Vissza a tartalomjegyzékhez

Petrovánszki Zoltán
Rijkaard a csúcsra vezette a Barcát

Hat hosszú esztendő után újra örömmámorban úszhat Katalónia. Tizenhetedik bajnoki címét szerezte meg a tartomány kedvence, az FC Barcelona.


Carles Puyol, a csapatkapitány. A legjobb legjobbja Fotó: Reuters

A gránátvörös-kék együttes végig kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott a szezon során. Tökéletesen mutatja a csapat erejét, hogy bár több meghatározó játékos súlyos sérülésekkel bajlódott, ez sem gátolta őket a menetelésben. A siker egyik legnagyobb letéteményese a presidente, Joan Laporta, aki tavaly nyáron szélnek eresztette jóllakott, túlfizetett sztárjait, a helyükre pedig motivált, sikerre éhes labdarúgókat szerződtetett. 
Az új igazolások egytől egyig beváltották a hozzájuk fűzött reményeket. Belletti, Deco, Giuly és Eto’o kivétel nélkül a szurkolók kedvencévé vált. Az utóbbi szerződtetése bizonyult a legnagyobb húzásnak. A kameruni csatár az utolsó pillanatban ugyan lecsúszott a gólkirályi címről Diego Forlan „huszáros hajrájának” köszönhetően, de így sem maradt egyéni cím nélkül. Hiszen az idei évben ő lett Afrika legjobb játékosa. Nem szabad elfeledkeznünk egy korábbi nagy igazolásról, Ronaldinhóról sem. Brazil életet lehelt az önbizalmát vesztett csapatba. Zseniálisan játszott az idényben, ontotta magából a gólpasszokat és a szebbnél szebb megoldásokat. Neki még az sem okozott lelki problémát, mint honfitársának, Rivaldónak, hogy edzője a kreatívabbnak számító irányítói poszt helyett balszélsőként számított rá. Nem véletlenül akarja Laporta további tíz évvel meghosszabbítani szerződését. 
A hagyományaira sokat adó klubnál több támadás érte a korábbi vezetőedzőket, hogy nem számítanak a hazai érzelmű katalán játékosokra. Nos, ez az idei évre alaposan megváltozott. A bajnokcsapat keretében tíz saját nevelésű labdarúgó található, akik közül többen elévülhetetlen érdemeket szereztek az idei bajnoki cím megszerzésében. A kölyökképű hálóőr, Victor Valdes végig megbízható teljesítményt nyújtott, nem véletlenül kapta meg a Zamora-díjat (a legkevesebb gólt kapó kapus), amit utolsó Barca-kapusként a legendás Andoni Zubizareta kapott majd húsz éve. A védelemből a Chelsea és a BL-győztes Liverpool által megkörnyékezett Xavi nagyszerű idényt produkált, akárcsak az átjátszhatatlan Carles Puyol, akit manapság a világ legjobb hátvédjei között tartanak számon. Érdemes megemlíteni a feltörekvő fiatalokat is. Oleguer, Iniesta, Damia és Messi az idei szezonban kezdték el bontogatni szárnyukat. 
Nem szabad elfeledkeznünk az edzőről, Frank Rijkaardról sem, aki türelmes munkával építette fel csapatát. „Ez edzői pályafutásom legnagyobb sikere. Köszönet mindenkinek, aki kitartott mellettem és a csapat mellett a legnehezebb pillanatban is. Mindenki hozzátette a magáét a sikerhez: a játékosok, a vezetőség, a szponzorok, de legfőképpen a csodálatos közönségünk. A Barca nagy klub, de akkor a legnagyobb, ha igazán egységes, most ez történt” - nyilatkozta Rijkaard. 
Érdekesség, hogy az utolsó hét bajnoki cím mindegyike holland edző nevéhez fűződik. A szurkolók bíznak benne, hogy ez a gárda sikeresebb lehet a kilencvenes évek elején Johan Cruyff által irányított álomcsapatnál. Az idei csapatot elnézve az álmok az elkövetkező években valósággá válhatnak.