Vissza a tartalomjegyzékhez

Munkatársunktól
Válságban a magyar falu

Utaztak már keresztül estefelé falvakon? Olyan érzés, mintha kihalt településekből állna a vidéki Magyarország. Sehol egy tehéncsorda, sehol egy teremtett lélek. Csak a házak ablakában kékesen villódzó televíziók árulkodnak arról, hogy mégsem kísértetfaluban autózunk. 


Elnéptelenednek a falvak, csak az idősek maradnak Fotó: Somorjai L.

„Mára már nem ugyanaz a falu fogalma rangja” - ecseteli egy Békéscsabához közeli kistelepülés alpolgármestere. Valamikor élt egy idealisztikus kép az emberekben a falvakról nádtetővel, muskátlival és madárfüttyel, ahol az emberek egészségesek, vidámak és mindig boldogok. Ezt a képet igyekezte erősíteni a „létező szocializmus” is, ahol mindenki egyenlő, és a munkások és az értelmiségiek elismerik a parasztokat, mint egyenrangú partnereket. Persze ez csak a propagandakiadványokban volt így. A rendszerváltás után azonban hamar kiderült, hogy a szocialista mezőgazdaság számára nincs szebb jövő. Új pedig nem nagyon alakult ki. Ma az aktív korú lakosság csupán tíz százaléka képes megélni a mezőgazdaságból. Feloszlottak a termelőszövetkezetek, és emiatt sokan munkanélkülivé váltak, segélyre szorultak. 
A válságfalvakban, ahol olykor 40 százalékos a munkanélküliség, a férfiak nagy része iszik, hisz nincs hol dolgozzon, a közmunkaprogram csak szépségtapasz ezen. Szinte kicserélődött a lakosság is, mert a közeli városokból az olcsóbb élet reményében sokan vidékre költöztek, majd miután elvesztették az állásukat, rokkantnyugdíjasokká váltak, és csak tengetik az életüket. 
Az alpolgármester igyekszik röviden összefoglalni a lényeget: „Az én fiatalságom idején még majd’ minden házban tehén volt, és sok lábas jószág az udvarban. A Kádár-korszakban a »háztájizás« adott némi lehetőséget a felemelkedésre. Mára ez megszűnt, egy-két disznó, pár csirke és kacsa, ez minden, amit az udvarokban találni. Csak annyit tartanak, amennyit maguk is elfogyasztanak. Nem csoda, hogy az önkormányzatok számára az iskolák fenntartása egyre nehezebb, nem beszélve az egyéb intézmények, például a művelődési házak vagy a könyvtárak fenntartásáról.”
„Gyerünk a művházba” - hangzott el egy-egy esős délután a gyerekbandákban. Ez a szó minden falusi gyerek életében egy biztos támpont volt, ide jártak moziba, pingpongozni, itt voltak a tánciskolák, itt lehetett koncertre járni. „Valamikor nyüzsgött itt az élet” - mondja Pali, aki egykori KISZ-titkárból lett művelődésszervező. Ma csak a bálás ruha, a kínai utazó cirkusz, a militaryruha-vásár, na meg a tüdőszűrő tölti meg ezeket a termeket. „Aczél elvtárs” idején még kötelező volt a magas kultúra elvárásai szerint minden évben megfelelő, valóban kulturális programot biztosítani az itt élőknek. Ma már nincs mozi, nincsenek matinék, és csak - főleg a választások előtti időszakban - a politikai nagygyűlésekre jönnek el az emberek ide - meséli Pali, aki szerint: 
„A községi könyvtár kizárólag csak az internet miatt népszerű, ha nem lenne itt két számítógép, bizony a félállásban alkalmazott könyvtárosunkat megölné az unalom.”