Vissza a tartalomjegyzékhez

Vagyim Arisztov, Moszkva
A nagyság pillanata

Moszkvában május 9-én a fasizmus felett aratott győzelem 60. évfordulójának grandiózus ünneplése zajlott; a nagyszabású rendezvényre több mint 50 államból érkeztek vezetők. A Vörös téri parádét három tévécsatorna is közvetítette, így a hatalmas ország minden lakója láthatta. A legtöbb régióban tapasztalható meglehetősen hűvös, esős idő ellenére vidéki városokban is minimum 12 millió ember vett részt az ünnepi felvonulásokon és más rendezvényeken, de szinte minden orosz ember családi, baráti körben is megemlékezik a náci Németország felett aratott győzelemről. 


Második világháborús veterán egy szibériai városban. Mindenki ünnepe Fotó: Reuters

A közvélemény-kutatások adatai szerint a lakosság 91 százaléka számára bír kiemelkedő jelentőséggel május 9-e.
A győzelem a 20. századi orosz történelem nagy eseménye; ebben egyetértés van az 55 év feletti idősebbek, a 18-24 év közötti fiatalok és a középkorúak nemzedéke között. A szociológusok által feltett kérdésre: „Mit tart az ország történetének legszörnyűbb eseményének vagy korszakának?” 
- a többség azt válaszolta: A Nagy Honvédő háborút. A következő kérdésre: „A történelem mely eseményére büszke?” - a legkülönfélébb nemzetiségű orosz polgárok 87 százaléka így válaszolt: a Nagy Honvédő háborúban kivívott győzelemre.
Európa vagy más országok lakosai előtt furcsa és érthetetlen az a kiemelt hely, amit ez a háború és ez a győzelem elfoglal az orosz emberek tudatában - hiszen eltelt már hatvan év. Van azonban magyarázat erre a jelenségre, amit nem árt ismerni ahhoz, hogy megértsük az orosz átlagpolgárok és Oroszország magatartásának a logikáját.
Az első, amit tudni kell, a nagy elődöt, a Szovjetuniót ért veszteségek mértéke. A történészek szerint a háborúban elesettek pontos számát ma már lehetetlen meghatározni: túl sokáig volt ez az adat a szovjet vezetőség politikájának a „túsza”. Sztálin igyekezvén elleplezni a szörnyű valóságot, 7 millió áldozatról beszélt - azok számára azonban akik gondolkodtak, már akkor is világos volt, hogy ez a szám erősen kozmetikázott volt. A sztálini személyi kultuszt leleplező Nyikita Hruscsov már 20 milliót emlegetett. A mai történészek azonban úgy tartják, hogy az elesettek száma legkevesebb 26-27 milliót tesz ki. 
E „legkevesebb” beszámításával is azt kapjuk, hogy a szovjet Oroszország 9-10 millióval több embert veszített abban a háborúban, mint Európa többi országa együttvéve, beleértve Németországot.
Bizonyos elemzések szerint az oroszok még ennél is több emberélettel fizettek a győzelemért: van aki 32 milliót, más 42 milliót is emleget. De ha csak a biztosan elismert 26-27 milliót vesszük, akkor is érvényes az ijesztő megállapítás: ilyen hatalmas veszteség nem ért még egy országot, egy népet sem. Valószínűleg csak Oroszországban léteznek özvegyfalvak. Így nevezik azokat a településeket, ahová a frontra behívott férfiak közül egyetlen egy sem tért vissza. Egyetlen egy sem!
Nagyapám is harcolt - Leningrád védelmében vett részt; 1943-ban jött haza hadirokkantként. Nem szeretett a háborúról beszélni; de amikor szóba jött, sokkal később is hitetlenkedve, de örömmel emlékezett meg arról, hogy életben sikerült maradnia. A faluban, ahol élt, a 40 férfi közül mindössze néhányan tértek haza.
Csak Leningrád - mára visszakapott történelmi nevén Szentpétervár - majdnem kétmillió lakosát veszítette el. Mintegy 800 ezren éhen haltak, mikor a németek körülzárták a várost. A blokád áttörése és az ellenfél visszaverése pedig egymillió szovjet katona életét követelte. És ez csak egy város… Ezek fényében talán nem csoda, ha a Nagy Honvédő háború az orosz történelem ilyen nagy horderejű eseményévé vált.
Nem ok nélküli a németek felett aratott győzelem feletti büszkeség érzése sem. A hatalmas áldozatok mellett ugyanis épp az oroszok járultak hozzá a leghatékonyabban a győzelem megszerzéséhez. Míg a szövetségesek az ellenfél 176 hadtestét semmisítették meg, addig a Vörös Hadsereg 607-et, vagyis négyszer annyit. Emellett a Vörös Hadsereg vette be Berlint és tűzte ki a Reichstagra a Győzelmi Lobogót. Ez az oka annak, ha az oroszok érzékenyen reagálnak az európai és amerikai írók kísérleteire, amellyel átértékelik a második világháború történetét és erősen lecsökkentik a Vörös Hadsereg szerepét a nácik felett aratott győzelemben. Az utóbbi években készült amerikai filmek alapján is az a benyomás alakul ki a nézőben, hogy a fasizmus felszámolásában Amerika nyújtotta a legnagyobb segítséget Európának.
Oroszországban természetesen tudnak és megemlékeznek a szövetségesek által nyújtott segítségről a Hitler ellen vívott küzdelemben. Viszont történelmi tény, hogy az oroszok 1941 júniusától kezdve gyakorlatilag egyedül harcoltak a Wehrmacht ellen, a szövetségesek által nyitott második front csak három évvel későbbtől - 1944 júniusától kezdve létezett. Ezenkívül a németek a legnagyobb csapásokat az oroszoktól szenvedték el - Sztálingrádnál és Kurszknál. E két csatát a világtörténelem legnagyobb összecsapásai között tartják számon azóta is.
Május 9-e kiemelt jelentősége a mai Oroszországban mással is magyarázható: ekkor nőtt a legnagyobb mértékűre az ország geopolitikai befolyása, ez biztosította a nagyhatalmi tekintélyét. Oroszország az elmúlt 20 évben nem büszkélkedhetett egyetlen győzelemmel sem. Az utolsó évtizedek inkább a geopolitikai veszteségek korszaka lett: először Európában és Ázsiában, majd a volt Szovjetunió területén is. Azok, akik megrendezték a győzelem napi pazar ünnepélyt, tisztában vannak azzal, hogy országuk erejének és befolyásának hőskora immár a múlté - és azt a fasizmus feletti győzelem alapozta meg 1945-ben.
Oroszország elvetette a kommunizmus eszméjét és aligha tér vissza hozzá újra. Azonban ha el is vetik Sztálint és a kommunizmust, nem vethetik el annak a győzelemnek a jelentőségét, amelyért olyan hatalmas árat fizettek. Arról nem is beszélve, hogy a hitleri csapatok nem azzal a céllal jöttek, hogy felszabadítsák az orosz népet a bolsevizmus uralma alól: céljuk a megsemmisítés és elnyomás volt. Ezt nemcsak a hitleri parancsnokság dokumentumai bizonyítják, hanem a veszteségek egyszerű összevetése is: a német csapatok és szövetségeseik által megszállt területeken háromszor annyi civil ember pusztult el, mint ahány fronton harcoló szovjet katona.
A fentiek alapján nyilvánvaló, hogy az oroszok számára a Győzelem Napja jelentősége a jövőben sem fog csökkenni. Ehhez fogható jelentőségű esemény nem volt még az ország történetében - és úgy tűnik, egyelőre nem is várható. Május 9-e lett az a fő orosz ünnep, amely még mindig egységbe képes forrasztani az egyébként egyre jobban szegényekre és gazdagokra, jobb-és baloldaliakra tagolódó polgárokat.