Vissza a tartalomjegyzékhez


Fordulatok a leszúrt fiú ügyében

Lapunk múlt heti számának megjelenése reggelén fogta el a rendőrség azt a 17 éves - magát romának valló - törökbálinti fiatalembert, aki május 8-án délután a Moszkva téren karddal átszúrt egy 15 éves roma fiút. A barátai által Mortimer néven emlegetett fiú elismerte tettét. Még pénteken, kora este a rendőrség megtalálta a támadáskor használt kardot is. A tettes egy be nem jegyzett, hagyományőrző szerepjátékos csapathoz tartozik. Innentől kezdve naponta új, sokszor egymásnak ellentmondó hírek láttak napvilágot. Megpróbáljuk nyomon követni az eseményeket. Mást mondanak a sértett, és mást az elkövető tanúi és ügyvédei. 

Hetek-összeállítás


Rendőrellenes tüntetést szervez a Moszkva téri botrányhős Fotó: MTI

Mint ismert, május 8-án a 21-es buszon, a Moszkva tér közelében levő megállóban egy hattagú, katonai jellegű ruhát viselő társaság egyik tagja karddal átszúrt egy 15 éves roma fiút.
Az ügy nagy felháborodást váltott ki, egy héttel az események után az ügy vita tárgyává vált a parlamentben is. Az Országgyűlés május 17-ei ülésén Gyurcsány Ferenc kijelentette: „nagyon sokaknak az az erős meggyőződése, hogy a bűncselekmény mögött ott van a hétköznapi előítéletekből táplálkozó és arra épülő rasszizmus, ott van a fasiszta eszmék újjáéledésének lehetősége”. A miniszterelnök felszólalására válaszolva Pokorni Zoltán a Fidesz nevében kijelentette: „Lehet és kell is beszélni a cigány fiatalemberrel szembeni gyilkossági kísérletről, el kell ítélni ezen a helyen is. De kérem, szóljon a saját belügyminiszter asszonyának, szóljon a saját rendőrségének, hogy akkor ne takargassa ennek a gyilkossági kísérletnek nyilvánvalóan rasszista oldalát.”
Néhány nappal később május 20-án fordulat következett be az ügyben, a rendőrség elfogta azt a 17 éves szakközépiskolást, aki a cselekmény elkövetését beismerte és magát cigánynak vallotta. A támadó egy be nem jegyzett hagyományőrző csapathoz tartozik. 
A rendőrség által a gyanúsított elfogásának napján kiadott tájékoztatás szerint „a hagyományőrző csoport a Normafánál gyakorlatozott, és most is oda tartott. A buszon azonban szóváltásba keveredtek az áldozattal és két barátjával, akik állítólag »irritálóan« figyelték a szokatlan öltözetet viselő társaságot. A veszekedést követően szúrta le Mortimer Józsikát”.
Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitány egy reggeli televíziós műsorban azt mondta, „e hagyományőrző társaságok tagjainak 99,99 százaléka nagyon-nagyon tisztességes ember”. 
Az RTL Klub kereskedelmi tévé arról számolt be: Mortimer, a gyanúsított vallomásában azt állította, hogy áldozata azzal fenyegette, hogy elvágja a torkát, majd egy késsel a kezében el is indult a buszon. A gyanúsított védője május 23-án tett nyilatkozatában megerősítette, védence azt vallotta, hogy „amikor a szóváltás kissé elfajult, a fiatalember, miközben állt fel, a zsebéből kést húzott elő”, az ügyvéd leszögezte: ezért jogos védelemre fognak hivatkozni. A nyilatkozat nem szól arról, hogy ha jogos védelem volt, akkor az ötfős társaság miért menekült el a helyszínről, és miért bujkált a gyanúsított közel két hétig.
A megszúrt fiú jogi képviselője azt nyilatkozta, nem tud arról, hogy a sértettnél kést találtak volna. A sértett szülei pedig határozottan cáfolták, hogy fiuknál kés lett volna. 
Az MTI érdeklődésére Borbély Zoltán, a Legfőbb Ügyészség szóvivője nem tudta megerősíteni az RTL Klub információit.
Május 23-án kedden több médium is közölte, hogy a sértettel szemben korábban több ügyben is eljárás indult.
Dobos Gabriella, a Fővárosi Ügyészség szóvivője közleményben tudatta: Patai József nem büntetlen előéletű. A fiatalkorú gyanúsított 2003 nyarán egy késsel a kezében arra kényszerítette K. Kirillt, hogy biciklijét adja oda neki, illetve adjon el egy walkmant tartalmazó táskát és egy pénztárcát, a kapott pénzt pedig szintén adja át neki. Patai József 22 ezer forintot követelt, és megígérte K. Kirillnek, hogy a biciklit visszakapja, ha megvan a pénz. K. Kirill odaadta Patai Józsefnek a BMX kerékpárját, majd a rendőrségre ment, ahol feljelentést tett. A rendőrség Patainál megtalálta a kerékpárt, így az okozott kár megtérült. Az ügyet jelenleg is tárgyalják a Pesti Központi Kerületi Bíróságon.
Kamarás Péter, Patai Józsi jogi képviselője az MTI-nek elmondta: „A mostani ügy szempontjából közömbös védencem két évvel ezelőtti zsarolási ügye.” 
A Népszava értesülése szerint május 29-én, vasárnap a „cigánybűnözés takargatása, a rendőrség impotenciája, a nácizás és a hisztériakeltés” ellen kívánnak tüntetni. A tüntetés egyik szervezője az a Polgár „Tomcat” Tamás, aki egy Cigányokat bántani tilos feliratú táblával és Támogatom a világellenes zsidó összeesküvést feliratú pólóban pünkösd vasárnap megzavarta a Moszkva téri rasszistaellenes tüntetést. Tomcat internetes honlapján felszólítja olvasóit, hogy „aki tudja, mi a valós helyzet, hogy mit művelnek a tetves cigányok utcáinkon, jöjjön, és jelenlétével fejezze ki egyetértését”.