellni kimondani, hogy »Bocsáss meg!«.” A férj elmondása szerint az ő személyes titka két szóban rejlett: „Igen, drágám.” A házaspárnak három gyermeke, hat unokája és kilenc dédunokája van. Azt tervezik, hogy méltóképpen megünneplik ezt a szép házasságot. „Olykor-olykor megiszunk egy pohár sherryt ebédnél, és egy pohár whiskyt vacsoránál, az ünnepséget pedig már alig várom” - tette hozzá a 100 éves boldog feleség. (Reuters - Joób Viktória)