Vissza a tartalomjegyzékhez

Gadó János, Hechs László
Ki a felelős az iszlám világ állapotáért?

„Civilizációk metszéspontja, Európa és az Új Világrend” címmel tudományos és ismeretterjesztő konferenciát rendezett a Politológiai Párbeszéd Társasága az ELTE és a Corvinus Egyetem fiatal oktatói és PhD- hallgatói közreműködésével. A szervezők deklarált célja elősegíteni a civilizációk megismerését, mert az - szerintük - kapcsolatokhoz, és nem a huntingtoni összecsapáshoz vezet. 

A cím a politikai korrektség kedvéért arab és héber nyelven is szerepelt a meghívón. Az előadók többsége azonban arabszakértő, arab (iszlám) országban szolgáló diplomata, vagy maga (magyarul jól beszélő) arab volt - az izraeli/zsidó kultúrkör szakértői közül egyetlen előadó sem érkezett. Mindez magában természetesen nem kifogásolható, csupán sajnálatos, hogy a héber felirat puszta dísznek bizonyult. Az egyoldalúság különösen a palesztin nagykövet, mint meghívott előadó esetében volt szembeszökő (izraeli kollégáját nem hívták meg), de - a szervezők szerint - őt nem politikusi, hanem tudományos kutatói minőségében kérték fel előadásra a palesztin iszlámista mozgalmakról. (Előadása végül elmaradt.) Az alábbiakban az előadások egy részét ismertetjük a teljesség igénye nélkül.
A tanácskozás Rostoványi Zsolt és Fodor Sándor egyetemi tanárok előadásaival kezdődött, akik úgy vélték, a civilizációk konfliktusa alapvetően nem létezik, hanem valójában Észak és Dél problémájáról van szó. Az iszlám világot súlyos strukturális problémák terhelik. A tudás hiánya, a nők függő helyzete, a pangó gazdaság és elsősorban a népességrobbanás megoldhatatlan feladat elé állítja az iszlám világot, amely mindezért a felelősséget a Nyugatra és Izraelre hárítja. (Hogy e hárítás jogos és helyénvaló, avagy éppen ellenkezőleg: bűnbakkeresés, abban az előadók nem foglaltak állást egyértelműen.) Álláspontjuk szerint az iszlám nem áll szemben Európával, sőt jó kapcsolatokat épített ki vele. Rostoványi előadásából még azt is megtudhattuk, hogy Európának nemcsak zsidó és keresztény, de iszlám gyökerei is vannak, mert „az iszlám világ fordította le a görög filozófusokat arabra”. (A pontosság kedvéért: a fordítás nem muszlimok, hanem szír keresztények műve - H. L.) Az iszlám világnak - az előadók szerint - csak az Egyesült Államokkal gyűlt meg a baja. Az iszlám elfogadja az amerikai kultúrát (Fodor), de ellentétben áll az Egyesült Államok közel-keleti politikájával. Az előadók szerint utóbbit a neoprotestantizmus, a neokonzervativizmus, valamint az abortusz- és melegellenes mozgalmakból álló keresztény fundamentalizmus dominálja. Ez a világot jókra és gonoszakra osztja fel: a gonosz szerepét az iszlám fundamentalizmusra osztja, maga pedig a „jót testesíti meg”. Rostoványi igyekezett e kettőt összemosni, bár érzékelte, hogy „a kettő morálisan nem egyenrangú”. Az iszlám fundamentalizmus „nem mindig működőképes”, míg az amerikanizmus csak „a demokráciát akarja elterjeszteni a világon”. Azonban mindkettő univerzalista, és ezért ütköznek össze. 
Lugosi Győző az első világháborút lezáró békerendszer közel-keleti vonatkozásait foglalta össze, bemutatva az e területek fölötti befolyásért folytatott brit-francia vetélkedést, az ennek nyomán létrejövő ingatag iraki és szíriai királyságokat (melyeket az ötvenes években elsöpört a baathista forradalom). Felidézte az Egyesült Államok akkori szerepét: az USA-ra, mely ellenezte a gyarmatosítást, és csak közvetíteni próbált, bizalommal tekintettek a közel-keleti népek - majd ez a bizalom fordult át az előadó szerint csalódott haragba és ellenségességbe az ötvenes években, amikor Amerika aktív szereplőként megjelent a színen.
Gazdik Gyula egyetemi docens az oslói folyamat kudarcát járta körül, igen részletesen ismertetve a tárgyalások egyes állomásait Madridtól az új intifáda kirobbanásáig, gondosan elkerülve, hogy a fiaskóért nyíltan egyik vagy másik felet tegye felelőssé, s hangsúlyozva az események sokféle értelmezésének lehetőségeit. Előadásában elsősorban az izraeli politikára koncentrált, részletezve a zsidó állam politikusainak magatartását és felfogását (időben visszamenve egészen Zeév Zsabotinszkiig és a harmincas évek revizionista mozgalmáig), miáltal a kudarc okait is elsősorban itt kereshette a hallgató. A palesztin terrorizmusról, a Területeken folyó Izrael-, illetve zsidóellenes propagandáról, magáról a palesztin társadalomról nem esett szó. Az előadó elegáns gondolatmenete szerint a Barak és Arafat között zajló második Camp David-i tárgyalások kudarcát az előkészítetlenség okozta: ugyanis mind az amerikai elnöknek, mind az izraeli miniszterelnöknek kézzelfogható eredményt kellett felmutatnia a közelgő választások idejére. Ehud Barak - ismerte el az előadó - komoly engedményeket tett, ám erre az izraeli társadalom nem volt felkészülve, míg ugyanezt a palesztin oldal kevesellte. A finom gondolatmenet teljesen homályban hagyta azt a tényt, hogy Arafat épp a legkedvezőbb izraeli ajánlat pillanatában hagyta faképnél tárgyalópartnereit, s repült vissza Ramallahba, jól tudván, hogy harci propagandával bódított tömegei nem megállapodást, hanem győzelmet várnak tőle, s a megegyezést árulásnak tekintenék, csakúgy, mint Anvar Szadat egyiptomi elnök esetében, aki a békekötésért az életével fizetett.
Az olaj: áldás vagy átok? - tette föl a kérdést dr. Najat Shamil Ali, a Corvinus Egyetem nemzetközi kapcsolatok tanszékének docense, kifogástalan magyarsággal megtartott előadásában. Mind a kettő - válaszolta meg saját kérdését, rámutatva, hogy a mesés olajbevételekből alapjában csak az öböl menti gazdag monarchiák profitálnak, de itt is csak az állampolgársággal rendelkezők, mert a vendégmunkások tömegei az előbbieknek szánt állami juttatásokból nem részesülnek. Holott például az Egyesült Arab Emirátusokban csak a lakosság 12 százaléka rendelkezik állampolgársággal! Ami az olajbevételeket illeti, a helyzet várhatólag nem is fog változni, mert az arabok a legnagyobb exportőrök (a világexport 36 százaléka), és stagnáló gazdaságuk, valamint hatalmas olajtartalékaik miatt azok is maradnak. A világ más országaiban (Amerikai, India, Kína) viszont a dinamikusan növekvő gazdaság egyre több olajat is fogyaszt.
Benkes Mihály egyetemi docens ékes, tudományos nyelvezeten megtartott előadásában az új, egypólusú világrendet járta körül. Ennek létrehozását - mondta az előadó - az Egyesült Államok szorgalmazza, s magára vállalja - talán huzamos időre is - az ennek fenntartásával járó terheket. Ám az Egyesült Államok, amelynek helyi szinten talán sikerül bizonyos konfliktusokat lehűtenie (pl. Izrael és a palesztinok között), globális szinten találja magát szembe egy új konfliktussal, az al-Kaida által jelképezett iszlám fundamentalizmussal. 
Valki László nemzetközi jogász az iraki háborút járta körül, bemutatva a brit kormánykörök és egyes nemzetközi jogászok közötti vitát. Elmondása szerint a kormány a jogértelmezésre felkért szaktekintélyek (így a brit főügyész) véleményét a maga szája íze szerint értelmezte. Előbb született a politikai döntés az Irak elleni támadásról (az előadó szerint már nem sokkal szeptember 11-e után), s csak utána kértek fel jogászokat, hogy e döntést a nemzetközi jog érveivel támasszák alá. A támadással egyet nem értő szakemberek, politikusok (így a brit főügyész) a támadás megindítása után lemondtak.
Csicsman László a Közel-Kelet és a demokrácia viszonyát vizsgálta. Miközben a Freedom House jelentése szerint a világon már 121 ország nevezhető demokratikusnak (80 fölött van a „teljesen szabad” minősítést kiérdemlő országok száma), s ezekben él a világ lakosságának 60 százaléka, addig a Közel-Keleten csak egy demokrácia van: Izrael, s további öt iszlám állam fér be a „félig szabad” kategóriába. Ezután az ENSZ arabszakértői által készített jelentésből (Arab Human Development Report) idézett, amely „borzalmas képet fest” az arab világról: 65 millió az analfabéták száma (kétharmaduk nő); a lakosság 1,6 százalékának van internet-hozzáférése; ezenközben a munkaképes korú népesség évi hatmillió fővel növekszik, amivel a gazdaság nem képes lépést tartani; a fiatalok több mint fele szeretne Nyugatra vándorolni. Az olajbevételek nem mozdítják elő a demokráciát: a gazdag Szaúd-Arábiában a lakosság 38 (a nők 50) százaléka analfabéta, a pénzügyi transzparencia ismeretlen fogalom stb. Ha e szabadságdeficit okait vizsgáljuk, az előadó szerint nem az iszlám vallásban kell keresni a magyarázatot, hiszen a világ moszlimjainak fele demokráciában él. (Csakhogy - tette hozzá maga is - itt túlnyomórészt kisebbségi sorban élő moszlimokról van szó, akik Indiában vagy a nyugati országokban élnek.) Az okokat keresve az előadó Bernard Lewis neves orientalistát idézte, aki szerint az arab-iszlám világ szabadsághiányáért a Nyugat a felelős, mert ez utóbbi exportálta a diktatúra műfaját az iszlám közegbe. Irakban - úgymond - a történelem folyamán sosem volt olyan szörnyű diktátor, mint a modern kori Szaddám. Mindezzel együtt az elmúlt öt-tíz évben az arab világban sok apró lépést tettek a demokrácia felé, ám ezt a lassú haladást az amerikaiak iraki beavatkozása felborította: félő, hogy az arab tömegek szemében ez a lépés súlyosan diszkreditálja a demokrácia ügyét. Ha a belső körülmények nem kedvezőek, az „agresszív amerikai demokratizáló törekvések” nem fognak sikerrel járni - vélte az előadó.