Vissza a Hetek archívum borítólapjára
IX. évfolyam, 18. szám, 2005. május 06

Belpolitika

Hajdú Sándor
Jobb és bal index

Az embereknek elegük van abból, hogy a politikusok egymás botrányaival vannak elfoglalva, és nem az ország ügyeit intézik - egy magyarázat arra, miért csökken január óta folyamatosan a pártok támogatottsága és a politikusok népszerűségi indexe. 


Makki Marie-Rose
Héjanász a zavaron

A fiatalokat ma mindennél jobban aggasztja a drogprobléma, a munkanélküliség, a bizonytalan jövő, az alkoholfogyasztás. A korábbi évekhez képest előtérbe kerültek olyan problémák, mint a céltalanság, az értékvesztés, az erkölcsi romlás és a család válsága.


Sebestyén István
A magyar beteg

Hanyagság és túlterheltség - alapvetően erre a két okra vezethető vissza az orvosi műhibák túlnyomó része Magyarországon. Évente 300 ilyen jellegű per indul, a tényleges esetek száma ennek a többszöröse lehet. A hazai egészségügyi rendszer korszerűtlenségére és alulfinanszírozottságára jellemző, hogy egy jelentősebb kártérítési összeg kifizetése akár csődbe is viheti az adott kórházat, vagy a működtető önkormányzatot.


Életmód

Turai Julianna
Süket ez a gyerek, vagy mi van?

A beszédészlelés kialakulása a gyermek hétéves koráig lezárul. Ha azonban a csecsemő- vagy kisgyermekkori fejlődés során valamilyen betegség, mondjuk gyakori náthás állapot vagy fülgyulladás akadályozta a hallás ép működését, illetve a beszédészlelés fejlődését, akkor e téren kisebb-nagyobb elmaradás jöhet létre az életkori szinthez képest. Ez az elmaradás az idő előre haladtával egyre súlyosabb problémákat okoz, egyebek mellett komoly figyelemzavar és tanulási nehézségek formájában. Ám azt kevesen tudják, hogy a probléma eredményesen kezelhető.


Fókusz

Munkatársainktól
Melódráma

„Olyan világot kell teremteni, amely nem a trükkös Magyarországra épül” - jelentette ki Gyurcsány Ferenc a 100 lépés program első intézkedéseire utalva a héten. A kormányfő által hangoztatott „Érje meg munkát vállalni” jelmondat egyébként nem saját, hanem uniós találmány. A különbség az, hogy az unió a tagállamoknak megfogalmazott direktíváiban nem írja elő „fokozott harcként” a fekete- és szürkegazdaság elleni harcot, a hazai tervek között viszont jelentős figyelmet kap a fekete- és szürkegazdaság felszámolása. A jövőben a számlán kellene feltüntetniük a vendéglátóipari egységeknek a borravalót, ami adóköteles lenne, valamint szigorodna az építési engedélyezési eljárás. Ennek során pontosan be kell majd jelenteni a beruházás nagyságát, a kivitelezés időpontját és a munkálatok menetrendjét - amelyet az APEH, illetve a munkaügyi felügyelet is ellenőrizne, hogy tartalmazza-e a szükséges „élőmunkát”. A kormány tárgyalta az igazságügyi miniszter Btk.-módosítással kapcsolatos előterjesztését is, amely a foglalkoztatással összefüggésben elkövetett adócsalás tényállását hivatott pontosítani. A tervek szerint akár nyolc év börtönnel is büntethető lenne a „feketézés”. A „trükkös Magyarország” terve akár szimpatikus is lehetne. De nem egy olyan országban, ahol az aktuális politikai botrányok 3 milliárdos, körbeszámlázásos áfacsalásról, 10 milliárdos banki sikkasztásról, Tokajról és Balatonöszödről szólnak.


Hazafi Zsolt
Érje meg munkát vállalni

- Mert Magyarországon ez nagyon jelentős probléma. A fekete- és szürkemunka kiszolgáltatottságot jelent az emberek számára, hiszen akik után nem fizetnek tb-járulékot, vagy csak a minimálbér után fizetik a közterheket, azok nyugdíjaskorukban csak nagyon alacsony összegű nyugdíjra számíthatnak. A probléma nagyságát érzékelteti, hogy Magyarországon másfél millió „minimálbéres” dolgozik. Ha ez így marad, akkor másfél millióan nagyon kevésre számíthatnak majd idős korukban. Ugyanakkor a rendezetlen munkahelyeken általában a munkabiztonság is rendezetlen. Rengeteg érv felsorakoztatható amellett, hogy miért nem jó, ha egy ország a szabálytalanságok és a kis stiklik birodalmává válik. 


Hack Péter
100 lépés a bukáshoz

Az előző MSZP-SZDSZ kormány utolsó évében, miközben sorra zajlottak a maffialeszámolások, fényes nappal a forgalmas utcán öltek meg ismert vállalkozót, a híradó arról számolt be, hogy a rendőrség kommandósok bevetésével rajtaütött az építkezéseken dolgozó illegális munkásokon. Rövid idő múlva a baloldal elvesztette a választásokat. A Gyurcsány-kormány most 100 lépésben készül megtenni ugyanezt az utat.


Gazdaság

Major Nóra
Draskovics hagyatéka

A héten elfogadta a magyar parlament azt a törvényjavaslatot, amely „akadálymentesítési csomag” néven tizennyolc közteherviseléssel kapcsolatos jogszabályt módosít. Egyes vélemények szerint ez az adótörvény-csomag a „legégetőbb problémákat orvosolja”, mások szerint azonban csak a „felszín látszólagos megkapargatásáról” van szó. A Heteknek nyilatkozó adószakértő szerint az egész ügy aktualitását csak az magyarázza, hogy a kormány, illetve a Pénzügyminisztérium (PM) „fel akart mutatni valamit” most gyorsan, hogy „kedvezzenek az adózóknak”, ám kevés olyan eleme van a csomagnak, amely valóban ezt a célt szolgálja.


Varga P. Miklós, Kovács Klára
Egy híján hús

Mára három milliárdos nagytőkés kezében összpontosul a hazai húsipar - és a felvásárlási sorozatnak még nincsen vége. A rendszerváltás után kialakult hazai nagyvállalkozói réteg sajátságosan készült az „új életre”, hosszú távra rendezkedik be az uniós taggá vált Magyarországon. Hazánk uniós tagságának első évében csak erősebbé vált az a korábbi években is zajló folyamat, amely a hazai húsipar koncentrálását célozta meg. Mára Csányi Sándor, Mónos Péter és Román Gyula tulajdonosi köréhez tartozik a hazai húsipar közel 50 százaléka. Így válhatott a nagy nevű Pick, a Zalahús, a Hajdú-Bét vagy a Délhús és tucatnyi más húsipari nagyvállalat néhány hazai tőkés érdekkörébe. 


Kardos Anikó
Emelkedő dollárkamatok

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed keddi ülésén sorozatban nyolcadszor emelte meg irányadó kamatlábát 25 bázisponttal, így az immár elérte a három százalékot. A jövőre vonatkozóan a kamatpolitika továbbra is alkalmazkodó és mérsékelt marad, nem történt meg tehát a sokak által várt módosulás a további szigorodás irányába. Emelkedő termelői árindex és munkanélküliségi ráta jellemezte áprilisban az eurózónát, és 2003 nyara óta először esett 50 pont alá a beszerzési menedzser index értéke. Mindezen negatív hírek hatását ellensúlyozta az - úgy tűnik, tartósan - 50 dollár alá eső olajár hangulatjavító hatása, így az indexek világszerte enyhe pluszban zárták a hetet.


Háttér

Mérő Miklós
Irak fantomja

Abu Muszab az-Zarkavinak, az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet iraki vezetőjének hívei készek támadást indítani a washingtoni Fehér Ház vagy a Vatikán - akár mindkettő - ellen, ha Zarkavi így dönt - közölte hétfőn a világháló egyik honlapján a csoport állítólagos helyettes vezetője. Zarkavi nemrég egy üzenetében George W. Busht „Róma kutyájának” nevezte. Az írásos nyilatkozat, amelyet a csoport nevében Abu Abder-Rahmán al-Iraki írt alá alvezérként, iraki biztonsági erők és tisztségviselők - köztük Ibrahím al-Dzsaafari miniszterelnök - elleni támadásokkal is fenyegetőzik: „Meghoztuk döntésünket Isten kegyelméből, hogy harcolunk a hitetlenek, a képmutatók és a gonosztevők ellen - olvasható a nyilatkozatban. - Még ha te (Zarkavi) a Fehér Házhoz és a Vatikán bástyájához viszel is bennünket, szorosan melletted leszünk, amíg célodat el nem éred.” Hangsúlyozta az iraki rendőrök és nemzeti gárdisták elleni harcot is: „ők a keresztesek farka, az amerikaiak és a gonosz ráfidák (síiták) mancsai, s nem fogunk könyörülni rajtuk.”


Fabiano Golgo, Prága
Székébe került a lakás

Jiri Paroubeket nevezték ki az új cseh miniszterelnöknek, miután április végén a korábbi kormányfő, Stanislav Gross távozásra kényszerült. A 35 éves, és így Európa legfiatalabb miniszterelnöke prágai luxuslakásának finanszírozása körül kirobbant botrány miatt kényszerült lemondásra.


Pelle János
A rombolás orgiája ma is tart

Az AFP francia hírügynökség február 10-én közzétett egy felvételt, amelyen a palesztin rendőrség tagjai láthatók, amint náci üdvözlésre lendítik karjukat. Nem valamely terrorszervezet tagjairól van szó, hanem a nemzetközi közösség által támogatott Mahmúd Abbász palesztin elnök hivatalos rendfenntartó alakulatáról. A Palesztin Hatóság nem tiltakozott és nem is magyarázkodott az eset miatt, a média pedig szemérmesen elsüllyesztette a felvételt a fotóarchívumok mélyére. Szeptember 11-e óta a tömegtájékoztatás és a közvélemény is láthatóan világszerte zavarban van, amikor a terrorcselekményekre kell reagálniuk. Pedig a sajtó, illetve a közvélemény reagálási típusai a nyílt, brutális erőszakra (megértés, elutasítás, felháborodás, hallgatás és tudomásul nem vétel stb.) nem most alakultak ki: lényegében nem változtak több mint hatvan éve, nevezetesen az 1938-as kristályéjszaka óta. Bár az akkori brit és amerikai tudósításokat fellapozva azt mondhatjuk: ha a politikusok igyekeztek is úgy tenni, mintha mi sem történt volna, az erkölcsi felháborodás legalább a sajtóbeszámolókban megjelent - amire ma sajnos mind kevesebb példa akad.


Kovács Klára
Európa bajnokság

„Magyarország jól élt az uniós csatlakozás kínálta nyitással, jól használja fel a lehetőségeket a gazdaság terén” - nyilatkozta Thomas Glaser, az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének vezetője a bővítés évfordulója kapcsán. Ezt a megállapítást erősítette meg Baráth Etele európai ügyekért felelős tárca nélküli miniszter is, aki elmondta, Magyarország 76,5 milliárd forintos plusszal zárta a tavalyi évet. A csatlakozás pozitív hozadékaként fogható fel, hogy az uniós pályázatokon eddig 100 milliárd forint értékű támogatás került a vállalkozói szférához és az önkormányzatokhoz. A legfrissebb felmérések arra engednek következtetni, hogy oszlanak a félelmek az euroszkeptikus lakosság körében, mivel nem igazolódtak be azok a félelmek, amelyeket a régi, illetve az új tagországok kölcsönösen tápláltak egymás iránt. 


Hit és értékek

Kántor Zsolt
Eredetünk alternatívái

Tudomány, hit, világmagyarázat címmel jelent meg Tóth Tibor könyve ebben az évben, amelynek ars poeticája a darwini evolúció tagadása. Ezzel párhuzamosan egy új alternatívát vázol fel, a teremtéselmélet (kreacionizmus) bibliai világképét. Úttörő vállalkozás ez Magyarországon, kompakt, mérvadó mű a témában. A könyv előtörténetéhez tartozik, hogy a Magyar Tudomány című folyóiratban, 1998-ban ugyanezen a címen a szerző már megjelentetett egy nagyobb terjedelmű cikket, amely annak idején - igencsak szokatlan témája és érvelési rendszere miatt - nagy vitákat váltott ki, és csak olyan tudományos tekintélyek támogatása mellett jelenhetett meg, mint Heller Ágnes és Vámos Tibor akadémikusok.


Külpolitika

Busa Viola
Blair: harmadik menet

A lapzártánk után zajló brit választások finisében a közvélemény-kutató cégek naponta tették közzé az újabb és újabb eredményeket. Bár a számadatok továbbra is a kormányzó Munkáspárt erőfölényéről tanúskodtak, Tony Blair még a választás előtti napon is arra figyelmeztette híveit: ne maradjanak otthon, és semmit ne vegyenek természetesnek. „Ha az emberek nem jönnek el és nem szavaznak a Munkáspártra, akkor május 6-án arra ébrednek majd, hogy a toryk kerültek kormányra. Ez pedig katasztrófa lenne az ország számára.” A másik két rivális párt, a konzervatívok és a Liberális Demokraták hasonlóan sötét képet festettek a brit jövőről arra az esetre, ha Tony Blair maradna hatalmon.


Hajdú Sándor, Csene Románia
Jött a Temes

„Száz éve nem volt ekkora árvíz Temes megyében” - közölték a döbbenetes hírt április végén a román híradások. A Temes folyó egy éjszaka öntötte el a román és szerb határ környékét. A román kormány közlése szerint az országban hét megye száznyolcvan településén négyezer házat és ötvenkétezer hektár földet tett tönkre az árvíz. A legsúlyosabb helyzet a Dél-Bánságban alakult ki, ott még mindig öt-hat méter magasan borítja a víz az elöntött területeket.


Hechs László
Uniós szerecsenmosdatás

Natan Saranszki izraeli miniszter - tiltakozásul a gázai kiürítés terve ellen - a héten benyújtotta lemondását és minden idejét annak megakadályozására fordítja. Az izraeli kormánynak - az egykori híres orosz ellenzéki szerint - a kiürítést a palesztin demokratizálás megvalósításához kellett volna kötnie. E nélkül - olvasható a lemondó levélben - a kivonulás a terror felerősödésével járhat. Talán ennek is köszönhető, hogy Izrael az elmúlt hetekben kampányt indított a Hamasz politikai párttá alakulásával szemben.\


Márer György, New York
A baj nem jár egyedül

Bush elnök és a republikánuspárti többség újraválasztását követő első hónapokban a problémák egész sora merült fel mind a kormányzás, mind a törvényhozás terén, amely ugyan nem gyarapította a vezető párt tekintélyét, de nem is növelte az ellenzéki demokraták befolyását.


Sport

Petrovánszki Zoltán
Mourinho visszatért a földre

A Bolton Wanderers elleni győzelmével a Chelsea lett az angol Premiership idei bajnoka, megduplázva így az idei szezonban megnyert trófeáinak számát. A hőn áhított Bajnokok Ligája elsőségre azonban - a Liverpoolnak köszönhetően - minimum egy évet várniuk kell.


Varga József
Liverpool: Mint a régi szép időkben

Luis García találata mindent eldöntött. A húsz évvel ezelőtti, a Juventus ellen elveszített, halálos áldozatokat is követelő, Heysel stadionbeli mérkőzés után a Liverpool ismét döntőt játszhat a Bajnokok Ligájában (korábban BEK), története során immáron hatodszor. 


Szabadidő

Szubotics Mariann, Hetesi Noémi
Alpinizmus

Magyarországon a hegymászás legalább akkora élmény lehet, mint a mélytengeri búvárkodás, gondolhatnánk első hallásra. A valóság azonban nem ilyen abszurd: hazánk nem szűkölködik hegyvidékekben, a magasabb csúcsok kedvelőinek pedig elég a környező országokig elutazni - ha valaki egyáltalán ma mászni akar. Fodor Péter harminchárom éves középiskolai földrajztanár, túravezető és hegymászó azon pedagógusok közé tartozik, akik képesek a diákokra is átragasztani lelkesedésüket és életvitelüket.


Laci bácsi konyhája

Benke Laci bácsi négyszeres olimpiai bajnok, legendás mesterszakács és mestercukrász, többek között a Gundel étterem volt séfhelyettese és a Gundel Károly Vendéglátó Technikum egykori tanára. Akik nemcsak elképzelni, hanem látni is szeretnék, miként készülnek el Laci bácsi remekművei, együtt főzhetnek vele a televízión keresztül. Műsora a Magyar ATV-n látható minden hétköznap reggel 8.10-től 8.20-ig és 12.45-től 12.55-ig, vasárnaponként pedig 13.05-től 13.35-ig. 


Elhunyt az Illés dobosa

Elhunyt Pásztory Zoltán, az egykori Illés együttes dobosa.  A magyarországi beatzene egyik meghonosítójaként számon tartott zenész magas vérnyomása miatt néhány napja a budapesti Szabolcs Utcai Kórházban volt. Halálának pontos okát még nem tudják, feltehetően szívinfarktus érte. Pásztory Zoltán temetéséről később gondoskodnak. (MTI)


Színes

Extrém csempészek

Három angol férfit vettek őrizetbe drogcsempészet vádjával, miután előkészületeket tettek, hogy mintegy 46 kilogramm kannabiszt juttassanak át jet-skivel Franciaország és Anglia között, a La Manche-csatornán. A csempészeket Franciaország északi partjainál, Sangatte közelében, egy kemping területén tartóztatták le, ahol a jó időre vártak, hogy megkíséreljék az átkelést a felturbózott járművekkel. 


DUMA PLÁZA

Ő nem ismeri a félelmet, bár még sok szó van, amit nem ismer. (internet graffitti)


Mennyit költ egy brit élete során?

Napóleon - kissé megvetően - a boltosok országának nevezte Angliát, részben utalva a briteknek arra a szokására, hogy legfőbb értékmérőként szeretnek mindent pénzben kifejezni. Egy élelmes szakember most azt is kiszámolta, hogy mennyi pénzt költ el egy brit polgár egész életében - avagy, mennyibe kerül az élet? Van egy olyan angol kifejezés, hogy „value for money”; ami azt jelenti, hogy értéket kapunk a pénzért, és amit úgy lehetne magyarra fordítani, hogy megéri. 


Köpcös sofőr nem jó sofőr

Ausztrál buszsofőrök egy csoportja a bírósághoz fordul, mert szerintük kövérségük miatt bocsátották el őket állásukból. A tizenhét sofőrnek nem újították meg a munkaszerződését, miután egy új vállalat vette át a dél-ausztrál Adelaide városban a közlekedés bonyolítását - közölte a helyi szakszervezet tisztviselője. Elmondása szerint az új munkáltató úgy véli, hogy ez a foglalkozással összefüggő egészségügyi és biztonsági kérdés.


Húsvét még az állatkertben is

A húsvét - azaz a pászka - időszaka alatt a Tel Aviv-i állatkertben lakó majmok kovásztalan kenyeret kapnak enni, mivel az állatkert dolgozói nem nyúlhatnak kovászhoz, ezt ugyanis a zsidó vallás tiltja ezen ünnep alatt. 


Erdei sonka Strasbourg módra

Egy Strasbourg közeli erdőben egy éppen arra sétáló férfi állítólag 20 tonna, még ehető, műanyagba csomagolt ínyenc húsra bukkant hétfő reggel. A rendőrség szerint a tetemes mennyiségű szalámit és pácolt sonkát valószínűleg tolvajok pakolták le az erdőben, akiknek csupán a d’Alsace és L’Alsace Modern Konyhaművészet teherautójára fájt a foguk. A hatóság még nem bukkant az ínyenc szállítmány tulajdonosának nyomára, pedig az étel, úgy tűnik, még ehető állapotban van, és a hivatalos egészségügyi vizsgálat után a helyi jótékonysági szervezet számára ajánlják majd fel. (AFP)


Csúcsdöntő Stradivari

Új világcsúcs született a hangszerárverezések történetében: több mint kétmillió dollárért kelt el New Yorkban egy Stradivari-hegedű. A Lady Tennant nevezetű hangszert 1699-ben, 55 éves korában - egy évvel „aranykorszaka” előtt - készítette Antonio Stradivari. A Christie’s-nek most 2 millió 32 ezer dollárért sikerült kiárusítania, magasan fölülszárnyalva eladása előtt becsült legmagasabb, 1.2 millió dolláros árát.


Új mosógép kényszerít a házimunkára

Egy spanyol tervező olyan termékkel rukkolt elő, amiért igen hálásak lesznek azok a háziasszonyok, akik úgy érzik: mindent ők csinálnak otthon. Egy „Te jössz” elnevezésű mosógépről van szó, amely nem engedi, hogy egymás után kétszer ugyanaz a személy kapcsolja be. A csodamosógép ujjlenyomat-felismeréssel akadályozza meg, hogy ne mindig ugyanaz mosson. A mosógépet egy barcelonai dizájner álmodta meg, akit azzal a kéréssel keresett meg egy spanyol háztartásigép-gyártó, hogy találjon ki valami eredetit. Pep Torres tervező így kommentálta a mosógépet: „Úgy éreztem, ideje túllépni a macho férfi korszakán, aki otthon a söriváson kívül nem csinál semmit.”


Mi van a képen?

4. A jegy nélkül, illetve érvénytelen jeggyel utazók kétszázharminc húzódzkodásra büntethetők


Tollhegy

Krajcsir Piroska
Törökország még adósa az örményeknek

A Hetekben nemrég egy török újságíró tollából jelent meg cikk az örmény népirtásról. (. Hetek, 2005. április 29.) A témával legutóbb foglalkozó történészként szeretnék néhány kiegészítést fűzni ehhez az íráshoz. A népirtás következtében az örmény őslakosság eltűnt Kelet-Törökország tartományaiból. A század első népirtását nem követte igazság- és jóvátétel, s abban is különbözik a másik szörnyűségtől, a holokauszttól - melynek épp ezért válhatott előképévé -, hogy az elmúlt század eltitkolt, elhallgatott genocídiuma volt.