Vissza a tartalomjegyzékhez

Szlazsánszky Ferenc
Anyám nem volt denevér

„…véletlenül lenyeltem egy villanykörtét…”; „Kell egy nagy dili! Borul a bili!”; „Kicsi kutyám megbüntizlek csúnyán…”; „Káromkodni akkó’ tudok, mikor konnektorba nyúlok.”; „anyám nem volt denevér.” Az alábbiakban a magyar könnyűzene legszebb soraiból válogatunk, a magunk szerény eszközeivel segítendő a kulturális kormányzat munkáját. A kabinet ugyanis PANKKK névvel programot indított a műfaj anyagi támogatására: „Sok fiatal számára a könnyűzene szinte az egyetlen találkozási pont a kultúrával” - indokolják elhatározásukat. A kérdés nyilván úgy szól majd: ki mennyi pénzt kap? Ennek eldöntéséhez szeretnénk támpontokat nyújtani. Mivel olvasóink zöme számára feltehetően kevés lényegi információval szolgálna egy-egy partitúra látványa, zenéről írni pedig nagyjából olyan, mint egy festményt elbalettozni (Frank Zappa), induljunk ki a dalszövegekből! 


Komár László, Soma, Ákos 

„Sikerült az elmúlt héten vennem egy pár lakkcipőt, / nem volt nagyon olcsó vétel, még féltem őt, / mindennap fényesre törlöm, próbálom a ruhámhoz, / úgy érzem, hogy nagyon jól megy a nadrághoz.”

Tisztelettel kérem az illetékeseket, tekintsenek el a „ruhámhoz-nadrághoz” ragrím ránézésre egyszerű struktúrájától, és ne essenek abba a hibába, hogy felszínesnek, netán semmitmondónak ítélve a művet, kizárják a támogatandó alkotások köréből! Komár László dala ugyanis a rendszerváltás előtt született, e tény pedig rögtön új megvilágításba helyezi a tartalmát. „Sikerült!” - búgja a művész látszólag szenvtelenül a fülünkbe, ám sokan már akkor is tudták: a kádári hiánygazdaság kőkemény kritikájával van dolguk. Hiszen mi másért lenne fontos kiemelni, hogy „sikerült” lakkcipőt vásárolni, ha nem azért, hogy ezzel indirekte arra hívja fel a figyelmet a szerző: a szovjet hadsereg által megszállt hazában mindez egyáltalán nem szokványos. Mert kevés a lakkcipő! (Azt persze nem állíthatjuk, hogy egyenes összefüggés van a nagyszámú szovjet katona és a csekély mennyiségű lakkcipő között - de tágabb összefüggés biztosan van!) Ráadásul Komár nem áll meg rendszerkritikája első fokán, hanem életét kockáztatva azt is a hatalom arcába vágja: a lakkcipő „nem volt nagyon olcsó vétel”! Öt szóval porrá zúzza a rezsim langymeleg biztonságra építő ideológiáját, amikor világossá teszi: az árképzés során egyre kevésbé veszik figyelembe a munkásosztály jövedelmi viszonyait! 
De lépjünk tovább! „Sok fiatal számára a könnyűzene szinte az egyetlen találkozási pont a kultúrával” - olvashatjuk a támogatási programban. Hadd hívjam fel a figyelmet Fekete Pákó művészetére, mint a kultúrával való találkozási pontok egyikére! „Megy a gőzös” című dalában azt énekli, hogy aszongya: 

„Jaj, istenem, jaj, istenem, jaj, mi történt
véletlenül lenyeltem egy villanykörtét,
azon vettem magam észre,
hátrafelé világítok a sötétbe.” 

Úgy vélem, felesleges volna minden további érvelés. Ha szeretnénk, hogy a fiatalok találkozzanak a kultúrával - Fekete Pákónak adni kell! Mármint pénzt. Ha viszont Pákó kap, mélyen, már-már megalázóan igazságtalan volna a Bonanza Banzai nevű formáció mellőzése:

„Hát induljon a banzáj, essen szét a ház.
Legyen úrrá rajtunk az aktuális láz!
Induljon a banzáj, essen szét a ház,
Legyen úrrá rajtunk az aktuális láz!
Induljon a banzáj! Induljon a banzáj!” 

Figyeljük meg, micsoda nyelvi lelemény jellemzi a szerzőt! Szinte lekezelő fölénnyel aknázza ki a „ház” és „láz” szavakból adódó lehetőségeket (tiszta rím), miközben egy egész nemzedék számára hirdet programot! Nagyvonalúságára mi sem jellemzőbb, hogy ugyanakkor a „gáz”, illetve az akusztikai szempontból szintén ide sorolható „máz”, „váz” és „bláz” szavakra ügyet sem vetve fejti ki gondolatait! Kovács Ákos szövegíró művészete önmagáért beszél, az esetleges hiányából fakadó tátongó űr pedig egyenesen félelmetes! Ne hagyjuk elveszni Kovács Ákost! Annál is inkább, hiszen „a kulturális kormányzat a könnyűzenét az élő kortárs kultúra részének, értékteremtő művészeti ágnak tekinti, amely egy teljes generáció, a fiatalok kulturális közege”. 
Valljuk meg, sokszor nem egyszerű dönteni az értékteremtő művészek között. Ki érdemes a támogatásra? M. C. Hammer vagy Kalapács Józsi? A Gun’s and Roses vagy Demjén Rózsi? A kérdőjelek mellett szerencsére biztos pontok is akadnak. 
Csonka András és „Ding-ding-dong” című dala vitán felül áll: 

„Ha a szíved vidám, megkap, amit kíván, / Boldog vagy, hát dúdold, hogy: ding-digi-dong. / Ha a napfény ölel, s minden célod közel, / El ne rontsd a szöveget ding-ding-dong.”

Hasonlóképpen vitán felül áll Valla Attila munkája, amely a Baby Sisters előadásában vált slágerré: 

„Kell egy nagy dili! / Borul a bili!
Semmi nem ciki! / Ledől a Hi-Fi!” 

Szandi „Jódli-dili” című dala szintén Valla Attila szerzeménye: 

„A jódli egy jó dili,
Ettől kiborul a nagy bili.”

Nem nehéz felfedezni, hogy a szerző mindkét refrénben központi szerepet szán a „dili-bili” verselési megoldásnak. Tekintettel Valla Attila irodalmi kvalitásaira, kizárhatjuk, hogy kifogyva az eredeti ötletekből, másolná önmagát. Az ilyen és ehhez hasonló szükségmegoldások a mecenatúra égető hiányát jelzik. Alulfinanszírozott helyzetben azonban ez is szép teljesítmény! És egyértelműen a támogatandó művészek sorába repíti a szerzőt! 
Egy rövid időre horgonyozzunk le Szandinál! Nem kétséges, hogy Szandi pályájának egyik csúcspontja volt, amikor elénekelte a „Kaman bébi, lesz rock+roll” című, Fenyő Miklós-Novai Gábor szerzeményt:

„Dúvápp, vápp-suvápp-suvápp
Lám-lám csiribiri vápp-vápp 
Dúvápp, vápp-suvápp-suvápp
Lám-lám csiribiri vápp-vápp” 

A szinte a végletekig cizellált, a görög drámákból ismert kórust idéző sorok nemcsak Szandi és a szerzők mentális állapotáról tanúskodnak, hanem a maguk lefegyverzően őszinte, világos módján a kultúrszomjas fiatalságnak is kezet nyújtanak, reményt adnak. A gyengébb felfogásúak kedvéért a refrénben mindez részletesen is kiderül:

„Óóó, kaman bébi, lesz rock+roll,
Vápp-suvápp, de csillilli vápp-suvápp,
Minden, amiről az álmod szólt, úúú-úú.”

Figyeljük meg a korábban már hallott „vápp-suvápp” szövegrész visszatérését (repríz vagy reexpozíció), illetve a „csillilli vápp-suvápp” motívumot mint a „csiribiri vápp-vápp” mesteri parafrázisát! 
Mielőtt azonban megszédülnénk Szandi művészetének filozófiai magasságaiban, hallgassunk bele Sass József „Kis kút, kerekes kút” című dalába, különös tekintettel a kezdő sorban megbújó alliterációra:

„Kis kút, kerekes kút van az udvarunkba’. / Szippantós dolgozik épp a szomszédunkba’. / Sej, a strandon fogja este leengedni…”

A kulturális kormányzat elemi kötelessége a rögvalóság ábrázolásában elévülhetetlen érdemeket szerzett művészek támogatása! Annál is inkább, mert a „szippantós” mint jelenség egyértelműen a kevesebb uniós forrásból részesülő vidéki Magyarország egyik attribútuma, márpedig a programban azt olvassuk: 
„Elsősorban a vidékieket, a kis amatőr zenekarokat kell helyzetbe hozni.”
A „Sej, a strandon fogja este leengedni” sor külön elemzést igényel. A „sej” indulatszó a szerző bánatára, lelki megrendültségére utal, amit a „szippantós” környezettudatosnak nem nevezhető magatartása vált ki benne a strandnak - a közösségi lét egyik színterének - felelőtlen beszennyezése által. 
„Amit nem akarunk támogatni: a gagyit és kommerszt” - von éles határt a PANKKK a támogatandó és tűrt kategóriák között. Teljes joggal. Gagyit és kommerszt nem. Nem, nem, soha! Dolák-Saly Róbertet viszont igen! Ő már életében is a világörökség része. Lehetne, ha adunk elég pénzt. Figyeljék csak:

„Azért vagyok nagyon csendbe,
Mert meghaltam tegnap este.
Az ágyamban van egy medve,
Szerintem el van tévedve.
Káromkodni akkó’ tudok, 
Mikor konnektorba nyúlok.” 

Dolák-Saly Róbert felnőtt magyar állampolgár. Gondolkodó ember. Becsüljük meg! Miként Bunyós Pityut „Necsi, necsi, necsinálja énvelem” című slágergyanús szerzeményével, illetve a Bon-Bon együttest a „Pia olimpia” örökérvényű soraiért: 

„Hé, aranyapám a haveri kör úgy szép, / Ha nyel a gigám, ha folyik a sör, itt mi lesz még?”

Az alkoholizmus mint össztársadalmi probléma ábrázolása nemcsak a kulturális, de az egészségügyi kormányzat elemi érdeke is, kiváltképp ilyen magas színvonalon. Nem beszélve arról, hogy a magyar könnyűzenészek személyes érintettségük fokán belülről ismerik a jelenséget. A Hrutka Róbert - Harmat Gábor szerzőpáros, a Soproni Ászok nevű formáció számára írt „Hableány” című szerzeményében így szól hozzánk: 

„Ma hableány a neved, és lehet, hogy rajtad is marad / Mer’ az igazi nő olyan, mint a sörömön a hab.”

Ebbe a témakörbe sorolható még a Kreedance (helyes kiejtése feltehetően: kredenc) „Lemegyek a pince fenekére” című dala:

„Hej, de kutya jó kedvem van, az áldóját néki, / még az éjjel úgy berúgok, öröm lesz azt nézni.”

„A könnyűzene sokszor az utolsó kapocs, ami lázadó, alternatív jellegével a perifériáról integrálja a fiatalokat a társadalomba” - írják a PANKKK program szerzői. A fenti helyzetben mindez vélhetően azt jelenti: ha a Bon-Bon vagy a Soproni Ászok lép fel a helyi kocsmában, több fiatal jön el, mintha nem. 
„Azt szeretnénk - írja továbbá a PANKKK -, hogy a zeneipari piramis alján levő amatőr tömegbázisból kiemelkedhessenek a tehetséges zenészek, és létrejöjjenek a profi, sikeres produkciók.” 
A nemes cél eléréséhez az adóforintokon túl példaképekre is szükség van. Olyan befutott művészekre, akik gondolatiságukkal, egyedi világlátásukkal inspirálják a pillanatnyilag még a tömegbázishoz tartozó művészpalántákat. Ilyen világító fáklya lehet például a Füstifecskék nevű formáció: 

„A villanásból már tudtam, te állat,
Az elemlámpánk befalcolt.
Elemér, az én anyám nem volt denevér,
Minek küldtelek elemér’?”

Vagy a civilben a buddhista főiskolán tanító Laár András (professzor?):

„Lábvíz, kérek egy lavór lábvizet!
De a hőmérsékletére nagyon ügyeljetek!
Lám a Laár - igen, én!, lám a Laár - én, én, / Egy jókora orr, és alatta száj - orrom meg a szájam, / Tüdő, szív, szívem, vesék és máj, mááj.”

A kulturális kormányzat úgy véli, „kevés az új és jó zenekar”. Hadd vitatkozzunk ezzel a borús, kishitűségtől tocsogó megállapítással. Sok jó zenekar van (lásd fenn), és a jók között akadnak újak is. Itt van például az elsőlemezes Soma, született Spitzer Gyöngyi Soma Mama Gésa. Soma az élő példa arra, hogy egy hang, külső és integrált gondolkodás tekintetében is halmozottan hátrányos helyzetű előadó is elérhet egy bizonyos szintet. Soma például ezt:

„Helló, kicsi kutyám
megbüntizlek csúnyán, 
Rossz fiú voltál, sokat hibáztál.” 

Végül, mindezek fényében hadd álljunk elő egy szerény javaslattal: az adófizetők pénzéből támogatott hanghordozókra feltétlenül írják rá: „Egészségre ártalmas!”